értelmet a home office-ba!

2021.08.02. 14:48

A COVID sok mindenre megtanított engem is, meg másokat is – már azt, aki hagyta magát. A tapasztalat azt mutatta, hogy nem vagyunk egyformák: volt, aki jobban bírta a megpróbáltatásokat, mások kevésbé. Lassan egy éve arról gondolkodom (néha másokkal együtt), hogy mitől lesz valaki erősebb a…

Szécsi Noémi nagy kedvencem, most új könyvvel jelentkezett, a Lányok és asszonyok aranykönyve című tényirodalmi munkával. A kötet a 19-20. század fordulójának magyar női sorsait igyekszik kibontani, elsősorban középosztálybeli és nagyvárosi szemszögből. Kisebb kitérők vannak az alsóbb osztályok és…

B. Szabó János A tatárjárás című munkája most olyan élményt okozott tényirodalom jellege ellenére, mint egy regény. A szerző hadtörténész, aki elkötelezett híve a tényeknek. Ami alatt nem azt érti, hogy az ő teóriáját alátámasztó tényeket kiragadja összefüggésükből és csak azt adagolja az…

Miriam Toews Minden nyamvadt kis bánatom című regénye megosztó. A szerző egy testvérpárt, Yolit és Elfet állítja a történet középpontjába. Előbbi látszólag mindent elront az életében, több sikertelen kapcsolatból több apától született gyerekek, egyedül van, de több fickóval kavar stb., de azért…

Lesznai Anna nő volt, így sokoldalú művész mivolta ellenére nem került be a magyar kánonba. Ami elég nagy veszteség, mivel ha csak A kezdetben volt a kert című regényt írta volna meg egész életében, akkor is illő volna emlékezni rá. Emellett azonban költő, festő, iparművész is volt, érdemes lenne…

gyerek üzen a felnőtteknek

2019.05.19. 12:19

Általában van bennem egy előítélet a sztárolt/reklámozott/bestseller könyvekkel szemben: ami mindenkinek tetszik, az nem "csakazértsem" fog. Ezúttal kellemesen csalódtam azonban, mert nagyon, nagyon tudatosan felépített média- és reklámkampánnyal megtámogatott új Grecsó Krisztián könyv, a Vera…

egyebek

2019.03.17. 18:13

Mostanában valahogy nehéz egy adott dologra figyelnem, és ez meglátszik az olvasmányokon is. Több könyvet olvasok egyszerre, de mintha egyik sem kötne le. Azért ideírok pár impressziót, bár egyik kötettől sem ájultam el. Hiányzik már jó ütős könyvélmény. 1. Lovik Károly: A leányvári…

póztalan hősök

2019.03.09. 14:29

Eimear McBride Kisbohémek című regényére megint csak véletlenül bukkantam böngészés közben. "Egynek jó lesz." Aztán olvasás közben végig úgy éreztem magam, mint akit folyamatosan gyomroznak, úgyhogy a kötet közel sem a könnyed olvasmány kategóriába került végül. Hőseink Eily és Stephen, de nevük…

modern viszonyok

2019.02.09. 15:49

Szurovecz Kitti "A sokszívű" regénye ponyvába oltott gondolkodós regény. A poliamoria jelenségét járja körbe, ami az etikus sokszerelműség: vagyis egy ember egy időben többekbe szerelmes és tart fenn velük kapcsolatot, de úgy, hogy mindenki tud a többiekről és kölcsönös beleegyezéssel történik a…

Sophie Edwards Károlyi "Emlékek és rejtélyek - A Károlyi család 25 nemzedékének története" című kötete egyszerre érdekes történelemkönyv, családi fotóalbum és személyes visszaemlékezés. A szerző nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy ugyan dióhéjban, de bemutassa szerteágazó családja történetét a…

Cserna-Szabó András Az abbé a fejével játszik című kötete egy többszázoldalas irodalmi sziporka. Regénynek nem elég összefüggő, novelláskötetnek meg túlságosan szétálló, valahol a kettő közötti képződmény, amely többféle belső utalással, közös szereplőkkel, idézetekkel alkot koherenciát. A sztori…

zombik, de nem úgy

2019.02.08. 19:28

Újabban felfedeztem a kortárs magyar szerzőket, és egyre biztosabban érzem, hogy ez jó irány. Ezúttal Térey János került sorra, akitől én még soha semmit nem olvastam, de ez nem tartott vissza legújabb kötetének, a Káli holtaknak a megvételétől. Nem bántam meg. A középpontban Csáky Alex, egy…

egy hölgy a múltból

2018.12.17. 16:49

Sudár Lászlóné T. Molnár Zsuzsannára az Irodalmi Rádió oldalán találtam, ahol kevésbé ismert kortárs szerzőket mutatnak be, illetve adnak nekik lehetőséget a szélesebb ismertség megszerzésére. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hiszen a "nem befutott" szerzőkre nehéz rátalálni, megismerni őket,…

sírva röhögős emberölős

2018.12.15. 09:14

Szécsi Noémi nagy kedvencem már régóta, a Kommunista Monte Cristo című kötete eddig azonban kimaradt, mivel úgy voltam vele, hogy ugyan, kit érdekelnek a komcsik viselt dolgai, hagyjuk már. Aztán végül mégis elolvastam és nagyon nem bántam meg, mert a szerző még erről a finoman szólva sem habkönnyű…

Munkácsy Mihály Emlékeim című kötetét a Szépmíves Kiadó adta ki, több írást összeválogatva: Munkácsy életében megjelent önéletrajzi jellegű töredékeit, valamint feleségéhez írt leveleiből egy válogatást tartalmaz a kötet. A festő korai éveit, gyermekkora hányattatásait (szülei korai halála,…

csavaros családi dráma

2018.09.30. 14:33

Felfedeztem Szabó Magdát. Eddig nem tudom, miért maradt ki, de most azt hiszem, sokat fogom olvasni, mert nagyon jó dolgokat írt. Ma a Freskót olvastam. Utánanéztem, ez az első regénye, amit költőként volt indulása utáni irányváltásában szült meg. Mondanám, hogy látszanak rajta a zsenge írói…

monológ

2018.09.30. 14:01

Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve tulajdonképpen végig nem más, mint monológ. Belső monológ, amikor mesél, de mégsem mesél a szerző, hanem mintegy a fejébe enged betekintést. Terápiás írás egy 80-as években kezdődött történetről, amikor is egy vidéki házaspárnak szülési komplikációk (súlyos…

(el)hallgatás-(el)beszélés

2018.09.23. 10:05

Tompa Andrea (remek interjú itt) Omerta Hallgatások könyve című nagyregényével már szemeztem korábban is, de amikor legutóbb beleolvastam a könyvesboltban, nem tudtam kijönni belőle és haza kellett hoznom. Nem bántam meg. A regény Romániában játszódik az 1950-es években, négy szereplő kap benne…

Megkövetem Szabó Magdát. Újraolvastam a Régimódi történetet és már értem. Amikor először olvastam, talán még kicsit éretlen voltam hozzá, túl sok volt a név és a történés és az ide-oda ugrálás. Most már jobban átláttam, hogy ki kivel van, annak ellenére, hogy azért most is idegesítettek kellően az…

napló: edzőtermi típusok

2018.09.14. 17:29

Kifogyhatatlan téma a "miféle alakok járnak ide". Egyrészt én mit keresek ott, ugye, de hát ez a kisebbik baj, ha nincs futás, jöhet a gyurma, nem szégyen az. Igen, én vagyok az a típus, akin somolyognak a fekvenyomó padról, hogy "ez meg hogy kerül ide, azt se tudja, hol kell állítani a súlyokat".…

napló: "ezek a mai fiatalok"

2018.08.28. 19:31

Félreértés ne essék, még nem érzem magam elég öregnek, hogy ilyen mondatokkal dobálózzak, de azért néha leesik az állam attól, ahogy a tinik megnyilvánulnak. Szituáció: 18 éves frissen érettségizett kislány közli, hogy ő nem akar beiratkozni az egyetemre (bár felvették gond nélkül), mert ő "ki…

Sabahattin Ali Madonna prémkabátban című regénye került a kezembe, és nem bántam meg. Európai szöveg, bár szoros matematikai és átvitt értelemben egyaránt nagyon régen, egy másik korban íródott. Úgy gondolom, mindig érdemes más népek szerzőit olvasni, mert meglepődhetünk, hogy mennyire hasonlóan…

budapest, te csodás?

2018.07.01. 17:12

Péczely Dóra szerkesztésében jelent meg a Budapest OFF című kortárs novelláskötet. Biztos az én hibám, de az írók közül alig néhányat ismertem, ez bizony szégyen. Mindenesetre nem az ismert írók műveire mondtam, hogy na, ezek aztán ejha. A kötet nem volt egyenszilárdságú, elég sokféle megközelítést…

Kissé elmaradtam az olvasmányok dokumentálásával, de erről muszáj írni. Dmitry Glukhovsky Text című regénye ugyanis egyszerűen csodás. Bulgakov után feladtam az orosz írók olvasgatását, pedig ők nagy mániám. Ezt a kortárs szerzőt véletlenül találtam meg, de úgy hatott rám, mint egy…

Zsiga gróf élete

2018.05.01. 14:05

Kölcsönöztem a kistárgyalói könyvtárból egy Széchenyi Zsigmond életét Gyorgyevics Tamás tollából. Nem mondom, pont hosszú hétvégére való darab a maga többszáz oldalával. A fényes papíros, túldizájnolt kivitelt annyira nem komáltam, főleg, hogy jó tördelőt már nem sikerült szerezni mellé. Kár. A…

süti beállítások módosítása