Uwe Topper A nagy naptárhamisítás című könyvét persze a szöszitől kaptam kölcsön, eszméletlen jól szórakoztam rajta.

A szerző Herbert Illig egyik követője, aki az "ellopott középkor" elméletét alkotta meg, ugyanis úgy gondolta, hogy a "sötét középkornak" is nevezett VI-IX. század közötti időszak olyannyira leletszegény, illetve a fellelhető leletek és főként az írott források annyira hiányosak/hamisítottak, hogy az a tudatos történelemhamisítással magyarázható. Vagyis: 300 évet hozzátoldottak a történelemhez. Kik és miért? Az egyház, méghozzá azért, hogy Krisztus után 1000 előtt nem sokkal kezdődhessenek a középkori népek történetei.

Toppert ezt az elméletet igyekszik nagyon sok oldalról megközelíteni, és tényleg érdekes ellentmondások vannak a történelemben abban a formájában, ahogy ma ismerjük. Ugyanakkor kicsit merész feltételezés arra ragadtatni magát, hogy pusztán számmisztika okán összefogtak az Európa írástudóit vezető uralkodók és tudatosan, de még ráadásul összehangoltan is belehamisítottak volna 300 évnyi történelmet az életünkbe.

A könyv mégis sok gondolkodnivalót ad, nekem például végig az járt a fejemben, hogy tényleg, milyen nehéz dolguk van a történészeknek. Sírok, feltárt települések, anyagmaradványok, csontvázak, írott források, használati tárgyak és egyebek alapján kell rekonstruálniuk, hogy mikor mi történt és miért. Történelmi nyomozástan, komolyan, csak azzal a problémával, hogy a tudósoktól elvárjuk, hogy kész elméletekkel és kerek történetekkel álljanak elő a végén, akkor is, ha menet közben több kérdésük van, mint válaszuk.

Tegyük fel, hogy egy régészcsapat feltár egy temetőt. Van benne minden. Az egyik szakember antropológus, a másik művészettörténész, a harmadik elemi szálakat elemez, a negyedik megint egy másik szakma képviselője és így tovább. Ideális esetben. És még ideálisabb esetben össze is tudnak dolgozni, hogy kihozzanak valami értelmes tudományos eredményt a leletekből.

De mi van, ha nem ideális az eset?

Akkor marad a félig tudományos tudományosság, vagyis az, hogy az egyik szaki, aki kellő öntudattal rendelkezik, szépen kijelenti, hogy ez a halott ilyen és ilyen néphez tartozott, így beszélt, rabszolgákat tartott, gazdag volt és harmincévesen halt meg. És hiszünk neki, mert kreált egy valóságot, ami nem is biztos, hogy létezett.

Szerintem jobb az a tudós, aki inkább kérdez és megkérdez másokat is, mert akkor nagyobb valószínűséggel jut el igaz eredményhez. Viszont lehet, hogy vannak olyan tények, események, okok, amiket soha nem tudunk tudományos régészeti módszerekkel kinyomozni. Akkor nem jobb őket homályban hagyni, mint megerőszakolni a tudományt, és elméleteket gyártani, mint a szerző is?

Az összeesküvés elméletekkel nekem az a bajom, hogy nagyon szkeptikus vagyok az emberi természet együttműködési képességével kapcsolatban. A tudatos, összehangolt történelemhamisítás olyan szintű szervezettséget igényelt volna, amire szerintem sokkal kisebb földrajzi környezetben sem lett volna lehetőség, nemhogy a X-XI. századi ismert világ teljességében.

Filozofálgatásra, gondolkodásserkentésre szerintem nagyon jó a könyv, de az elmélet a maga erőszakoltságával és megkérdőjelezhetetlenségének hirdetésével pontosan azt éri el, amit nem akar: komolytalannak tűnik.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.