Szécsi Noémi nagy kedvencem, most új könyvvel jelentkezett, a Lányok és asszonyok aranykönyve című tényirodalmi munkával. A kötet a 19-20. század fordulójának magyar női sorsait igyekszik kibontani, elsősorban középosztálybeli és nagyvárosi szemszögből. Kisebb kitérők vannak az alsóbb osztályok és…

Lesznai Anna nő volt, így sokoldalú művész mivolta ellenére nem került be a magyar kánonba. Ami elég nagy veszteség, mivel ha csak A kezdetben volt a kert című regényt írta volna meg egész életében, akkor is illő volna emlékezni rá. Emellett azonban költő, festő, iparművész is volt, érdemes lenne…

egy hölgy a múltból

2018.12.17. 16:49

Sudár Lászlóné T. Molnár Zsuzsannára az Irodalmi Rádió oldalán találtam, ahol kevésbé ismert kortárs szerzőket mutatnak be, illetve adnak nekik lehetőséget a szélesebb ismertség megszerzésére. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, hiszen a "nem befutott" szerzőkre nehéz rátalálni, megismerni őket,…

Munkácsy Mihály Emlékeim című kötetét a Szépmíves Kiadó adta ki, több írást összeválogatva: Munkácsy életében megjelent önéletrajzi jellegű töredékeit, valamint feleségéhez írt leveleiből egy válogatást tartalmaz a kötet. A festő korai éveit, gyermekkora hányattatásait (szülei korai halála,…

családfás

2018.10.22. 16:40

Dr. Várkonyi Tibor A megtalált anya című kötete egy családfakutatási hobbi kézzel fogható eredményeit összefoglaló munka. Nem regény, de regényes, nem szociográfia, de mégis, meg még sok minden egyéb. A szerző a családjában keringő legendának (pletykának?) megy utána, amely szerint a családnév…

Megkövetem Szabó Magdát. Újraolvastam a Régimódi történetet és már értem. Amikor először olvastam, talán még kicsit éretlen voltam hozzá, túl sok volt a név és a történés és az ide-oda ugrálás. Most már jobban átláttam, hogy ki kivel van, annak ellenére, hogy azért most is idegesítettek kellően az…

személyes történelem

2018.03.13. 19:52

Végre sikerült megszerezni Szécsi Noémi Nyughatatlanok című kötetét, tehát végül 2-3-1 sorrendben elolvastam a trilógiát. Még szerencse, hogy a szerző fittyet hány a kronologikus sorrendre és a hagyományos szerkesztésre, így bármikor be lehet kapcsolódni a történetbe, legfeljebb a végére állnak…

Szofija Andruhovics neve nekem teljesen ismeretlenül csengett, amikor megláttam a Felix Austria c. kötetét egy polc sarkában. Amikor pedig végigolvastam a könyvet, arra jutottam, hogy igenis többször kell elindulni idegen irodalmak és ismeretlen írók felé, mert nagyon kalandos utakra tudnak vinni.A…

ömlengés

2017.12.29. 19:30

Szeretem az életrajzokat, de néha azért nagyon mellé lehet nyúlni. Nem mindenki tud írni, főleg nem a saját életéről. Óhatatlanul is elfogult az ember, ha saját magáról ír, és könnyen átcsaphat a dolog a tények és történések elősorolása helyett az önfelmentésbe és önigazolásba. Ami soha nem…

abszurdikum és mágikum

2017.10.23. 17:29

Fehér Béla neve nekem egyáltalán nem volt valami ismerős, de a Kossuthkifli című regényéről még én is hallottam, és a múltkor sikerült beszereznem. Kellemes csalódás volt, mert a "pszihcós magyar írókkal" azért szerintem vigyázni kell általában. De ez? Jó volt. Nagyon abszurd, "csinált" nyelvezete…

Thomas Cullinan Csábítás című regénye most azért került az érdeklődés középpontjába, mivel éppen megfilmesítették. Ezt sem először, amit én amúgy nehezen tolerálok. (Komolyan, minek kell ugyanazt a történetet húsz évente leforgatni?) Gondoltam, megveszem ilyen "egynek jó lesz" alapon, hogy agyatlan…

a hercegnőség másik oldala

2017.08.05. 18:07

Amikor Stefánia hercegnő, Habsburg Rudolf trónörökös felesége önéletrajza (Stefánia - Császárnénak szánták) került a kezembe, rögtön tudtam, hogy itt semmi hercegnős romantikára és haboskávéra nem számíthatok. És így is lett. Bár az önéletrajz óhatatlanul torz műfaj, hiszen az ember szívesen…

Fábián Janka Koszorúfonat című regénye afféle szórakoztató agykikapcsolás volt. Sokat nem kellett rajta gondolkodni, nem voltak tengermély jellemek vagy nagy konfliktusok sem, de összességében valahogy mégis szórakoztató volt. A dualizmusban játszódó regény középpontjában egy testvérpár, Ella és…

Tolvaly Ferenc A Zsolnay-kód című regényével bajban voltam. A téma érdekelt, mert az életrajz, a hely- és kultúrtörténet mindig érdekes. Az írótól még nem olvastam semmit, a túl sok megjelent kötet nálam nem is jó ajánlólevél. A címadás ötlettelenségéről most ne is beszéljünk. A szerkesztés a már…

nyomasztó emberi sorsok

2016.10.01. 19:10

Jessie Burton A babaház úrnője című regényére a legjobb szó a nyomasztó. Eszetlen módon sötét és behúzós könyv, anélkül, hogy tulajdonképpen bármi túlrészletezett, horrorisztikus elem volna benne. Egyszerűen maga a sztori nehéz, mint rega kő. A XVII. századi Amszterdamban játszódik a történet,…

viktoriánus szenvelgés

2016.08.22. 13:12

Én marha, azt gondoltam, hogy Charlotte Brontë Villette című regénye jó olvasmány lesz a rokonlátogatáshoz. Ezt eléggé benéztem. A regény Lucy Snowe életéről szól. Lucy "jó házból való lány", de szerény anyagi körülményei miatt kénytelen dolgozni, így egy külföldi leányinternátusban helyezkedik el…

lassú tempó, depresszió

2016.06.29. 20:34

Jude Morgan A bánat íze című regényét akkor jó olvasni, ha bírjátok a depresszív életszemléletet meg a csigalassú tempót. Egyszóval kell hozzá türelem. A könyv regényes életrajz a Brontë testvérekről, hogy a valósághoz mennyi köze van, azt mindenki döntse el maga időutazással vagy szimpla…

nőnek lenni nehéz

2016.04.24. 20:04

Végre, irodalom! Kaffka Margit Színek és évek című überhíres regénye már egy ideje itt várakozott, hogy elolvassam és most végre megfelelő hangulatom volt hozzá. Hát, nem semmi a könyv, az biztos. A XIX-XX. század fordulóján követünk végig egy női sorsot, Magdáét, aki dzsentrilány, ágas-bogas…

leszűkült valóság

2016.01.03. 18:35

Tisztára rajongó leszek már. Ismét Szécsi Noémit olvastam, ezúttal a Gondolatolvasó című könyvét. Persze ki az, aki a közepén kezd el olvasni egy trilógiát? Nyilván én. Mindegy, majd hozzáolvasom a többit is. A könyv egy süketnéma fiú, Fülöp belső narrációjával mesél…

kis feminista irodalom

2015.12.13. 18:50

A nagy kedvenc, Szécsi Noémi újabb kötettel jelentkezett, ezúttal Géri Eleonórával közösen adták ki A budapesti úrinő magánélete (1860-1914) című kortörténeti dokumentumkötetet. Elég nagy fába vágták a fejszéjüket, mivel a szabadságharc leverése után kialakult…

monarchiás nyomozós

2015.05.24. 20:43

Mert mindent el kell olvasnom, amire csak rá tudom tenni a kezem... Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című, a milleniumi budapesti forgatagban játszódó kalandregénye egy újabb műfajt jelent. Nálunk még mindig ritka, bár szerintem az olvasási kedv ösztönzésére kiváló…

süti beállítások módosítása