Általában van bennem egy előítélet a sztárolt/reklámozott/bestseller könyvekkel szemben: ami mindenkinek tetszik, az nem "csakazértsem" fog. Ezúttal kellemesen csalódtam azonban, mert nagyon, nagyon tudatosan felépített média- és reklámkampánnyal megtámogatott új Grecsó Krisztián könyv, a Vera egyáltalán nem okozott csalódást. Vagyis inkább csak pozitívat. Ami végül is jó.

A szerzőtől én még nem olvastam semmit, mert nem nagyon szeretem a novellásköteteket, ő pedig nagyrészt olyanokat ír. De mivel egyéb munkásságával (publicisztika, vers stb.) is kezdek megismerkedni, lehet, hogy ez a novellafóbiám is el fog múlni vele kapcsolatban. (Elég csak az Esti válasz c. versére gondolnom, ami olyan csodálatos, korokon átívelő, emberi lelkeket összekötő felelet Babits Esti kérdésére, amilyet nemhogy versben, de irodalomban egyébként is elég nehéz találni.)

A Vera Szegeden játszódó regény, amelyben a 11 éves főhős jellegzetes gyerekkonfliktusaival találkozunk, a családi és iskolai mindennapoktól, problémáktól kezdve a felnőttek életébe és mélyebb problémáiba bepillantásokkal bezárólag. Vera életét áthatja valamiféle "imposztor-szindróma", amit eleinte maga fel sem fog, aztán ahogy a környezete elejtett megjegyzéseiből lassan kibontakozik a történet, mégis megérti, hogy ő a saját életében mintha nem volta "benne". Ki is derül később, hogy mindez azért történik, mert őt örökbe fogadták a szülei (később az is kibontakozik a történet mögül, hogy édesanyja egy balsikerű vetélése lehet a gyermektelenség háttekében), és a korban elfogadott módszer szerint ezt titkolják előle. Az egész környezete tudja, hogy mi a helyzet, csak ő nem. Ettől furcsán gyökértelenül lebeg a világában, pedig látszólag minden rendben van: ügyes, okos, a szülei szeretik, van legjobb barátnője és így tovább, nincsen semmi baj. Csak éppen nincs alatta talaj, amin állhatna. A regényidő véget ér ott, ahol már nem lehet tovább tagadni a tényeket, de azt az író a képzeletre bízza már, hogy a család végül hogyan birkózik meg annak a titoknak a leleplezésével, amelyre az egész életük épült. Hogyan lehet innen továbblépni, van-e gyógyulás a sok elhallgatás után? Reméljük, hogy van.

A kidolgozás lassan hömpölygő, gyerekvilágban játszódó történetecskék útján valósul meg: lényegtelen apróságok közé fontos utalások és felismerések ágyazódnak, minden egyes félmondatra figyelni kell, mert ott a mozaik következő darabja. A regényt emiatt kissé "fárasztó" is olvasni, nem azért, mert unalmas lenne, hanem amiatt, hogy végig egy figyelmes feszültségben tartja az olvasó agyát, ahol nincs pihenés. Két pohár karamellás tej között ott van egy barátság megszakadása például. Vagy az egyik pillanatban még nincs semmi akció, a következő már Vera halálosan szerelmes az iskolába érkező új fiúba. Ez a szerelem is korai ugyan, de nagyon intenzív. Nincsenek még testi vonatkozások, hiszen kismaszakokról beszélünk, de az "érzés ugyanaz", mint a nagyoknál. Ettől Vera még inkább kiesik a környezetéből, mert nem érti meg senki, hogy egy ilyen kislány miért gondolja, hogy szerelmes, amikor "ő még gyerek". És itt van egy fontos pont megint: a felnőttek világa lassan átmegy a "mások" világába, vagyis Vera megérti, hogy az én szubjektív igazsága, nézőpontja, érzése az mindig különbözik a másokétól. Talán néha megértjük vagyis inkább megsejtjük egymást, de többször van az emberek között értetlenség és meg nem értés. A felnövés egyik alapigazsága ez.

A felnőtt világ inkább negatívan jelenik meg a regényben, sok elhallgatás, titkos bűnök, apró gonoszságok jellemzik a nagyokat, nem túl hízelgő módon. Ennek a gyermeki ártatlanság ellenpontozása is lehet a célja, vagy talán a szerző kiábrándultsága? Ki tudja? Ritkán jelennek meg igazán kedves gesztusok vagy jellemek. Talán kiemelhető ezek közül az osztályfőnök tanárnő embersége: ő is tudja, hogy Vera örökbefogadott gyermek, tudja, hogy ez rossz neki, de tudja azt is, hogy emiatt nagyobb megértéssel kell lennie felé, mint más gyerekek felé, és ezt is teszi. Nagyon ritka az ilyesmi.

Intenzitása és sokrétűsége miatt nagyon tetszett a regény. Olvasóként igazi kihívás volt megfelelni az író elvárásainak, és követni a sok titkos nyomot, amit otthagyott a szövegben, de megérte! Sok ilyet várunk még a szerzőtől!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.