Mert mindent el kell olvasnom, amire csak rá tudom tenni a kezem... Böszörményi Gyula Leányrablás Budapesten című, a milleniumi budapesti forgatagban játszódó kalandregénye egy újabb műfajt jelent. Nálunk még mindig ritka, bár szerintem az olvasási kedv ösztönzésére kiváló lenne, merthogy ez egy történelmi kalandregény. Fordulatos meg dagályos, de már nem jókais mellébeszélésekkel telnek a lapok, hanem van akciódús, viszonylag pörgős cselekmény. És már félig-meddig kacsintgat a stílus Rejtő felé, főleg, ami a kisebb szereplőket illeti (cirkusz, cselédek, rendőrségi és egyéb alakok).

A sztori annyi, hogy egy erdélyi polgárlány, Emília elindul Pestre, hogy a négy évvel korábban, a milleniumi ünnepségek alatt elveszett nővérét, Emmát megtalálja. Amit persze nem sikerül, mert addigra Emmát már megölték, de ez csak a regény végére derül ki, és még ott sem varrnak el minden szálat, úgyhogy biztos lehetek benne, hogy 2-3 kötetnyi folytatás biztosan várható. Mili persze igazi karakán hősnő, aki nem riad meg semmitől, jóllehet, alig pár napot tölt a városban, amikor már meg akarják ölni, elgázolják egy konflissal, egy vadidegen báró viszi el a házába gyógyulni, ahonnan később még a Lipótmezőre is ellátogathat - balszerencséjére. (A XIX. századi pszichiátriai módszerekről szóló leírásoktól továbbra is iszonyodom, A fehér ruhás nő óta nem bírom ezeket. Az ember egy nagyon gonosz állat.)

Közben megismerkedik Ambrózy Richárd báróval, aki persze dúsgazdag, jóképű, titokzatos stb., tehát minden kellékkel rendelkezik, amivel egy rendes regényhősnek kell. A báró szabadidejében Holmes-t játszik, azaz a rendőrség körül sertepertél, és helyettük oldja meg a jobbnál-jobb ügyeket. Mili ügye is érdekli és kész belevetni magát a nyomozásba, amelynek során egyre több a hulla, és persze végig kell járni Pest minden koszos és undorító negyedét, hogy valami megoldásra jussanak.

A történet pörgős volt és ritkán ült le, bár néha a monarchikus etikett ostobaságaitól felállt a hátamon a szőr (ez a sok "kegyelmes uram", meg "kérlek alássan, kedves öregem" és hasonlók, tudjátok). A szereplők jól kidolgozottak, élőek, főleg Mili, aki teljesen úgy viselkedett, ahogy egy kamaszlánytól várná az ember. A kicsit túlidealizált Emmát kevésbé bírtam, de szerencsére nem is zavart sok vizet.

Ami igazán tetszett, az a társadalmi érzékenység, amivel Mili "közlekedett az életben". Mindent megfigyelt, elemzett, értékelt, együtt érzett a cselédekkel, a lenézett nőkkel, mindig kikelt az igazságtalanságok ellen stb., egyszóval egy tűzrőlpattant kis feminista volt, csak burkolt formában. Nagyon tetszett. Az író egyébként is nagyon érzékletesen mutatta be a korabeli Pestet, a jellegzetes figurákkal, csibészekkel, bűnözőkkel, cselédekkel, rendőrökkel, utcalányokkal, mindezt ráadásul úgy, hogy közben igen jól bemutatta azt a multikulturális közeget, amiben akkoriban is élt a főváros. Németek, szerbek, zsidók és még mindenféle népség jött-ment és élt együtt hol békésen, hol békétlenül, de kétségkívül nagy színes tablót alkotva.

Várom a folytatást, mert most már érdekel, hogy ki rendelte meg ezt a sok gyilkosságot... (a fenébe, megint egy sorozat...)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.