Péczely Dóra szerkesztésében jelent meg a Budapest OFF című kortárs novelláskötet. Biztos az én hibám, de az írók közül alig néhányat ismertem, ez bizony szégyen. Mindenesetre nem az ismert írók műveire mondtam, hogy na, ezek aztán ejha.

A kötet nem volt egyenszilárdságú, elég sokféle megközelítést tettek magukévá a szerzők. A közös az volt, hogy Budapest valamely részén játszódtak a novellák, valamilyen kamasz szereplésével.

Feltűnően sok volt az apátlan gyerek, vagy éppen a modern patchwork jellegű családok gyermeke, ez biztos korunk kórképe. (Nekem fura, mert anyám és apám is változatlan az évek során.)

Voltak olyan darabok, amik feltűnően prolik voltak, hadd ne mondjam, prosztók is egyben, hát, ezekkel innen a szentimentális-idealista-intellektuális kis szobámban nem nagyon tudok mit kezdeni, de azért halványan sejtem, mit próbáltak megragadni a szerzők. A koszlott BMW-s, vaterás, hamis smukkos, ügyeskedő szegénységet, ami gyakran végződik rosszul. Szánalom. De van ilyen, és ez önmagában is sokféle társadalmi bajt jelez, amiből a szegénység csak az egyik.

Szerencsére emellett napfényesebb novellák is helyet kaptak, amiktől csak mosolyogni lehetett. Bizonyos szerzők valahogy meg tudták ragadni a kamaszkort nem csak mint jelzőt, hanem mint tényleges állapotot is. Nem csak azt írták le a hősről, hogy 17 éves, hanem elhittem, hogy azok egy 17 éves gondolatai. Már amennyire meg tudom ítélni, mit gondolhat ma egy 17 éves. Nyilván fogalmam sincs. De hogy nem azt, amit egy x éves felnőtt író, akinek még én sem hiszem el, hogy a hőse 17 éves, az biztos. Mert ilyen is nem egy volt. De most nem ez az érdekes, hanem pl. a budai Buddha, ami annyira aranyos és életigenlő volt, hogy egészen magával ragadott. Vagy a Rózsaszín Felhőkarcoló, ami az általam is követett elvet tette magáévá: tegyél valamit és megváltoznak a dolgok. Akár apróságokból is kikerekedhet valami egész nagy (és nagyszerű), a novella kicsengése pedig egészen emberbaráti volt.

Volt aztán fantasy és időutazás is, meg disztópikus honleányi hadsereg, súlyos visszaélésekkel és gyilkosságokkal (soha ne bosszants fel nőket!), de ezek valahogy nekem kicsit vadak voltak, mégha ötletesek is.

Kiderült tehát, hogy a kortárs magyar prózában is van "anyag", meg mondanivaló, és az néha működik is. Mindenképpen érdemesnek tűnik kortárs szerzőket is olvasni - mégha őrült honfitársak legyenek is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.