Felfedeztem Szabó Magdát. Eddig nem tudom, miért maradt ki, de most azt hiszem, sokat fogom olvasni, mert nagyon jó dolgokat írt.

Ma a Freskót olvastam. Utánanéztem, ez az első regénye, amit költőként volt indulása utáni irányváltásában szült meg. Mondanám, hogy látszanak rajta a zsenge írói próbálkozás gyermekbetegségei, de nem. Nem esetlen, nem naiv, nem pongyola. Egyszerűen egy csodálatos regény az elejétől a végéig. És időtálló.

Mert hiába játszódik a legsötétebb kommunizmusban, a karakterek örökérvényűek. Sajnos vagy szerencsére, ez már más kérdés.

A szerkezete annak idején (1953) formabontónak számított, ma már egyszerűen azt mondanánk, hogy nézőpontkarakteres felépítésű regény. (Sajnos az utóbbi években nagyon elburjánzott és elbulvárosodott a stílus, az oldalszám növelésének eszköze lett, tele ismétlődésekkel, csak azért, hogy ugyanazt több szereplő szemszögéből is megmutassa a szerző. Valójában ugyanazokat a jeleneteket írja meg kétféle narrációval, nulla hozzáadott értékkel. Tessék normálisan írni, és ábrázolni minden szereplő álláspontját.) Szabó Magda persze szépirodalmi igénnyel használja ez a szerkesztési módszert: amikor nála az egyes karakterek átveszik egymástól a szót, vagyis a narrációt, akkor nem ismételgetik a másik által már elmondott történeteket, hanem ténylegesen új nézőponttal és új történetekkel gazdagodunk általuk. Fantasztikusan folynak egymásba az egyes szereplők életei, néha olyan érzésem is volt, mintha nem is ismernék egymást. Elidegenedettség ül az egész családon, amit szinte csak a bántalmazó kapcsolatok pszichotikus habarcsa tart össze.

A családfő feleségének, Editnek a temetésére jön össze a család. Az Apa református lelkész, felesége bolond volt évek óta, egy ideje már intézetben élt, és megkönnyebbülést okoz a halála. A család számos tagja úgy él egy fedél alatt a zsarnoki, bár már nyugalmazott pátriárka önkényének árnyékában, mintha nem is tudnának róla, hogy másként is lehet élni. Janka lánya a család rabszolgája, senki nem ismeri igazán, mindig nyüzsög, dolgozik, de sosem sikerül semmit igazán helyesen és ügyesen csinálnia. Apja terrorizálja, férjével nem szeretik egymást, inkább csak megtűrik egymást maguk mellett. Gyermeke, Szuszu az egyetlen, akivel igazi szeretetteljes kapcsolata van. A férj, László, békepap, vagyis behódolt a kommunistáknak, ezért tarthatja meg állását és viszonylag jól is élnek. Ő is érzelmileg sivár, az apósa székében ül, várja az előléptetéseket, de megreked valahogy a karrierjében. Janka szökött testvére, Annuska áll mégis az események középpontjában, aki 9 éve elment otthonról, mert nem bírta az emberség nélküli vallásos légkört, a fojtogató vidékiességet, ami megöl minden művészit és felfelé törekvőt az emberben. Annuska festeni akar, ezért Pestre megy, de ott is inkább csak népművészeti ihletésű iparművészeti tevékenységre futja neki, a szerző sejteti, hogy nem egészen önként mondott le a festői karrierről. A boldogságot is megtalálta, bár szülővárosában azt mondják persze, hogy "elzüllött Pesten". Csak mert együtt él egy férfival, akivel szeretik és megértik egymást. Vidék.

A regény a temetés napján játszódik, múltat és jelent ebbe az egyetlen napba sűrít a szerző. Mindenkiről titkok derülnek ki, kiről kisebbek (ellopott kanál), kiről nagyobbak (törvénytelen gyermek, tiltott szerelem), de valahogy nincsen a végén igazi feloldás a többség számára. Annuska, aki világéletében lázadó volt, folyton nemet mondott, veszekedett, felfelé törekedett és mást akart, mint a többiek, fényesen igazolva láthatja a nap végére, hogy miért nem jött gyakrabban haza. Még születése titkára is fény derült, az író addig ügyeskedett, hogy jobb apával ajándékozta meg, mint akije eredetileg volt. A halottról abszolút kiderült, hogy bármi is volt a baj a fejével, mégsem ő volt a bolond, hanem a férje, aki viszont élete végéig nyugodtan és boldog tespedésben élhetett, parancsolgatva az egész családnak és lelkileg bántalmazva mindenkit maga körül, ráadásul a vallás köntösében. (Az apa undorító, bigott, hatalommániás, ami a keresztény tanítással szöges ellentétben áll minden tekintetben. Mindenkit terrorizál maga körül, elüldözi a gyerekét, aztán amikor az anyja temetésére hazajön a lánya évek után, még azt várja a Biblia nevében, hogy a lány alázkodjon meg Isten és őelőtte. Gondolom, inkább őelőtte, mert az ilyennek Isten mit se számít. Lelketlen farizeus.) Szegény Editet nagyon sajnáltam, mert boldogtalan volt életében és még holtában is agyongyalázta mindenki. Mások persze mindig jobban tudják, hogyan kellene élnünk. Nyilván.

Tetszett a fricska a végén, hogy azért ő is lopott magának boldogságot egy jó emberrel, Anzsuval. Csak hát mi egy kis lopott boldogság egy egész élet keserűségével szemben?

Nagyon jól kidolgozott regény, remek karakterekkel, akiket olyan szenvedélyesen lehet utálni (kevesebbeket szeretni), hogy még sokáig itt lesznek a fejemben. Lélektan ötös! Az is nagyon tetszett, hogy még a kommunizmus is emészthető, mindennapi formában jelent meg, nem nyomta agyon a politika és társadalomrajz a cselekményt. Megjelent persze, hogy ki akar belépni a pártba, cenzúra, háttérből irányított emberek, Annuska művészi karrierjének ellehetetlenítése, mind benne volt, ugyanakkor nem ezen volt a hangsúly. A szociológiai háttér fontos, de nem azért olvasunk regényeket. Remek kis könyv volt, soha rosszabb első kötetet!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.