Mert vannak történetek, amiket újra és újra el kell mondani. Gondoljunk ma azokra, akik mertek tenni a szabadságért!  

Amúgy meg új év, új élet, stb. Rám dőlt ma a fal, de azért tartom magam. Borzasztó depresszív ez az időszak a "tiszta lap" jellege ellenére is. Miden sötét és kilátástalan. Innen szép nyerni. Nem bírok lekattanni az ABBA-ról mostanában:

Néha el kell búcsúzni. Nincsenek szavak. 'No farewell could be the last one If you long to meet again...'

1. Óraátállítás: Felébredek ugyan még sötétben, de nyugtázom, hogy jé, sem részeg egyetemisták, sem kopogás, sem hangos tévézés, sem kiabálás nincs. Ah, de jó is a csend... aludjunk még kicsit. ... és akkor a szomszéd benyomja a rádiót és nekiáll csapkodni a fürdő ajtaját, mert reggel van. Idő:…

A zene világnapján ünnepeljünk egyet a vidám Antonióval:  

Motoszkál pár napja egy gondolat, hogy tulajdonképpen rohadjon meg mindenki, akivel én törődöm, de ő velem nem, azt hiszem, az új (mától) kedvenc zenekarom egyik száma jó leírja az érzést (azzal együtt, hogy ez egy szakítós szám):  

Utálom, amikor valaki csak akkor kerül elő, amikor NEKI kell valami.

Ugyanazok az emberek, akik nem tudják elengedni a tökéletesség utáni hajszát karácsonykor (nyolc süti, hatféle főétel, dekor az asztalon, a kertben, a mindenhol), nem bírják a sima kuka melletti szelektív gyűjtőbe rakni a hat tonna csomagolópapírt. Egyenként robbannak fel az agysejtjeim... :)

Ha messziről nézegetjük a problémát, meg fog oldódni? Aligha. Mindfuck. :(

Történelmi pillanat kicsiben: gólyakorom óta először megint 5-tel kezdődött ma a testsúlyom. Csak pilláztam. :)

Mi vigasztal egy rettenetes héten, amikor úgy érzed, teljesen egyedül vagy a világgal szemben? Váratlan érintés. Házi lekvár. Túra a hegyre. Meglepő bejelentés, hogy még a nagyon távolba szakadt kollégák is olvassák, amit itt összehadoválok... és ami meglepő: még élvezik is! Pacsi Nektek! :)

Az összes neuronom felforr, amikor minden nap azt látom, hogy emberek tömegei képesek úgy élni, hogy csak akkor szólnak normálisan a másikhoz, amikor valami kell nekik. Az internetes népi bölcsesség azt mondja, hogy "ha szívességet kérnek tőled, akkor még jó vagy valamire", de azért ez egy elég fals…

Láng Györgytől olvastam nemrég a Péter-templom karnagya című életrajzi regényt, amely Giovanni Pierluigi da Palestrina életét próbálja elmondani - sajnos csak töredék maradt a szerző halála miatt. A zeneszerzőtől keveset hallottam, mindazonáltal az olasz reneszánsz meghatározó alakja volt. A regény…

Tuskók és gyökerek mindenütt vannak. Nem, nem a fákra gondolok. Nem könnyítik meg az életet. Kicsit keményebben kéne bánnom velük. Áh.

Olyan sokoldalú leszek lassan, mint egy gömb. A mai napot pl. coacholással töltöttem, ami azért vicces, mert 1. nem értek az érzelmekhez, 2. nem értek az emberekhez, 3. nem értek az emberek érzelmeihez. Azért meghallgatni problémákat, együttérzően hümmögni és vállat lapogatni beleéléssel nagyon…

Spontán futkározásból új egyéni csúcs. Hell yeah! Ego sum regina. Ennyike. ;)  

Utáltam a csupa-nő-irodában dolgozni. Ez tény. Mert fogyókúrát kellett hallgatni, meg magánéletet, meg mit csinált a gyerek, kivel mész randizni, mikor mész fodrászhoz stb. Túl sokat tudtam meg a műköröm feltöltésről és az emésztést segítő módszerekről, amiket nem akartam tudni. Vegyes helyen jobb…

Ma megkérdezte valaki, hogy mi újság, hogy vagyok. Rájöttem, hogy mi a furcsa a mondatban: hogy felém ritkán hangzik el. Miért mindig én kérdezem másoktól és mások tőlem szinte soha? Nem tudom. Nem azt mondom, hogy zavar a felfedezés, csak éppen nem lettem tőle…

Imádom ezeket a magasröptű beszélgetéseket: - Te aztán tényleg jól lefogytál. Hogy csináltad? - Mozgás és normális kajálás. - Hűűűű. Facepalm.

- Honnan tudod, hogy elég kemény volt-e az erősítő edzés? - Csillapíthatatlanul remeg a kezed, amikor felemelsz egy pohár vizet. :)  

According to the diary two years ago on this very day I bacame a runner. Since then I have not stopped. That is something to celebrate. I decided to change things and I did. This is good.