Ki tudja, vajon létezik-e az út önmagamhoz?

Bizonyos történések miatt a héten megint azon kattogok, hogy mennyire nincs senki, aki teljességemben tudna látni. És hogy ez másoknál is így van. 24/7 csak én vagyok magammal, én látom, hogy mikor vagyok simulós kiscica, goromba, okos, kedves, fúria, szexi, vicces, szenvedélyes, elviselhetetlen, cinikus, gonosz, gúnyos vagy félős. Meg még egy csomó minden. De mindenki csak szeleteket lát belőlem, attól függően, hogy kivel vagyok és mikor. A nagy egész csak bennem állhat össze, ha összeáll egyáltalán. (Talán összeáll.)

Ha jól meggondolom, elég félelmetes érzés, hogy az egyediségem, hogy ki vagyok én, az csak és kizárólag saját magam számára látható. A többiek meg ilyen-olyan alkalmi vagy tartós benyomásaik alapján tesznek be ebbe vagy abba a skatulyába, függetlenül attól, hogy odavaló vagyok-e vagy sem.

Ki látja az igazi arcom? Vagy van olyan egyáltalán? Vagy több is van/lehet?

Ezeken töprengek.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.