Szofija Andruhovics neve nekem teljesen ismeretlenül csengett, amikor megláttam a Felix Austria c. kötetét egy polc sarkában. Amikor pedig végigolvastam a könyvet, arra jutottam, hogy igenis többször kell elindulni idegen irodalmak és ismeretlen írók felé, mert nagyon kalandos utakra tudnak vinni.A…

A múltkori újságírással kapcsolatos bejegyzés kapcsán voltak még jegyzeteim bizonyos, közbeszédben túl sűrűn előforduló kifejezésekről, amelyek filléres álbölcsessége mind a két bicskát kinyitja ha nem is zsebemben, de a táskámban biztosan. Íme néhány: 1. Ha nem tudsz változtatni rajta, fogadd…

Ki tudja, vajon létezik-e az út önmagamhoz? Bizonyos történések miatt a héten megint azon kattogok, hogy mennyire nincs senki, aki teljességemben tudna látni. És hogy ez másoknál is így van. 24/7 csak én vagyok magammal, én látom, hogy mikor vagyok simulós kiscica, goromba, okos, kedves, fúria,…

összeesküvős, gondolkodós

2017.04.14. 17:09

Uwe Topper A nagy naptárhamisítás című könyvét persze a szöszitől kaptam kölcsön, eszméletlen jól szórakoztam rajta. A szerző Herbert Illig egyik követője, aki az "ellopott középkor" elméletét alkotta meg, ugyanis úgy gondolta, hogy a "sötét középkornak" is nevezett VI-IX. század közötti időszak…

az élet maga a krimi

2015.11.08. 15:19

Rákattantam az északi szerzőkre. Olyan introvertáltan elgondolkodtatók, sötétek és abszurdak. Csak imádni lehet őket vagy távol maradni tőlük. Középút nincs. Tetszik az a filozofikus hangnem, amivel az élet legegyszerűbb kérdéseit is megközelítik, és a hétköznapi valóságok…

Az ügyvédnő néha fantasztikus cuccokat szed össze könyvfronton. Most is egy olyan könyvet adott kölcsön, hogy még mindig nem tértem magamhoz tőle. Monika Fagerholm Az amerikai lány című regénye egy egészen különleges látomás. A Környék nevű, svéd nyelvű, de Finnországhoz…

Múlt héten felépült a csapat. Megint. Időnként újra kell építeni, mert szétesik. Vagy csak "amorfizálódik". (This is a word from now.) Überzsúfolt programban bizonyítottuk, hogy igenis lehetséges alvás nélkül, sok alkohollal és még több kalóriával túlélni az élményeket.…

... de nagyot is ugrik! Mindenki ismeri a típust. 99 %-ban nőnemű az illető. Mindenkire mosolyog, cukiskodik, teszi-veszi magát, egyadta bűbáj az egész viselkedése. Persze főleg a férfiakkal, de a nőket is igyekszik elbájolni, mert ki tudja még, mire lesznek jók. Nem…

hagymaregény

2014.11.16. 20:12

Valahogy kiadtak nálunk egy könyvet egy maláj szerzőtől. Nem is értem, hogyan történhetett, biztos tévedés, de mégis így van. Tan Twan Eng. Érdemes megjegyezni, mert Az esti ködök kertje című regény egyszerűen iszonyú jó. Afféle hagymaregény, amiket imádok, a lapokkal egyre…

Például a "nyájas olvasóimon", akik rendületlenül idejönnek, pedig most szünetel a könyv közszolgáltatás. Hiába, aki kitartó, az kitartó. Drágák vagytok. De rajtam sem lehet segíteni. Ma megint megöltem magam a megfelelési kényszerrel. Ha nem másoknak, akkor nekem vannak olyan…

rhapsody: mohamed

2014.07.02. 18:53

Újabban (?) sokszor megváltoztathatatlan dolgokon rágom magam. Nyilván nem érdemes, de attól még gyötrődöm, mert hát miért kell ennek vagy annak a dolognak pont úgy lennie, hogy nekem az ne legyen jó. Persze, hogy bosszant. Persze, hogy őröl. Persze, hogy befordulóssá tesz.…

Már nem tudom, hogyan keveredett hozzám, de nem bánom. Mátyus Alíz Későn jött tavasz, el sem jött tél című kötete igazán érdekes könyv. Nem tudom hova tenni. Elvileg novelláskötet, de nem klasszikus értelemben, itt valahogy összefolynak a történetkék, amik nem is biztos, hogy…

A film után régi adósság volt Michael Cunningham Az órák című regénye, most végre az antikváriumban utolért egy olcsó példány. Nem bántam meg, hogy megvettem. Ritkaság egyébként, hogy egy könyv ugyanolyan jó könyvben, mint megfilmesítve, de ezzel a sztorival ez volt a…

Van, amikor csak az időmet vesztegetem egy-egy könyvvel. Mostanában meg többel is, valahogy így alakult. Előhoztak egy-két gondolatot, de nem mégsem bírtam végigvergődni rajtuk. 1. Az oroszmániám visszaütött. Tesótól kaptam egy Mihail Siskin kötetet, a címe Levélregény.…

Mióta "kijártam az iskolát", már POSZT-olni is tudok, ami előny. Tegnap pl. a szintén oroszrajongó Olgával elslattyogtunk egy modern Karamazov testvérekre. Valami eszméletlen jól sikerült előadás volt! Imádom, amikor minden felhajtás nélkül csak hagyják játszani a színészeket,…

Ágica miatt könyvberuházást ejtettünk meg a múltkoriban, az egyik szerzemény Tisza Kata Reváns című kötete volt, amit talán magamtól nem vettem volna meg, bár már hallottam az írónőről. Valahogy eddig mégis kimaradt. (A magyarokkal amúgy is vigyázni kell, sok az íróin…

wod: kimaradt

2013.01.20. 10:43

Azért Lev bácsi mondott okosat is: "Nem az a kedves, ami szép, hanem az a szép, ami kedves." Az, ahogy a fejedben (szívedben) él valami/valaki, sokkal meghatározóbb, mint a külső körülmények. Szép gondolat, nem?

napló: vasárnap

2012.12.09. 17:57

Dolgozzon vasárnap, akinek két anyja van, inkább jöjjön az esti chill. Már kilátunk a hó alól, csak a farkasok ordítanak az ablak alatt, de majd levadásszuk őket. :) Pihiképpen megnéztem a neten a híreket (nem halt meg senki), a bulvárt (az X-faktortól továbbra is mki rosszul van),…

Néha el kell olvasni egy-egy "kötelező darabot". És ezek néha nem jönnek be. Mint most Simone de Beauvoir Egy jó házból való úrilány emlékei című önéletrajza. Régen olvastam ilyen borzalmasan unalmas könyvet. Nem is értem, miért tartottam ki, talán azért, amiért A…

Folytatva az orosz vonalat, az Anna Karenina került sorra. Azt hiszem, véglegesen megszerettem Tolsztojt, hatalmas író, ez egyértelmű. Csak a legnagyobbak tudják ui. elérni, hogy egy hét alatt elolvass ezer oldalt, és ne tudd letenni, mert annyira jó a sztori, hogy képtelenség…

Ne olvassatok filozófiai lélekregényt, ha éppen nem vagytok szellemi képességeitek teljes birtokában! Tanulástól leamortizált fejjel sikerült elolvasnom a mostanában nagyon ajánlott Claudio Magris Egy másik tenger (Un altro mare) című regényét, amelyből kb. semmit nem bírtam…

... hogy ott dögölne meg, ahol van!Nem elég az embernek, hogy elkezdődik a hét, még ált. koncentráltabban kapja a hülyeséget, mint máskor. Mert ugye meg kell hallgatni a többiek hétvégéjét, meg a heti terveit, meg úgy általában az összes kis nyögésüket, és legyünk…

autózzunk és háborúzzunk

2011.05.01. 18:46

Alessandro_Baricco - az olasz úriember határozottan úgy ír, ahogy szeretem. Kevés szóval sokat mond, félszavakba és odavetett kis megjegyzésekbe egész sorsokat tud beleírni, elképesztően jól. Ahonnan ismerni kell: Selyem c. regénye, ami egy nagyon rövid kis mű, de nagyon sokat…

szikár sztori

2011.04.29. 19:32

Mindössze száz oldal, írta Karen_Blixen (ismerni kell: Out of Africa, ha eltekintünk a buziarcú R. Redfordtól, a sztori jó), aki későn kezdett írni, de annál jobban.A sztori egyszerű: egy vén fösvény milliomos elhatározza, hogy élete alkonyán valóra vált egy…

Mondhatjuk, hogy már azom is kivan ezzel a kurva héttel, amim pedig nincs is, úgyhogy épp időszerű volt a péntek mint olyan. És mindig tanulok valamit (csak eszerint is kéne működnöm): ha a főnököt nem érdekli a probléma, akkor téged se érdekeljen. Legközelebb előbb eljövök,…

süti beállítások módosítása