Dr. Várkonyi Tibor A megtalált anya című kötete egy családfakutatási hobbi kézzel fogható eredményeit összefoglaló munka. Nem regény, de regényes, nem szociográfia, de mégis, meg még sok minden egyéb.

A szerző a családjában keringő legendának (pletykának?) megy utána, amely szerint a családnév valamikor más volt, mert egy grófnő annyira szerette a családot, hogy gyermektelenségében megkérte a családot, hogy vegyék fel a nevét. És innen kezdődik az a nyomozás, ami odáig vezet, hogy a XIX. században Bek Amália mégsem gyermektelen özvegy volt, hanem törvénytelen gyermeket szült egy helybeli zsidó férfinak. A kisfiút, Józsefet aztán az apa és a hirtelenségében összeszedett menyasszonya/felesége, Krausz Anna nevelték fel, a későbbi gyermekeikkel egyetemben. Cserébe anyagi támogatást kaptak az anya családjától, elkerülendő a korszakban az ilyesmiből óhatatlanul kitörő botrányt. Eddig a sztori. De mi vezetett idáig?

Anyakönyvi bejegyzések, családi legendák, levelezések, az oldalági híres ősök életrajzai, szociológiai, történeti kutatások, meg még egy kis igazságügyi szakértés is. Félelmetesen kis információkból kellett összerakni a képet, úgy, hogy a szereplőket már nyilván nem lehetett megkérdezni semmiről, hiszen az egész történet abból épült fel, hogy valamit nagyon, nagyon el akartak titkolni. Mégpedig egy gyermeket, akinek még a sok-sok évvel későbbi halálát is rosszul anyakönyvezték - direkt azért, hogy még ekkor is megvédjék származása titkát.

A családfakutatásban mindig az az érdekes, hogy már az őseink sem voltak jobbak a Deákné vásznánál, ugyanazok a sztorik ismétlődnek újra és újra. Nem szerette azt, hozzáment amahhoz, törvénytelen gyermeke volt, háromszor nősült és így tovább. Szép kis firmák voltak az emberek mióta világ a világ. Ebben a történetben is ez bontakozik ki, lapról lapra, temérdek névvel, de nagyon izgalmasan.

A szerző nagyon alaposan megkutatta a témát, és eredményei magukért beszélnek, nem is vitatom, hogy nagyon életszerű, és sok bizonyítékkal alátámasztott hipotézist állított fel szépanyjának kilétét illetően. (Nagyon ironikus egyébként, hogy a gyermektelen, unalmas, ronda özvegynek tartott Amália törvénytelen kisfián keresztül egy mai napig létező, kiterjedt család ősanyjává vált - ez az igazi történeti igazságszolgáltatás!) Ugyanakkor néhány fejezetben túltengett a képzelet, bizonytalan információkat egyféle hipotézissel kitölteni valahogy nem volt méltó a szerzőt egyébként jellemző alapos munkavégzéshez. Pl. ami az érzelmi szálakat illeti - ezekről nyilvánvalóan nem maradhatott fenn bizonyíték. Akkor hagyjuk meg a képzeletnek, hogy ki mit érzett, gondolt.

Ami nekem még nagyon tetszett, azok a jogtörténeti részek voltak: házassági jog, különös tekintettel az eltérő felekezeti szabályokra, feudális adományozási és öröklési jog, benne fiúsítással (igazi kuriózum!), szerződések, folyamodványok, sőt, testvéri örökbefogadás! Szóval jogilag is érdekes volt, de ez el is várható egy jogász szerzőtől. Jogtörténetileg elég érdekes a változó közállapotok dinamikája: a feudalizmusból lassan a dualizmuskori modernebb világba való átmenet pont a történet főszereplői életére esnek.

A kötet összességében nagyon érdekes olvasmány, de inkább még több felvetés és újabb olvasnivalók felé irányítja a figyelmet, semmint mindenre megnyugtató válaszokat adna. Pl. egészen kedvem támadt utánanézni a Degenfeldeknek... A szerző családi titkot felgöngyölítő munkája előtt pedig le a kalappal. Hatalmas teljesítmény volt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.