Folytatva az orosz vonalat, az Anna Karenina került sorra. Azt hiszem, véglegesen megszerettem Tolsztojt, hatalmas író, ez egyértelmű. Csak a legnagyobbak tudják ui. elérni, hogy egy hét alatt elolvass ezer oldalt, és ne tudd letenni, mert annyira jó a sztori, hogy képtelenség abbahagyni az olvasást. Az Anna Karenina ilyen, képtelenség volt kiszállni belőle.

Nem egyszerű könyv, az biztos, sok szereplőt mozgat, bár a végére kitisztul, hogy ki kicsoda, és fel kell ismerni, hogy azért jól összeszedett kis szereplőgárdáról van szó, egyik sem véletlenül került oda. Egy nagyobb család és az ő ismerőseik, barátaik vannak a középpontban, elsősorban Anna, a "bűnös házasságtörő asszony", meg Levin, a fiatal földbirtokos, aki a helyét keresi a világban. Aki azt hiszi, hogy ez egy egyszerű szerelmes regény, nagyon téved, sokkal általánosabb a témaválasztás, és sokkal sokrétűbb a sztori, mintsem hogy két mondatban le lehetne írni. Társadalomregénynek szokás nevezni, de annyira élőek a karakterek és olyan könnyed az elbeszélői stílus, hogy sokszor szinten fel sem tűnik, hogy itt most filozófia, teológia, politika vagy éppen szociológia van a mondatokban, pedig ott vannak mindezek, csak éppen úgy, mint a jelen világban, észrevétlenül. Ha figyelsz, észreveszed, de ahhoz mélyebbre kell nézni. A szereplők hol kínosan vergődnek a társadalom által rájuk osztott szerepekben, hol lubickolnak benne, kinek mi jutott. Kevesen gondolkodnak el közülük olyan dolgokon, hogy mi értelme az egésznek, miért kell élni, és miért kell pont úgy élni, ahogy, de azért vannak ilyenek. Elsőként persze itt van Anna, a boldogtalan érdekházasságban élő nő, aki aztán beleszeret Vronszkij grófba, otthagyja érte a családját és a társasági helyét, hogy "bukott nőként" éljen vele, de aztán a kapcsolat tiltottsága és kitaszítottságuk az emberek közösségéből, ahová addig mindketten tartoztak, végérvényesen megmérgezi a viszonyukat, a végén Anna öngyilkosságához vezet. A miért így történt és mit lehetett volna jobban csinálni csak kérdések maradnak, nem lehet rájuk megfelelni. Szívszorító, ahogy mindketten csak vergődnek a boldogtalanságban, és hiába tesznek akármit, a jó megoldást nem találják meg a szerelmesek, és végül "csúnya véget érnek". Nehéz megmondani, hogy a szereplői tehetetlensége miatt büntette őket T. boldogtalansággal, vagy ez lett volna az "erkölcsi tanulság", hogy ne ess bűnbe, mert megbánod. Talán az a tanulság, hogy tegyél magadért, mert más nem fog érted kiállni.

Aztán ott van Darja, aki szintén sokat gondolkodik az életén és azon, hogy jó-e úgy minden, ahogy van. Boldogtalan a férjével, de a gyerekeiket nagyon szereti, gondoskodó anya, ugyanakkor Annát is megérti, és úgy gondolja, talán nem butaság mindent feladni a szerelemért, amihez neki nem volt bátorsága. A rendezett élete kis sáncai mögül kitekintve úgy tűnik neki, hogy Anna tette jól, mert nem kell elviselnie a gyerekek ezer gondját, a férje állandó hűtlenségét, a pénzgondokat, a család nyűgeit. Ugyanakkor mintha Darja örülne a biztonságnak. Érdekes karakter.

A legjobb arc persze Levin, aki a maga bájos esetlenségével csetlik-botlik a társaságban, ugyanakkor nagyon szerethető, értelmes fickó. Gazdálkodik, újít, reformál, gondolkodik, könyvet ír, közben a szerelmet keresi, végül meg is találja, de van abból is baja, és majdnem halálra gyötrik egymást a feleségével, amíg rá nem találnak az egymás iránti bizalomra, amire ráépítik aztán az életüket. Levin egy naiv, szenvedélyes fiú, nagyon szimpi volt egész végig, sokat gondolkodik, keresi a helyét az életben, a társadalomban, végül úgy gondolja, hogy rá is talál. Nem akar többé megfelelni képzelt vagy valós elvárásoknak, hanem csak a jóra törekvésben látja az élet értelmét. Ebben van valami, nem?

Imádtam, hogy olyan könnyen folyik a történet, mint egy patak, nagyon olvasmányos a könyv. A sok leírás, a filozófiai párbeszédek lehet, hogy sokakat fárasztanának, de szerintem azok is nagyon a helyükön voltak, semmiből nem volt túl sok, főleg, hogy az író nagyon kiegyensúlyozottan adagolta a "hátteret", azaz a tényleges mondanivalót és a szórakoztató elemeket, így nem lehetett unatkozni. Nem csak a szereplők, de az egész történet, az összes háttér roppant élő volt. Amikor pl. Levin körbejárkál a birtokán egy tavasszal (március, enged a fagyos föld, cuppog a sár, még hófoltok borítják a rétet, de már érzed, hogy többé nem hóillatú a levegő, jön a tavasz), az annyira eleven volt, hogy éreztem a föld szagát és láttam a rügyező nyírek zöldjét. Óriási a fickó, na. Olvassatok oroszokat!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.