Czank Lívia új könyve, "A függöny mögött" a balett titokzatos világáról szól. A szerző engedélyt kapott Magyarország egyetlen állandó klasszikus balett társulatának, a Magyar Nemzeti Balett együttesének közeli "megfigyelésére" és arra, hogy interjúvolja a társulat tagjait és segítőiket. A kötet…

Sophie Edwards Károlyi "Emlékek és rejtélyek - A Károlyi család 25 nemzedékének története" című kötete egyszerre érdekes történelemkönyv, családi fotóalbum és személyes visszaemlékezés. A szerző nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy ugyan dióhéjban, de bemutassa szerteágazó családja történetét a…

egy hölgy a múltból

2018.12.17. 16:49

Sudár Lászlóné T. Molnár Zsuzsannára az Irodalmi Rádió oldalán találtam, ahol kevésbé ismert kortárs szerzőket mutatnak be, illetve adnak nekik lehetőséget a szélesebb ismertség megszerzésére. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hiszen a "nem befutott" szerzőkre nehéz rátalálni, megismerni őket,…

sírva röhögős emberölős

2018.12.15. 09:14

Szécsi Noémi nagy kedvencem már régóta, a Kommunista Monte Cristo című kötete eddig azonban kimaradt, mivel úgy voltam vele, hogy ugyan, kit érdekelnek a komcsik viselt dolgai, hagyjuk már. Aztán végül mégis elolvastam és nagyon nem bántam meg, mert a szerző még erről a finoman szólva sem habkönnyű…

csavaros családi dráma

2018.09.30. 14:33

Felfedeztem Szabó Magdát. Eddig nem tudom, miért maradt ki, de most azt hiszem, sokat fogom olvasni, mert nagyon jó dolgokat írt. Ma a Freskót olvastam. Utánanéztem, ez az első regénye, amit költőként volt indulása utáni irányváltásában szült meg. Mondanám, hogy látszanak rajta a zsenge írói…

monológ

2018.09.30. 14:01

Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve tulajdonképpen végig nem más, mint monológ. Belső monológ, amikor mesél, de mégsem mesél a szerző, hanem mintegy a fejébe enged betekintést. Terápiás írás egy 80-as években kezdődött történetről, amikor is egy vidéki házaspárnak szülési komplikációk (súlyos…

(el)hallgatás-(el)beszélés

2018.09.23. 10:05

Tompa Andrea (remek interjú itt) Omerta Hallgatások könyve című nagyregényével már szemeztem korábban is, de amikor legutóbb beleolvastam a könyvesboltban, nem tudtam kijönni belőle és haza kellett hoznom. Nem bántam meg. A regény Romániában játszódik az 1950-es években, négy szereplő kap benne…

életek a kirakat mögött

2018.03.18. 19:56

Patricia Gucci roppant egyszerű című életrajzi ihletettségű könyve, a Gucci volt ma soron. Előrebocsátom, hogy nem vagyok divatmániás, tehát nem azért olvastam el a könyvet, mert annyira érdekelne a divatvilág. Inkább mert szeretem az életrajzokat és a csavaros történeteket. Még jó, hogy ez utóbbi…

személyes történelem

2018.03.13. 19:52

Végre sikerült megszerezni Szécsi Noémi Nyughatatlanok című kötetét, tehát végül 2-3-1 sorrendben elolvastam a trilógiát. Még szerencse, hogy a szerző fittyet hány a kronologikus sorrendre és a hagyományos szerkesztésre, így bármikor be lehet kapcsolódni a történetbe, legfeljebb a végére állnak…

Tóth Krisztina Párducpompa című novelláskötetét anyu miatt olvastam, merthogy állítólag ez a szerző nagyon jól ír. Nosza, lássuk! A kötet nagyon kortárs novellákat tartalmaz, egyik sem hosszabb öt oldalnál, és jó sok van belőlük egymás után válogatva. Ami csak azért baj, mert egyszerűen háromnál…

irány a mesés kelet!

2018.03.12. 19:36

Alev Lytle Croutier Hárem - A fátyol mögé zárt világ című munkája a történelem egy sokakat izgató szeletét dolgozza fel megkapó és emberi módon. A hárem szó hallatán a nyugati ember túlfűtött szexuális fantáziája mindenféle orgiákat és hiányos öltözetű, gyönyörű rabnőket vonultat fel, a valóság…

mindennapi pszichológia

2018.03.04. 17:00

Susan David amerikai pszichológus és coach egy nagyon jól alkalmazható kis elméletet és könyvet dobott össze Érzelmi rugalmasság címmel. A dolog lényege, hogy a pozitív pszichológia útvesztői helyett valós megoldást kínál a mindennapi gondokra. Az érzelmi rugalmasság központi fogalma alatt olyan…

kenyér, föld, szerelem

2018.02.24. 17:49

Mi kellhet még? Bauer Barbara legújabb regényében, a Porlik, mint a szikla című kötetben úgy adagolja a hozzávalókat, mint pék főhősei a kenyértésztába a lisztet meg a sót. Persze, bevált recepten minek változtatni, mondhatná a szerző, és sajnos, mondja is. Mivel már a szerző több könyvét is…

Szofija Andruhovics neve nekem teljesen ismeretlenül csengett, amikor megláttam a Felix Austria c. kötetét egy polc sarkában. Amikor pedig végigolvastam a könyvet, arra jutottam, hogy igenis többször kell elindulni idegen irodalmak és ismeretlen írók felé, mert nagyon kalandos utakra tudnak vinni.A…

Szécsi Noémi for president. Komolyan, imádom a nőt. Minden könyve más írót mutat, kevesen képesek ennyire sokfélén írni. Órási respekt! Legújabb könyve az Egyformák vagytok két már nem fiatal barátnő életét követi a mai Budapesten. A kerettörténet, amelyben mozognak egy "fancy lakásétteremben"…

költők, írjatok!

2017.09.03. 16:37

Kiss Judit Ágnes eddig nekem csak úgy rémlett, mint költőnő, ehhez képest kiderült, hogy mindenféléket ír ő, nem csak verset. A halál milongát táncol című regényét olvastam most, és teljesen lenyűgözött. A legjobb dél-amerikai írók jutottak róla eszembe: mély, élettel teli karakterek, az élet alapos…

a hercegnőség másik oldala

2017.08.05. 18:07

Amikor Stefánia hercegnő, Habsburg Rudolf trónörökös felesége önéletrajza (Stefánia - Császárnénak szánták) került a kezembe, rögtön tudtam, hogy itt semmi hercegnős romantikára és haboskávéra nem számíthatok. És így is lett. Bár az önéletrajz óhatatlanul torz műfaj, hiszen az ember szívesen…

álmosító történelem

2017.06.20. 20:50

A szerelmes királynő című regényt Gigi ajánlotta, ezért nyilván el kellett olvasnom, amikor megjelent Magyarországon is. A regény Aragóniai Jolán királynéról szól, akinek a neve persze elsőre nem mond semmit, de a könyv elején lévő családfa azért sokat segít (bármennyire is hiányos és félrevezető is…

Fábián Janka Koszorúfonat című regénye afféle szórakoztató agykikapcsolás volt. Sokat nem kellett rajta gondolkodni, nem voltak tengermély jellemek vagy nagy konfliktusok sem, de összességében valahogy mégis szórakoztató volt. A dualizmusban játszódó regény középpontjában egy testvérpár, Ella és…

fejfájós családregény

2017.02.12. 08:58

Ha még egyszer Kate Mortont akarnék olvasni, valaki üssön le. Köszönöm. A tóparti ház a legújabb agymenés, amit az írónő elkövetett. Egyszerűen hihetetlen, hogy manapság mennyire divat a bevált receptekhez alkalmazkodás. Csak semmi új gondolat, semmi eredetiség, még a végén megárt. Ezért van a…

misztikum, haj, maffia

2017.01.28. 15:04

Sofi Oksanen Norma című regénye volt most soron, amit nagyon gyorsan kivégeztem, mert borzasztóan olvastatja magát, majd egy hétig kellett ülepítenem, hogy írni is tudjak róla. A szerkesztés nekem nagyon feküdt: imádom, a gyors, rövid fejezeteket, a többféle narratívát, mert a csapongó agyamnak jót…

borzongós thriller

2016.12.23. 19:13

Paula Hawkins bestsellere, A lány a vonaton volt a soron következő "agykikapcsoló" regény. Rám fért a dolog, jólesett borzongatni, nyomozni, meg látni, ahogy lassan kibontakozik a cselekmény. A történet három nő, Rachel, Megan és Anna szemszögéből mesél el egy igen komplex drámát, amiben a…

magyar. véres. történelem.

2016.12.04. 19:04

Végre begyűrűzött hozzánk is a saját történelem megjelenítése a történelmi regényekben. Imádom ezt a trendet, főleg, hogy már nem csak "ponyva", hanem szépirodalmi vonala is van. Viola Judit Sasok a viharban című történelmi regénye az 1270-es évekbe visz minket. Az Árpádok idején azért a legdurvább…

fogyasztható fantasy

2016.11.01. 09:20

Miután a héten kénytelen voltam sutba dobni (átmenetileg) Tolkien papát, mert egyszerűen annyira idegesített, hogy azt nem tudom elmondani, sort kerítettem egy kortárs fantasy regényre, ami végre emészthető volt a mostani lelkiállapotommal. Erika Johansen Tear királynője című regénysorozatának első…

Hulej Emese Egy Teleki gróf Afrikában című kötete Teleki Géza antropológus életéről szól. A felvezetőben a szerző azért próbálja elhelyezni a népes családfán főhősét, ami egyáltalán nem könnyű. Túl sok itt a híres ember, kezdve a vállalhatatlan politikai helyzetbe hozott öngyilkos nagyapával, Teleki…

süti beállítások módosítása