Szécsi Noémi for president. Komolyan, imádom a nőt. Minden könyve más írót mutat, kevesen képesek ennyire sokfélén írni. Órási respekt!

Legújabb könyve az Egyformák vagytok két már nem fiatal barátnő életét követi a mai Budapesten. A kerettörténet, amelyben mozognak egy "fancy lakásétteremben" sztárocskáknak és egyéb feltörekvő fontos embereknek (is) tartott vacsora, ahol jönnek-mennek a múltból ismert arcok. És persze előjön a múlt is, mindkét nő vissza-visszaemlékszik barátságuk örömei és buktatóira, arra, ahogy rokonok lettek, meg arra, mikor évekig nem beszéltek. Az emlékezésekben megjelennek a férfiak is, hogyne, Elza laza és pasifaló, Em meg visszhúzódóbb és sokszor ki is használják. Több évtizednyi emlék kavarog a regényben, néha nagyon is nehéz követni, hogy melyik időben vagyunk, kik és hol és miért mozognak erre vagy arra, de aztán rátalálunk az ösvényre, és megyünk a szerző után.

Mert Szécsi Noémi beránt, és ott tart a kis világában. Nem ereszt, amíg végig nem olvasod a könyvet, aztán ha megtörtént (vagy már menet közben is), akkor úgy érzed, hogy úristen, a fejemet csapkodja ez a nő, és annyit kell közben gondolkodni és még többet érezni, hogy mindjárt felrobbanok, de valahogy nagyon jó értelemben. A mai "modern" nő és az ő problémái. Kapcsolati szinten. Szülő-gyerek szinten. Munka szinten. Minden szinten. Sokszor magamra ismerek és sokszor nem. De a lényeg, hogy az élet egy nagyon változatos valami és sokféle kaland vár ránk benne. Jó és rossz egyaránt.

Szécsi Noémi pedig nagyon meg tudja ragadni az olyan apróságokat, amelyek mégis generációkat jellemeznek. Pl. amikor Elza meglátogatja a volt férje új feleségét babaváró ajándékcsomaggal (megbízásból), akkor a tejszagú "dugihugival" egyszerre bájolognak egymással és gyűlölik a másikat. "Neked miért van boldog házasságod meg gyereked azzal az emberrel, akivel nekem nem sikerült?" - "Te meg miért mehetsz ki az ajtón szabadon, mert nem lóg rajtad egy férj és pár poronty az igényeikkel?" Érdekes meglátások. De ugyanúgy a többi: a sok pózoló ember, aki körülvesz minket, "selfbrandet" árulnak és játszanak el mindennap, vajon van egy őszinte pillanat az életükben, amikor nem játszanak mást, mint akik? Vagy az a sok bántás, amit megosztunk/okozunk embertársainknak, vajon mind szükséges rossz? Elkerülhető a szerelem elmúlása, az én kiüresedése és a kétségbeesés a következő naptól? Csupa gondolkodnivaló...

Szécsi Noémi. Imádlak. (Ja, és tényleg mindenkinek van egy regénykézirat a fiókjában!)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.