Fehér Béla neve nekem egyáltalán nem volt valami ismerős, de a Kossuthkifli című regényéről még én is hallottam, és a múltkor sikerült beszereznem. Kellemes csalódás volt, mert a "pszihcós magyar írókkal" azért szerintem vigyázni kell általában. De ez? Jó volt.

Nagyon abszurd, "csinált" nyelvezete van, ami nem régies és nem ősmagyaros és nem tájszólásos, de mégis valahogy mindez egyszerre, és nagyon hamar meg lehet szokni, ugyanakkor jókat lehet rötyögni rajta. Néha nem átall szalonképtelen kifejezéseket is használni a szerző, olyan cifraságokat adva a szereplők szájába, hogy még én is csak néztem. De hát a nyelv mindenkié.

A sztori röviden annyi, hogy 1849 májusában Pozsonyból Debrecenbe igyekszik két csapat: egy bejgli avagy kossuthkifli szállító delizsánsz és az őket üldöző temetkezési vállalkozónak álcázott titkosügynökök csapata. A végén persze se happy end, se elfogás nincs, mintegy rejtői abszurdba hajlik az egész utazásregény. Közben elképesztő alakokkal találkoznak a szereplők, itt van a limlomász vagy a boszorkánynak tűnő exügynöknő (óriás férjjel!), vagy éppen elhagyott kastélyokban őgyelgő rég halott rokonok kísértetei, akik megmondják a frankót az élőknek is.

Rájöttem, hogy nagyon csípem a mágikus realizmust, ami pl. a nagy dél-amerikai írók kedvenc eszköze, de Fehér Béla regényének is nagyon jól áll. A szabadságharc patetikus és sablonos ábrázolása helyett itt-ott feltűnnek a "kánon" számára kényelmetlen szempontok (nemzetiségek, kinek jó a köztársaság, akarnak-e respublikát az egyszerű emberek, van-e egyetlen követhető politika az aktuális helyzetben stb.), és persze az örök visszatérő gondolat: a kisember nem biztos, hogy szeretne a politikába avatkozni. A révésznek pl. oly mindegy, hogy ki kel át a komppal, csak fizessen és legyen elég halászlérevaló. Az utazónak is mindegy, hogy magyar vagy osztrák haramia rabolja ki, ha egyszer kirabolták. Különösen nagy pofon a főhős "izommagyar" őrnagy számára, amikor a sajátjai tartóztatják le és vetik börtönbe, mert nem érvényes a passzusa. Ízelítő a magyar valóságból. Hiába vannak egy oldalon, párbajtól hadbíróságig mindennel fenyegetik egymást. Akkor most ki is a jó és a ki a rossz?

A regény a viccessége és a szereplők sorsának ismeretlen kifutása ellenére is elgondolkodtató, hiszen sok olyasmit felvet, ami a történelemórán valahogy kimaradt az anyagból. Mindezt úgy teszi, hogy nem akarja megmondani az egyetlen igazságot, sehol nem fordul didaktikus ömlengésbe és végig tartja az egyensúlyt a vicces, a váratlan, a szomorú, a filozofikus és a kegyetlen között. Nem kis teljesítmény.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.