Miután a héten kénytelen voltam sutba dobni (átmenetileg) Tolkien papát, mert egyszerűen annyira idegesített, hogy azt nem tudom elmondani, sort kerítettem egy kortárs fantasy regényre, ami végre emészthető volt a mostani lelkiállapotommal. Erika Johansen Tear királynője című regénysorozatának első kötete volt ez a bizonyos regény. A sorozatokkal persze mindig van egy olyan gond, hogy három (öt, hat, tizenkettő...) kötetbe szedik szét a cselekményt, ami nem minden cselekménynek tesz jót (konkrétan több a duma, mint a történet), de itt most ezt nem éreztem. A regény a múltba és a jövőbe is szervesen épül be. Volt jól felépített posztapokaliptikus világ (mostani civilizációnk pusztulása után az óceánon átkelő túlélők új földeken új országokat alapítanak középkori körülmények között, és a mágia is felbukkan), történelem (átkelés előtti és utáni), társadalmi problémák és érdekes karakterek.

A könyv többnyire a kalandregények eseménydús világát idézte, azonban nem sikkadt el teljesen a szereplők lelki élete sem, ami azért elég ritka egy fantasyben. Azért persze nem vitték túlzásba, de volt múltjuk, voltak motivációk, ambícióik, vágyaik, amik életszerűen mozgatták őket, ez egy jól sikerült elem volt a könyvben.

A történet Kelsea hercegnő körül bonyolódik, aki a trónörökös, azonban anyja, a királynő ostoba politikája miatt veszélyben van az élete, így rejtve nevelik a nevelőszülei (valójában anyja két szolgája). Egész életében vérdíj van a fején, mert többen is próbálják tőle megszerezni a trónt, amit ő is csak 19 évesen foglalhat el. A koronázásra is életveszélyes körülmények között kerül sor, de aztán a maroknyi támogatója segítségével csak sikerül valahogy rendet tennie a kis királyságban. Az ország nagyon komoly problémákkal terhelt, a szomszédos állam Vörös Királynője rabszolgákban mért sarcot szed az államtól, ami embertelen súlyt tesz a kollektív tudatra. Az egész ország egy őskáoszban van, ahol Kelsea előtt senki nem kísérel meg rendet tenni senki. A gazdagok kivásárolják magukat a sorsolással eldöntött rabszolgaadag összeállításából, a szegények meg szenvednek. Kelsea véget vet a rabszolgaküldeményeknek, amivel tudja, hogy háborút eszkalál a szomszédos állammal. Itt ér véget az első rész, de ez olyan sztori, amit szívesen folytatnék.

A karakterek azért nem tengermélyek, de vannak szerethető vonások. A királynő testőrei összetartóak és néha úgy tűnik, ők az egyetlenek, akik megőrizték a józan eszüket. A dekadens nemesi világ ábrázolása realisztikus és émelyítő, élükön a királynő nagybátyjával, akitől az ember legszívesebben csak kidobná a taccsot. (Azért amikor a végén otthagyják a kurvái, nem kevés beszólás kíséretében, az nagyon ott volt!)

Van még titokzatos álarcos jótevő is, akiről nem sokat tudunk meg, de nekem van egy olyan gyanúm, hogy nem természetes módon őrizte meg ő sem a fiatalságát, mert sokkal több "múltja" van, mint amit a fiatalsága indokolna.

A múltbeli eseményekről és a mágiáról is szívesen megtudnék még ezt-azt, mert érdekes felvillanások voltak ezekről.

A regény olvasmányos, végig fenntartja az érdeklődést. Itt-ott kicsit ráfért volna a szerkesztő simogatása a szövegre, mert néhol olyan érzésem volt, mintha egy nem fantasy tiniregényt olvasnék (pl. ilyen kiszólások, hogy "érezte, hogy szétárad benne az adrenalin" meg ilyen bugyuta lányos nyüszögés, hogy juj, felszaladt pár kg és most mi lesz). De többnyire élvezetes volt és kikapcsolt.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.