Szurovecz Kitti "A sokszívű" regénye ponyvába oltott gondolkodós regény. A poliamoria jelenségét járja körbe, ami az etikus sokszerelműség: vagyis egy ember egy időben többekbe szerelmes és tart fenn velük kapcsolatot, de úgy, hogy mindenki tud a többiekről és kölcsönös beleegyezéssel történik a dolog. Kicsit misztikusnak tűnik nekem, mert nehezen tartom elképzelhetőnek a dolog kivitelezését a mindennapokban. Ugyanakkor el kell ismerni, hogy az ember nem monogám, a génjeink az állati életre vannak kódolva, nehéz ez ellen tenni. A hűség választás kérdése, és megcsalatva lenni pocsék egy érzés. (Tanúsítom.) A regény az alternatívákat igyekszik bemutatni, és végül elég színes összkép bontakozik ki, viszont nem kevesebb, hanem másféle problémával, mint amilyenekkel a monogám világban találkozunk.

A főhős Annabella, aki hosszú évekig kettős életet él: két szerelme van, egy Magyarországon és egy Olaszországban. A két férfi nem tud egymásról, a lány két munkája miatt ingázik a két ország és a két élet között. Mindaddig, amíg terhes nem lesz és pechére fogalma sincs, hogy ki a gyerek apja. Itt kezdődnek a kalandok, amelyek elég gyorsan a magyar poliamor világ bemutatásába torkollnak. Sajnos kicsit pikareszk stílusban, mert a szereplőknek nemigen van jelleme, olyan kétdimenziósak maradnak, nemigen lehet megkülönböztetni őket egymástól. A szerző pedig mintha csak arra törekedne, hogy az extremitások és a meglepő fordulatok vigyék előre a regényt. Azért ennyire nem extrém senkinek a világa, bármennyire is poliamor az illető.

Vannak itt nyitott házasságok, többes felállások, leszbikus, hetero- és biszexuális beállítottságú emberek, mindenféle érdekes kapcsolódásokkal. Az életükből azonban sajnos csak a szerelmi életüket domborítja ki a szerző, mintha másik vetületük nem is lenne (kivétel az egyik házaspár, akik egy kislányt is nevelnek, ők kivételesen szülőszerepben is feltűnnek), ez tovább növeli az egysíkúságot. A változatos szerelmek bemutatása által Annabella megismeri saját magát, illetve próbálja elhinni, hogy ő is poliamor. Igazából inkább nem tud választani, és az, hogy a regény végi happy end is arról szól, hogy egy fickóban találta meg az igazit, mellette pedig udvaroltat magának másokkal is, de ott nincs semmi komolyabb, arra utal szerintem, hogy valójában nem annyira érzi magáénak ezt az identitást. De ez csak zárójeles megjegyzés.

Az emberi kapcsolatok sokfélesége azonban elgondolkodtató szerintem a regényben, vagyis inkább a regény révén. Kell-e mindig hűségesnek lenni? Egyetlen embertől megkaphatunk-e mindent, amit szeretnénk? Hosszútávon is? Ha hűtlen valaki, akkor azt soha nem lehet tolerálni? Mi a rossz: elfogadni, hogy a párunk mást is szeret és nyíltan jóváhagyni, nem féltékenykedni, vagy a titkolózás és a megcsalás/megcsalatás? Sokszor a hűség talán nem is más, mint a lehetőség hiánya. Ha valaki poliamor módon él, az nem biztos, hogy rosszabb, mint a képmutató, belül vérző monogámia, de az biztos, hogy nem való mindenkinek. Több emberrel több a konfliktusforrás és a probléma is. A téma érdekes, a regény olvastatja magát, nem irodalmi mérföldkő, de nagy erénye, hogy a felvetéseken sokáig lehet beszélgetni, vitatkozni, érvelni. Mindenképpen érdemes elolvasni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.