A film után régi adósság volt Michael Cunningham Az órák című regénye, most végre az antikváriumban utolért egy olcsó példány. Nem bántam meg, hogy megvettem. Ritkaság egyébként, hogy egy könyv ugyanolyan jó könyvben, mint megfilmesítve, de ezzel a sztorival ez volt a helyzet.

Három idősík, három nő sorsa, amint látható és kevésbé látható módon összefonódnak.

Virginia Woolf írja a Mrs. Dallowayt (nem annyira jó, nem kell felülni), közben küzd a depresszióval.

Laura Brown a háború utáni Amerika tökéletes felesége akar lenni, de nagyon nem megy neki, úgy érzi, valami hiányzik az amúgy szép csomagolású, csillogó kis életéből. Igaza van.

Clarissa Vaughan a 2000-es évek New Yorkjában próbál zöld ágra vergődni régi szerelmével, már csak barátjával, aki egyrészt halálos beteg, másrészt pedig még mindig fel-felkavarodik a közös múltjuk. (Itt túl sok a gay-vonal.)

A három nő életének egy-egy napja feldarabolva és szépen összefonva adja a könyv vázát. Erre épít fel az író múltat, jövőt, szerelmeket, tévedéseket, kisiklásokat, veszekedéseket, elhallgatásokat, titkokat és vágyakat. Mégpedig olyan érdekfeszítően, hogy végig izgalmas és érdeklődést keltő marad a történet, ami pedig a felszínen "semmi különös". Pont ebben van a lényeg, hogy a sok "semmi különös" napból, pillanatból, évből áll össze az élet, és utólag nagyon nehéz már megmondani, hogy hogyan is lyukadtunk ki egyik vagy másik választásunknál. Hiszen amikor "történnek a dolgok", akkor nem szólnak, hogy "hé, most változik meg az életed", hanem csak úgy megy minden a maga útján. És a végén néha rácsodálkozunk, hova kerültünk. Így nézelődik a regény három hősnője is a saját életében, hogy "hoppá, hogy is kerültem ide?" meg "jó ez nekem?". A válasz mindegyiküknél inkább nemleges, valahogy egyik sem érzi teljesen a helyén magát. Az elvárásoknak való kényszeres megfelelés rabságában vergődnek mindannyian. Ami furcsán nézhet ki, hiszen látszólag mindenük megvan, pénz, szerelem, rendezett élet, szép ház, stb. De! Az ember telhetetlen, mindig hiányzik valami a teljes elégedettséghez. Még akkor is, amikor látszólag elégedett valaki, belül lehet, hogy azon rágódik, vajon tényleg ez-e a tökéletes boldogság.

Nagyon jó kis könyv, erőlködés nélkül elgondolkodtat, semmi filozófiai maszlag, "csak az élet". De mi lehet ennél több?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.