Már nem tudom, hogyan keveredett hozzám, de nem bánom. Mátyus Alíz Későn jött tavasz, el sem jött tél című kötete igazán érdekes könyv. Nem tudom hova tenni. Elvileg novelláskötet, de nem klasszikus értelemben, itt valahogy összefolynak a történetkék, amik nem is biztos, hogy harmadik személyekről szólnak, kicsit mindegyik önéletrajzi, de nem egészen. Az író belefolyik a sztoriba, de aztán kijön belőle, majd megint visszaesik és magáról mesél, majd megint belekezd valami másba. Kicsit össze-vissza, de azért egész működőképes. Sodró, érdekes, nem lehet otthagyni. Sehogy sem áll össze egy egésszé, csak itt-ott darabokat kapunk egy életből. Családról, szerelemről, itt-ott lakásról, nehézségekről, emlékekről, gondolatokról. Amikbe néha beletör az aktuális novella aktuális története. De azért rakosgatjuk egymás mellé a mozaikokat, csak-csak kikerekedik valami. Nem nagyon, de mintha. Közben pedig lehet gondolkodni erről-arról, "az élet dolgairól". Nem rossz néha ilyesmit olvasni, ösztönző... Erről a könyvről nem lehet mit írni, ezt el kell olvasni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.