Kiss Judit Ágnes eddig nekem csak úgy rémlett, mint költőnő, ehhez képest kiderült, hogy mindenféléket ír ő, nem csak verset. A halál milongát táncol című regényét olvastam most, és teljesen lenyűgözött. A legjobb dél-amerikai írók jutottak róla eszembe: mély, élettel teli karakterek, az élet alapos ismerete és minden sarkon misztikus fordulatok! Ez az!

A regény Buenos Airesben játszódik, ahol a számos főszereplő némelyike éppen egy nemzetközi tangófesztivált szervez, ahol kicsik, nagyok, turisták és helyiek, amatőrök és profik találkozhatnak a tangózás ürügyén. A szervezők között van profi táncos és lelkes amatőr, felbukkan egy mélabús pultosfiú, megszakadt szívű lány, rákos amerikai tangóturista, taxitáncos és nyomornegyedben élő kiválasztott kisfiú is. Az ő sorsukat váltott nézőpontú fejezetekből tudjuk meg, és van mit megtudni. A Lucia nevű hölgy nem hajlandó meghalni, amihez biztos receptje a fiatalkorú szeretők nedveinek szívogatása (igen...), de rendes a néni, mert azért 16 év alá nem megy... Aztán vannak boldogtalan kapcsolatban élő, már-már elváló szereplők, akiket a végén mégis a másik hagy el. A taxitáncos megtalálja a szerelmet, amelyért feláldozza az amúgy jól fizető selyemfiúi állását. A tangóbár tulajdonosáról pedig kiderül, hogy nem csak hogy érző szívű buzi (ő mondja így), hanem az is, hogy ismeri a helyi keresztapát, akivel úgy tud üzletelni, hogy nem hal bele. (Ami nagy szó.) A karakterek tehát változatosak, élőek, a problémáikkal nagyon lehet azonosulni, annak ellenére, hogy sokszor extrém élethelyzetekbe kerülnek.

Önmagában a szereplők sorsa is kitöltené a regényt, és már azért el lehetne olvasni, de akkor még ott van a tangó mindenekfeletti szeretete, ami átsüt a sorokon, és mintegy metaforaként végigvonul az egész történeten. A tangó segít élni, meghalni, felejteni, szeretni, hang nélkül kimondani dolgokat, érezni, továbblépni.

A regény pedig ugyanúgy képes minderre, hiszen a normál hétköznapiság, az emberi gonoszság, a boldogtalanság, a jóság mellett megjelenik a misztikum. A kisfiú, aki Istennel beszélget, a démonok, akiket a fotós a tangós táncesteken megörökít a képein, valamint az angyalok, akik titkos, senki által nem látható, de a rászorulók számára bármikor felkereshető tangóbárt működtetnek, mind a világvégére készülnek. A regény vége az apokalipszisbe torkollik, ahol a jókat Isten elviszi egy másik helyre, a többiek meg maradnak a földön egy disztópikus világban, ahol az erőszak uralkodik. De mégsem tudjuk, hogy mi a vége az egésznek, mert a befejezés nyitott, a szereplők nem halottak, hanem élnek, tehát még bármi lehet...

A szerző borzasztóan tud írni, minden sorát faltam. Sok odavetett mondaton el lehetett gondolkodni, az életen, a halálon jókat töprengeni közben. Isten és az angyalok mai jelenléte is érdekes kérdéseket vet fel. Mi a hit? Kiben hiszünk? Mi lesz, ha már nem leszünk? Olyan nagy baj-e, ha meghalunk? Mi lesz belőlünk, amikor atomokká bomlunk? Örülni fogok, ha lesz ott egy Laura Marin, aki kapuőrként segít átmenni a másik oldalra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.