... de nagyot is ugrik!

Mindenki ismeri a típust. 99 %-ban nőnemű az illető. Mindenkire mosolyog, cukiskodik, teszi-veszi magát, egyadta bűbáj az egész viselkedése. Persze főleg a férfiakkal, de a nőket is igyekszik elbájolni, mert ki tudja még, mire lesznek jók. Nem konfrontálódik, nem csapkodja az ajtót, nem emeli fel a hangját. Mert ő CUKI. És KEDVES. Fogcsikorgatásig az...

Ha kicsit közelebbről megnézed, akkor persze kiderül, hogy az egész egy felvett szerep, amit vélhetően valami elfuserált túlélési technikaként fejlesztett ki az élethez. Mert ha mindenki azt hiszi, hogy cuki meg kedves és édes, akkor megkap dolgokat (ajándék, különleges bánásmód, jóindulat a többiek részéről), amiket egyébként nem biztos, hogy megkapna, ha kiderülne az igazi természete.

A gond csak az vele, hogy így a "kedvessége" felszínes, üres, nem a személyiségéből fakad, hanem csak taktika. Azt hiszed, hogy barátkozik, holott csak bepakol a spájzba, hogy ha szüksége van valamire, hozzád tudjon fordulni.

És jaj annak, akit mégis megtéveszt! Ha nem figyelsz oda, olyan gyorsan vágja a kést a hátadba, hogy csak nézel, mint a luki nyúl. Harcolni ellene csak a saját mézesmázas-bűbájos-hátbadöfős (=gyomorforgató) módszerrel lehet. Most pici "gyomorrontásom" van. De nem adom fel.

A hollók vájják ki a szemét...!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.