Weeping in a deserted alley - how pitiful.

Edith_Wharton (ismerni kell: The Age of Innocence, a film jobb, mint a könyv, Michelle óriási, szeressük!) Ethan Frome c. kisregénye egy vidéki szerelmi háromszöget ír le, a szokott whartoni szüttyögős stílusban.

A színhely egy amerikai kisváros, a főhős egy szerencsétlen farmer, akinek döglődő fűrészüzeme, jelzáloga és egy beteges, hidegszívű némber felesége van. Ethan ugyan még csak 28 éves, de már egy tönkrement ember, aki alig-alig tudja fenntartani a családot. Kettesben élnek az asszonnyal, gyermekük nincs, mondjuk, minek is szülessen egy ilyen helyre egy csecsemő, ahol semmi szeretet és élet nincsen, úgyhogy talán jobb is. Ethan tanulni akart és a városban élni, ehelyett szülei halálával megörökölte a farmot az üzemmel, amit működtetni kellett valakinek, eladni nem tudta stb., így beleragadt a vidéki posványba, ahonnan pedig szeretett volna elkerülni. Titkos dolgozószobájában olvasgat, amikor van egy kis ideje, de a könyvek inkább csak afféle tiltott kincset jelentenek számára, gyakorlati haszna nem nagyon van belőlük, inkább csak a szívét fájdítja velük.

A feleség, Zeenie elég beteges, ezért az egyik elárvult, szegény rokon lányt, Mattie-t magukhoz veszik, hogy segítsen a ház körül. Mattie élénk, álmodozó fiatal lány, akinek nem nagyon vannak még céljai, azonkívül, hogy ne haljon éhen, így igyekszik beleszokni a nehéz farmeréletbe, ami nem megy neki könnyen, főleg, hogy Zeenie folyton leckézteti, hogy mennyire béna és így tovább.

A probléma akkor kezdődik, amikor Ethan azt veszi észre, hogy Mattie fontosabb neki, mint kellene, vigyáz rá, hazahozza a falusi táncmulatságból, rossz szemmel nézi az udvarlóit, egyszóval szép lassan beleszeret, a lány meg viszonozni látszik a dolgot. Persze egy Wharton-regényben mindenki túl tisztességes ahhoz, hogy a szénaboglyában végezzék, úgyhogy nincs is semmi mocskos rész, csak szüttyögés és szerencsétlenkedés és boldogtalan vergődés.

Ui. Ethan nem hagyhatja el a feleségét, elvégre az beteg, készpénzzé tehető vagyona nincs, így nem tud új életet kezdeni, de nem tud gondoskodni a hátramaradó feleségről sem. Mattie-től sem lehet elvárni, hogy mint titkos szerető éljen egy fedél alatt egy házaspárral, így szó sem lehet arról, hogy a helyzet sokáig megoldatlan maradjon.

Végül Zeenie, aki jóval többet lát és hall, mint amennyit beszél, megelégeli, hogy azok ketten túl közel kerültek egymáshoz, és elhatározza, hogy elküldi Mattie-t a háztól és leszervez egy másik cselédlányt, aki majd ellátja a ház körüli teendőket. Ethan majdnem mindent felrúg és elszökik a lánnyal, amikor a terv kiderül, de persze aztán (igazi gyáva férfi módjára) meggondolja magát, hogy hát, ezt azért mégsem.

Végül annyi telik tőle, hogy elvigye Mattie-t a vonathoz a távozása napján. A hideg téli estében, a szánon aztán sok minden kiderül, van sírás-rívás és persze muszáj valami drámainak is történnie, így sikerül a szánnal balesetet szenvedniük, amelyben Mattie-nek megsérül a gerince, és megnyomorodik.

Azt már csak az epilógusból tudjuk meg, hogy ennek a balesetnek a nyomán persze a továbbiakban szó sem lehetett arról, hogy távozzon a házból, így a házaspár végül magánál tartotta őt. Érdekes módon az, hogy Mattie megnyomorodott, ahhoz vezetett, hogy Zeenie "magához tért", és már nem játszotta a beteget, mint korábban. Elképesztő a gondolat, hogy a három ember egy fedél alatt volt kénytelen élni a baleset óta eltelt húsz évben, és némán szenvedtek és kínozták egymást az emlékekkel és a friss sebekkel egyaránt.

A szöveg elég nehézkes, egyrészt nagyon amerikai, nagyon XIX. század végi és néha még tájszólásos is, úgyhogy olykor alig értettem belőle valamit a sok ' miatt, így nem volt túl nagy élmény olvasni. A sztori vontatott volt, ennyi történettel nem lehet kitölteni egy könyvet, jobb szeretem a "kevés szóval sokat mondó" írókat, ezt a semmit körbebeszélős stílus annyira nem jön be. A feszültségteremtés remekül sikerült, de amikor az olvasó már felrobban a várakozástól, hogy történjen már végre valami, akkor ott jobb lenne, ha történne valami és nem csak tovább nőne a feszültség, mert így néha legszívesebben odavágtam volna a falhoz a cuccot, hogy akkor olvassa, aki akarja, de én ugyan meg nem várom, amíg a sok körmondatból kijön valami. Jó, kell néha angolul olvasni, hogy ne rozsdásodjak be, de azt hiszem, legközelebb valami jobbat választok. Nekem furaírás volt ez a könyv.

Mindössze száz oldal, írta Karen_Blixen (ismerni kell: Out of Africa, ha eltekintünk a buziarcú R. Redfordtól, a sztori jó), aki későn kezdett írni, de annál jobban.

A sztori egyszerű: egy vén fösvény milliomos elhatározza, hogy élete alkonyán valóra vált egy történetet, ui. annyira üres és nyomorult az élete, hogy se kutyája, se macskája, se gondolatai, vagy bármije azon kívül, hogy pénzt csinál és az üzlettel foglalkozik. Nem szereti senki, nem beszél senkivel, semmilyen célja nincsen, egyszóval egy üres ember. Az egyik alkalmazottját ráveszi arra, hogy egy matróztörténetet váltsanak valóra, mondván, akkor mégiscsak tett valamit az életben.

A történet lényege annyi, hogy egy szegény matrózt leszólít a kikötőben egy gazdag öregember, aki meghívja magához, megvendégeli, ad neki öt guinea-t, és még a fiatal, szép feleségét is kölcsönadja neki éjszakára, mondván, nem lenne baj, ha gyereket csinálna az asszonynak, mert az neki eddig nem sikerült, és vagyonát a kapzsi rokonok fogják örökölni. A matróz teljesíti a megbízást, majd reggel távozik.

És ezt a történetet a világ minden tengerésze úgy meséli a többieknek, meg bárkinek, aki hajlandó meghallgatni, mintha igaz lenne, az öreg pedig el akarja érni, hogy legalább egyikük (akivel megtörténik), tényleg igaz történetként mondhassa el.

Az öreg alkalmazottja meg is szervezi a dolgot, sikerül kerítenie egy "bukott", de aránylag rendes lányt, aki vállalja a dolgot, ill. sokadik próbálkozásra megvan a matróz is - naná, elég béna a gondolat, hogy leszólít a kikötőben valami öreg, hogy ad pénzt, ha vele mész, ki ne gyanakodna?

Csak amikor emberekkel játszol, furcsa dolgok történhetnek meg. A lány kétségbeesésében mond csak igent, mert családja tönkrement, ő meg egyik szeretőtől a másikig sodródik, de igazából sehol nem találja a helyét, színésznő szeretne lenni Párizsban, de sejtjük, hogy oda nem fog eljutni sohasem, és egyre csak síratja az elveszett gyermekkori biztonságot és boldogságot. A matróz sem kevésbé sérült lelkileg, hajótörésből tért éppen vissza, ahol egy évig egy elhagyatott szigeten élt, ahol nem volt senki, csak ő, nehéz visszaszoknia az emberi társaságba, de amúgy sem nagyon találja a helyét a tengeri hajózás világában, mert ő csak szeretne hazamenni Dániába és békésen hajózgatni, ahogy az apja meg annak az apja meg annak az apja. Ja, és annak ellenére, hogy egy behemót felnőtt fickó, még szűz. Ellenállhatatlanul aranyos.

Szóval ezek ketten "megcselekedték, amit megkövetelt a haza", vagyis inkább a vén fösvény, de felülemelkedtek az öreg rémes indokain és valahogy egészen összerázódtak közben, aztán reggel úgy váltak el, hogy örökre emlékezni fognak egymásra. (Naná, ki felejtene el ilyen beteg sztorit? Ilyen csak egyszer fordul elő egy életben...)

Reggelre az öreg meghal, abban a boldog tudatban, hogy teljesítette a küldetést, valóra váltott egy történetet. Mennyire kell szánalmasnak lenni ahhoz, hogy ez legyen élete egyetlen értelmesnek gondolt cselekedete? Elképesztő. A két kis szerencsétlen hőse sokkal emberibb és valóságosabb, még a maguk esendőségében is, hiába, attól, hogy szegények, még nem kevesebbek. Ill. inkább az öreg nem több attól, hogy vagyona van.

Elgondolkodtató, sodró, kevés szóval sokat mondó, amit imádok, egyszóval a könyv pöpec. És a tanulság? Ne a pénzt hajkurászd, hanem maradj ember. :)

Érdeklődöm valami iránt, szerzek róla könyvet, és... csak jól felidegesítem magam. Egy bizonyos Trevor Rowley nevű oxfordi prof elkövetett egy könyvet (A normannok címmel), amiért kb. 1-5 öt év leülős járna, ha engem kérdeztek. De ismét bebizonyosodott, hogy attól, hogy valaki egyetemi tanár, nem biztos, hogy tud tankönyvet írni. Ami szomorú dolog, ugye. És persze ismét megerősödött a BTK-sok elleni rasszizmusom.

A könyv egy történelmi munka akar lenni, a normannok (vikingek, skandinávok) középkori kalandozásairól, államairól, társadalmáról. Hah, tökjó, lejönnek északról, meghódítanak ezt-azt, elkalandoznak Szicíliáig, államokat alapítanak, királyokat döntenek meg, hajóznak is meg minden, mondom, ezt nem nagyon lehet elrontani, hiszen eleve olyan sztori, hogy még csak színezni sem kell rajta.

De. El lehetett rontani.

A cucc annyira rossz, hogy nem jutottam tovább a 70. oldalnál, ami azért szánalomra méltó, mert még A katedrálist is végignyomtam, pedig...

Kajtár bácsi a legrosszabb napjain, keveredve Bruhahával egy jó kis teheráni jogesetes órán - kb. így lehetne leírni az őskáoszt, amiben a mű leledzik.

A címeknek közük nincs a tartalomhoz. Nincs kronológia. Egy bekezdésen belül három herceg és király is előfordul, úgyhogy a végén azt sem tudod, épp hányat írnak az események idején, de a rohadt bayuex-i szőnyeg, az bezzeg minden második oldalon felbukkan, pedig ennyire azért nem volt nagy szám. Értem én, hogy kevés a forrás, de épp ezért, ami rendelkezésre állt, azt azért lehetett volna valamiképpen csoportosítani, nem? Hol egy királyi életrajzíró bukkan fel, hol meg valami (általában Anzelm nevű) szerzetes, aki megpróbál a barbárokba valami keresztény hitet elültetni, és mindez a legnagyobb összevisszaságban.

Semmit nem lehet megtudni sem a haditechnikáról, sem a politikai berendezkedésről, sem a társadalom felépítéséről, vagy arról, hogy ki kivel van és miért. Ellenben egy rakás haszontalan adatot elővezet a szerző, bizonyítván, hogy átrágta magát a szakirodalmon meg némi levéltári anyagon és talált érdekes feljegyzéseket. Nagyon örülünk neki, de az, hogy valaki végigolvas egy fél könyvtárat, az nem jelenti azt, hogy azt bele is kell írni egy könyvbe. Jó esetben a kutatás nem arról szól, hogy kiollózunk innen-onnan mindent, ami tetszik, és átmásoljuk a saját kis irományunkba. Ez a pasi biztos nem hallott még arról, hogy a kutatás önmagunk építése is. Lehet, hogy erről nincs szó Oxfordban, hehe...

Csak egy példa:

(a 900-as évek végén megkötött nemzetközi szerződés tárgyalása utáni mondat) Körülbelül ugyanebben az időben normann harcosok vettek részt a skandinávok oldalán az 1014-es clontarfi csatában, és egy ír férfiú, akit a northumbriai Corbridge-nél eladtak rabszolgának, hosszú utat követően a normandiai Le Vaudreuil-nél találta meg a feleségét.

(a következő mondat pedig egy 911-es eseményt taglal!)

Áááááá, ha a 900-as évek végén vagyunk, akkor attól az 1014-es csak legalább 15 évnyire van, tehát nem "körülbelül ugyanebben az időben", arról nem is szólva, hogy az ír rabszolga hogyan vándorolt el megkeresni a feleségét, ha egyszer rabszolga, ugyebár, és még ha így is volt, hogy a rákban jön ez a csatához???

Elképesztő blődségek halmaza, mondom, a csávó tiszta szenilis barom lehet, aki azt sem tudja már, mit ír. A lényeg: ne menjünk Oxfordba történelmet tanulni, kivéve, ha biztosan tudjuk, hogy nem akarunk Rowley bácsitól tanulni, és semmilyen körülmények között nem is pakolhatják be a szemináriumunkra az öreget.

A normannok szicíliai hódításáról meg keresek valami mást. Meg az angliairól is...

Szeretem az életrajzokat, csak azokról, amiket nem regényesen, hanem tudományosan írnak, nehéz ajánlót megfogalmazni. Így jártam Amanda Foreman A hercegnő c. művével, ami Georgiana Spencer, a későbbi Devonshire hercegné életét meséli el.

A könyv sokfelé kalandozik, a magánélettől a társadalmi problémákon át a divatig mindenféléről cseveg. Elég sokat megtudtam pl. a korabeli társadalmi berendezkedésről. Mindenfelé boldogtalan házasságok, össze-vissza viszonyok, zabigyerekek jobbra-balra, botrányok és elhallgatások, egyszóval olyan az egész, mint valami regény, ahol simán kiderülhet, hogy a ház ura az őrült feleségét rejtegeti egy lezárt szárnyban, vagy éppen bevezeti a társaságba a törvénytelen gyerekét. Roppant furcsa viszonyok kerekedtek ki olykor a "házasság szentségének" meg a társadalmi szabályoknak és a valódi érzéseknek és törekvéseknek az egymásnak feszüléséből. Azért megnyugtató, hogy manapság már nem kell titokban megmérgezni az erőszakos férjet, hanem simán el is lehet válni tőle, nem?

A bonyolult családi kapcsolatokon túlmutató érdekességek is kiderültek, pl. a főúri nők politikai szerepvállalásáról. G. családja a whigek közé tartozott, ő maga pedig sosem volt rest szervezni a "háttérmunkát": partikat adott és estélyeket szervezett, ahol a fontos emberek találkozhattak egymással, megszervezte az aktuális jelöltek parlamenti kampányát, egyszer még az utcai kampányban is részt vett, ami olyannyira felháborította a közvéleményt, hogy az esemény után évtizedekig egyetlen nő sem mert hasonlót csinálni. Hiába, a jó öreg elnyomás... Mindenesetre olyan otthonosan mozgott a politikában, hogy sok esetben egyenesen neki mondtak köszönetet, amikor sikerült összebékítenie ellenlábasokat vagy elérni valamilyen eredményt. Azért ez szép teljesítmény.

Úgy tűnik, hogy egyébként a politika volt az egyetlen olyan terület, ahol szívesen és tehetségesen működött, mivel egyébként nem nagyon tudta produktív módon lekötni magát. Főúri hölgyként nyilván szóba sem jött, hogy dolgozzon, ezért a háztartás irányításával, a gyerekek nevelésével és mindenféle szórakozással töltötte ki az életét. Inkább ez utóbbival. Miután kamaszlányként minden ellenőrzés nélkül beszabadult a társasági életbe, senki nem foglalkozott azzal, hogy hirtelen és beteges módon a szerencsejátékok rabja lett. Adósságai és hitelezői egész életén át végigkísérték, és ugyan néha segítséget kért a hercegtől, de mivel soha nem merte bevallani a teljes adósság összegét, ezért a férj csak halála után szembesült a hatalmas summával, és akkor akadt ki rajta. Azért nem ártott volna talán, ha anno egy kicsit odafigyel az asszonyra, ahelyett, hogy a szeretőit hajkurássza és segít neki felnőtt módon kezelni a pénzt, de mindegy.

G. a társaság ünnepelt szereplője volt, diktálta a divatot, mindenféle hóbortot örömmel magáévá tett, és szeretett szerepelni. Emellett viszont érzékeny és jószívű is volt, pl. minden problémázás nélkül hajlandó volt felnevelni férje zabigyerekeit, ami azért nem kis dolog. Verseket is írt, sőt, egyszer egy önéletrajzi ihletésű regényt is, aminek egy kalózkiadásban nagy sikere is lett.

Azt hiszem, nem volt túl boldog, bár nagyon igyekezett azzá válni. Túl korán akart felnőni, és nekem úgy tűnt, inkább végig valamiféle kislányos naivitásban élte az életét: egymásra halmozta a problémákat, és nem vett tudomást a figyelmeztetésekről, amikor meg már túl késő volt, összeomlott. Nem szerették eléggé és nem szerették elég jól, ez pedig meg is látszott rajta. Poor thing.

Nem-e van kedvem írni? Nem. De azért elmondom Nektek, hogy nagyon tavasz, nagyon napfény és nagyon tetszik nap van ma, tessék mászkálni. Láttam sok fagyizó emberkét, tangapapucsos emberkét, páncélos-kardozós lovagokat, turistát, szombaton gyereket sétáltató vasárnapi apukát, meg bukósisakra nyuszifület erősítő "kemény" motoros arcok felvonulását, oldsmobilosok vidám zászlós-lufis felvonulását, és ha még az esti szomszédolós jópofizást is megúszom, azt mondom, ez egy király nap volt. Bár a Cica hiányzik. Hüpp... :(

Magassarkú + kivágott felső + szemceruza = sok-sok bók. Pedig igazán nem volt sok macera összehozni... I am cool. :D Feelgood.

Hiába, na, a jegyzőkönyvezés is tartogat vicces és magával ragadó pillanatokat, ezt például ma találtam, persze megint kedvenc FB-tagunk osztotta meg velünk az ő határtalan bölcsességét:

"Szoktam mondani, hogy aki sokat dolgozik, az sokat tud." - és persze magára gondolt, nem azokra, akik tényleg. Epic. És ne röhögjön fel az ember az ülésen... :D

Nézzetek epic fantasy sorozatot. Jó. Bár highly soviniszta és diszkriminatív, mert sose nem gondolnak a női nézőkre (teardrop), ami mocsokság, ugye?

A sztorit egyébként ez a ronda szakállas bácsi, George_R._R._Martin találta ki, aki állítólag a sorozatkészítésnél is bábáskodott, bár ez nem mindig látszik rajt'. Sok-sok kötet, sok-sok oldallal, és bár nem ANNYIRA jó a cucc, mint ahogy azt a rajongók beállítják, azért tagadhatatlanul van benne valami, amitől nem lehet letenni. Ármány, intrika, sok gyilkosság meg vérbosszú, nem is értem, hogy Hugi miért nem csípi... :D Mondjuk szerintem sokat ront egy hosszú sztori sikerén, hogy a fél szereplőgárda már a második könyvben kihal, és nem lépnek a helyükre olyan új karakterek, akiket hosszú távon lehetne imádni/gyűlölni, szóval egy idő után szétfolyt az egész. Most komolyan: mi lett volna, ha Homérosz a második énekben kinyírja Odüsszeuszt? Ugye? Ennyit Martinról.

If you feel you are on Highway to Hell...

... thinking of aggression and violence...

... take a moment to think of this wonderful world...

... or a chick to stare...

... and ALWAYS LOOK ON THE BRIGHT SIDE OF LIFE! :D

Tavaszi lakásganézás során fellelt régi könyveket (limonádé, kalandregény , de volt szépirodalom is) próbáltam ellőni.  Ezután nagyon magyar élmények értek:

Antikvárium: hozzak be egy listát, megmondják, mi kell. Semmi, majd talán két hónap múlva. Köszi.

Könyvtár I.: hozzam be őket, de csak azokat, amikről úgy gondolom, értékesek "valamilyen szinten" (ezt a bulvár szakkifejezést használta, esküszöm!), de majd akkor azokat is átnézi, és csak azokat veszi át, amik tényleg jók, mert értsem meg, hogy a 2005-ben kiadott könyvek már annyira régiek, hogy azokat nem keresi senki, neki meg nincs helye arra, hogy tároljon olyat, ami nem kell senkinek, de tényleg csak azokat veszi át ám, amik jók és felejtsem el, hogy vacak regényeket átvesz, mert hát csak nem gondolom komolyan, hogy az nekik kell, és ami neki nem kell, akkor megkér, hogy azokat dobjam ki a kukába, ugye, megteszem. Ebben a Mária-stílusban., a régió legnagyobb könyvtára. Wtf fejjel álltam és szólni sem tudtam...

Könyvtár II.:  Könyveket? Adományozni? Tessék behozni bármikor, nagyon köszönjük.

Ebben a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" országban egyszerűen minden fordítva működik.

Megmondták, hogy pihenjek a szabim alatt, amit félig komolyan is vettem, úgyhogy délután végre elzarándokoltam a hosszú nevű Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpontba (továbbiakban: Kaptár), mert épült ez az izé az EKF-re, és mi az, hogy még nem jutottam el oda. No igen, amióta nem a 48-as térre járok reggelente, azóta az a rész egy kicsit kiesik, de tagadhatatlanul nagyon pöpecül kipofozták a placcot, tetszik. Szép fehér kő, sok üveg meg acél, mondjuk lehet, nem ártott volna egy olyan kék-fehér egyetemi táblát kirakni, hogy ezittenaz, de nem baj, így is bementem, mert megláttam egy Dialógos plakátot az egyik ablakban, ami után úgy mentem, mint a zsidók a tűzoszlop után. (Odafelé menet már a buszról láttam, hogy a bolt elköltözött, mert már egy volt ügyfelünk építészcége van a helyén: minő döbbenet). Szóval az épület nagyon modern, nagyon dizájnos, inkább az egyetemi könyvtárak, mint sima "pór" könyvtárak hangulata uralkodik kinn és benn egyaránt. Ami elsőre nem nagyon tetszett, mert a könyvtár mint olyan az régi és poros és olyan otthonos szaga van, hát, ez nem olyan...

De ettől még nem rossz. Be kell csekkolni, van morc ruhatáros néni, meg működő szekrény a tatyónak (igazi felüdülés a Központi Egyetemi Könyvtár borzalmai után!), meg még biztonsági kapu meg biztonsági őrsereg is, ez utóbbi azért vicc... A beiratkozós néni egyből megtalált az adatbázisban az egyetemi adatok után, update-eltük, csak a dr. maradt le, de nem baj. Végigkérdezte, hogy van-e diákom, munkanélküli vagyok-e, esetleg részesülök-e GYES-ben vagy pedagógus vagyok-e, mondom, egyik sem, én az adófizetős jegyet kérem. Azért vicc.

Amikor sikerült betörnöm az épp elromlott biztonsági kapun át, várt rám négy emeletnyi könyv. Hm... finom. Elsőre kicsit elveszett voltam, de mire felértem a 4. emeletre, már átláttam, hogy merre kör és merre négyzet a tér, úgyhogy király voltam. Egy tájékoztatóval a kezemben tartottam a sightseeinget, mivel annyi, de annyi könyv van, hogy még a téma is befogadhatatlanul sok, nemhogy a polcok és a könyvek. Áttekinthető, szép, minden tele van olvasótérrel, a legjobbak a kutatófülkének nevezett kis zárt dobozok, ahová nyugiba le lehet ülni szakdogához anyagot keresni - na, ilyen az én időmben nem volt. Hat tonna számítógép is van, aki ezért jár ide, na, itt is ücsörgött facebook nemzedék, dögivel, rögtön szembe is jött egy ismerős hülye, akiről nem is tudtam, hogy tud egyáltalán olvasni... gyorsan továbbmenekültem.

Egyelőre csak terepfelmérést tartottam, de szerintem ide jó lesz járni, mert egyszerűen minden van, csak győzze az ember megkeresni - nem véletlenül adnak a ruhatárban bevásárlókosarat! :D Most a töriszekcióban kutakodtam meg az angol irodaloméban, de van mindenféle, amit még érdemes lesz böngészni. Külön tetszik, hogy a szakkönyvek közé vegyítették az idegen nyelvű, adott témába vágó szakkönyveket, nagyon okos.

Egy kicsit több volt a suttyó, mint ami jólesett volna, volt pl. Erasmus-körnek látszó csapat, meg olyan emberke, aki a magánéletét bonyolította a folyóirat-sarokban - még jó, hogy csak telefonon. A leggázabb az a trampli némber volt, aki nemes egyszerűséggel ráborult az asztalra, és hortyogva aludt - az ilyet ki kéne tiltani. Értem én, hogy szerda van, de ha hosszú volt az éjszaka, maradjon otthon és aludja ki. Hihetetlen...

Szóval a könyvtár jó. Keljetek útra és nézzétek meg! Ja, és a Kaptár is vicces, látványelemnek mindenképp érdekes, bár nem értem, ki és miért találta ki, hogy pont ez legyen egy könyvtár központi eleme. :)

Április 11. Nem kell magyarázni. Tessék elolvasni egy verset. Mondjuk ezt:

Radnóti Miklós: Mivégre

Felnőtt vagy – szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza – szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? – kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak, balra Kína
és jobbra lóherés, örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fú a szél? –
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
„Csak ülj a földre és beszélj az égre.”
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő, és azt se tudja, hogy mivégre.

Tegnap láttunk egy olyan ruhadarabot, amely leginkább a HASPONCHO szóval jellemezhető. Igénytelenségi faktora elég magas volt, hiszen ennek a ruhadarabnak ugyan nem nagyon van méretezése, de azért a gyerek és a felnőtt méretek léteznek. :D

Megnéztem a The Borgias duplarészes pilotját, de nem mondanám, hogy meggyőzött.  A pápa öregnek és fáradtnak tűnik, ha meg épp csinál valamit, az általában csak a rinyálás, egyáltalán nem ilyennek képzelem Rodrigo Borgiát. Cesare leginkább kis Donáczira hasonlít, ami már önmagában is gáz, emellett pont olyan kellemetlen és agresszív alak, amilyet nem szeretnél nézegetni minden második percben. Juan olyannyira jellegtelen, hogy ha nem tudnám, hogy létezett, nem nagyon tűnne fel, hogy ja, ő is szerepel a sorozatban - ennél kaphatott volna kicsit több szerepet is. Lucrezia, akit amúgy kedvelek a családból, még kicsit fiatalka az elején, remélhetőleg később kap némi szerepet, mert idáig csak annyi látszik, hogy amilyen kis csinos, kinéz neki egy csoportos nemi erőszak, ami azért nem túl rózsás kilátás. Az ellenségek sem túl jók, nevesíteni most hirtelen egyet sem tudok így a film alapján, de egyik sem tud elég rondán nézni. Szóval olyan langyos az egész cucc, mint a lábvíz. Nagyon fel kéne pörögni, hogy ebből nézhető sorozat legyen. A sztori adott, csak képre kéne írni: vajon miért nem csinálják? Ízelítő:

Mondhatjuk, hogy már azom is kivan ezzel a kurva héttel, amim pedig nincs is, úgyhogy épp időszerű volt a péntek mint olyan. És mindig tanulok valamit (csak eszerint is kéne működnöm): ha a főnököt nem érdekli a probléma, akkor téged se érdekeljen. Legközelebb előbb eljövök, és nem várom meg, hogy megmondják, hogy fölöslegesen nyüzsgök, írok, nyomozok, túrok fel papírhalmokat és jogszabályokat, mert nem érdekel senkit a dolog. Akkor engem sem fog, picsába az egésszel.

Mai nagy kérdéseim:

- szöveges matekfeladata: két pasi három nap alatt hogy az istenben használ el tíz alsógatyát?

- miért vonzom a buszon a büdös, zörgős szatyros, kövér embereket és a visítozó gyerekes kismamaszauruszokat?

Ui.: Ne menjetek péntek du. a kapitalizmus templomába se, mert nem egy zen moment.

Ezt érzem ideillőnek:

B., ha megvan mp3-ban, lécci, küldd át még egyszer, mert valahol elhagytam az Alvin cuccokat. Köszike!

A "hagyjál már békén, a kurva életbe!" mondat melyik része nem volt világos? Van úgy, hogy úgy érzed, magyarul beszélsz, és értik, amit mondasz, de aztán kiderül, hogy mégsem volt világos, amit óvodás szókinccsel, lassan, érhetően és tagoltan elmondtál háromszor. Hm, király. Asszem, most elegem van. Maestro, muzsikát:

Egyébként a film nem ennyire véres, még vers is van benne, de azért Christian Bale-t szeressük, mert a csúnya nézése 10/10-es, és ez a fightolás nekem most kellett. Papa Roach is not bad, either.

Ezt még a hétvégi Gyűrűk Ura maratonhoz, így tagadhatatlanul rövidebb:

Egyszer szép-fényes-napsütéses, egyszer meg viharos-szeles-kiborulós... asszem, az április nem véletlenül a kedvenc hónapom: eléggé hasonlít rám, nem? :D Egy kis chillout:

Let's take a walk in the music library of the classics:

 Hold the line (bass is AWESOME!!!):

Cold as ice:

St. Elmo's Fire ('where the eagles fly...'):

 Girl rock power (the dress? OMG):

 Evergreen Tina:

Szokott vasárnapi kávézás Hugival: idegesítő kis btk-s szerelmespárocskák dupla randija a szomszéd asztalnál, a helyen éppen best of the 90s ment zeneileg, és akkor az egyik cuppogó nekiáll beledudorászni a kedves fülébe Mariah-t... Priceless wttj moment, komolyan... :D

Hallgassuk meg MC-től, aki akkor még tudott énekelni:

Tudom, bunkó vagyok, de ha annyira "szerelmes" vagy, hogy nem bírsz meginni egy kávét anélkül, hogy belemásznál a másik szájába, lehet, hogy rossz helyen vagy a kávéházban, nem?

Lenyomtam egy hatórás ülést "kínaiul". Jegyzetelve, mint állat, ügyet sem vetve arra, hogy hótthülye vagyok a mérleghez. Erre ma nem kiderül, hogy a tetves diktafon 27 perc után feladta az ülést, és ezt még csak egy rohadt csippantással sem bírta jelezni??? Szeressük... :D Erre kell egy kis gitár:

Könyvvásárlás az Alexandrában. Helyszín: a kapitalizmus temploma, időpont: szombat délután kettő. Beóvakodom...

A kutya nem köszön vissza az eladók közül, ezt már szinte meg is szoktam, bár talán egy könyves boltban ez azért furcsának tűnhet. (A Libris nénik bezzeg mindig örülnek, ha bejön egy vevő - nem is értem, mi bajuk van. A legjobbak pedig az antikváriumos nénik, akiknél mindig van könyv, tehát elhiszem, hogy szoktak olvasni is, ami szintén növeli a vásárlónak a boltba vetett bizalmát.)

Általában az óramutató járásával megegyező módon járok körbe, ha cél nélkül kutakodom, csak olyan "úgy olvasnék valamit, de nem tudom, mit" jelleggel.

Balra a magyar polc. Tele "pszichós magyar írókkal", ahogy mondani szoktam, Máraitól Wass Albertig. Hányás. Kérdés: miért nem lehet olvasható magyar irodalmat árulni? Nem hiszem el, hogy nincsenek olyan könyvek, amiknek mondanivalója is van. Csupa degenerált idiótát emelnek piedesztálra a kiadók, akiket el lehet ugyan adni, de minek? Márai? Tormay Cécile? Hamvas Béla? Könyörgöm... Valami összeesküvést gyanítok, mintha a kiadók elkötelezték volna magukat a XX. század eleje mellett. Vagy annak újraélése mellett. Most megint divat a "polgári irodalom". Mintha nálunk lenne polgárság. Vicc.

Itt aligha akad valami nekem, menjünk tovább.

Jobbra mangák és "kommersz történelem", senkit ne tévesszen meg a dolog, itt csak XX. századi diktatúrák rémtetteiről szóló könyvek vannak, az igazi történelem odébb leledzik. Utána egy kis filozófia következik, itt elidőzünk picit, ezt az Umberto Ecót talán majd megveszem egyszer, egészen jónak tűnik. Viszont túl vékony, tehát nem tartana sokáig, most viszont egyáltalán nincs könyvem, kell valami ütősebb.

A következő sarok a limonádé női irodalom halmait tartalmazza, még akcióznak is, kettőt fizet, hármat kap. Körülnézek, de még mindig nem fanyalodom arra, hogy ilyesmiket olvassak. Ilyen "ölelj örökké" meg "randevú a Nílusnál" típusú retteneteket kell elképzelni, hát, abból már 16 évesen kinőttem.

Haladunk tovább, külföldi szépirodalom polca következik, bőkezűen beborít egy egész falat. Az első könyv, amit kiszúrok, valami magyar fószer műve, vörös és fekete címlap, szerelmes cím, a szövegbe belelapozva kettős öngyilkosság a történet tárgya. Hm, egész jónak tűnik, de ez is vékony. (Ez egyébként azért is szempont, mert egy könyv átlagára 3000-4000 forint. Ugyanennyi egy száz oldalas és egy hatszáz oldalas könyv is, tehát az ár-érték arányt figyelembe véve, a hatszáz oldalas könyv a jó befektetés, mert akkor kapod a legtöbbet a pénzedért. Ez persze sarkított, mert lehet, hogy egy vékony könyv is megéri, de akkor az legyen nagyon jó, azt mondom.)

Updike, Marquez, rengeteg Vargas Llosa, de nem vagyok hajlandó egy Mario nevű manus könyveit olvasni, menjünk tovább. A földön is könyvhalmok sorakoznak, egyik-másik egészen jó, de sajna, a felét már olvastam, a másik fele meg nem tetszik. Egy hetven pluszos bácsi forgatja picit szerencsétlenkedve A szeretők történetét (Elizabeth Abbott), ami ugyan egy nagyszerű munka, ezt tanúsítom bármikor, viszont nem várnád, hogy pont egy papát érdekel a nők sanyarú sorsa Augustinustól napjainkig, oda-vissza. Hát, érdekes. Majdnem odamentem, hogy igazán jó könyv, én megvenném a helyében, de az ember lánya persze nem beszélget szexuális erkölcsökről és társadalomkritikáról egy vadidegen bácsival...

Tovább a tankönyvek felé, át a Stahl Judit szakácskönyvhegyeken és a Schobert-Rubint páros összes műveinek veszélyes határvidékein, kikerülök néhány aranyos tinit a sci-fi és fantasy részlegen. Édesek. Én már ebből is kinőttem. Na, nem mintha a meséket nem szeretném, csak ezek a műfajok erősen a pulp fiction kategóriába tartoznak, ahol nem minőségre, hanem mennyiségre (évi 2-3 könyv) fizetik az írókat, akiktől ezért nem lehet elvárni, hogy irodalmat alkossanak. Én meg nem adok pénzt olyan könyvre, ami nem éri meg azt a fát, amit kivágtak miatta.

CD és DVD-részleg. Erre már kihaltabb szokott lenni a terep, lévén, hogy a CD elavult, DVD-t meg max. a cheap kupacból vesz az ember, mert egyébként a "letölt-megnéz-töröl" szentháromságban mozgunk. Mert a legtöbb film annyit is ér. Itt találkozom egy nagy fenekű nővel, aki mellett alig tudom elpréselni magam, pedig nem vagyok kövér. Ráadásul hasonlít az egyik III. emeleti - mondjuk így - egyszerű kolléganőre, tehát ijedten menekülök a következő sarokba.

Idegen nyelvű irodalom, yesss. Itt az a filozófiai kérdés szokott bennem felmerülni, hogy vajon mi a célja ennek a részlegnek. Felteszem az, hogy fejlessze a nyelvismeretet, az idegen nyelvű könyvek segítségével. Csakhogy nehéz úgy fejleszteni (ill. szinten tartani), hogy az ember alig talál valamit, amit érdemes lenne elolvasni. Két kategóriába tartoznak ui. az itteni könyvek: mainstream pulp fiction és fine fiction, de a klasszikus fajtából. Persze ez utóbbi kimerül néhány Jane Austin, Tolkien meg esetleg egy-egy XIX. századi angol írós Penguin-kötetben. De ki akarna örökké hömpölygő nagyregényeket olvasni? Néha kellene valami egyszerűbb is, nem? Na, nem annyira egyszerű, mint a másik vonal (arabos-háremhölgyes, szexésnewyorkos-szinglis, azaz kurvás, vámpíros, jellemnélkül-nyomozós, helyszínelős-nyomozós, provanszos/toszkánás-evős/borozós, darabolós-gyilkosos), hanem valahol a kettő között. Túl nagy kérés?

Itt is beleolvasok egy-két rémségbe, el sem hiszem, hogy nem mennek ki a divatból egyrészt a szinglis, másrészt a darabolós könyvek. Hihetetlen.

Azért néha akad a horogra értelmesebb cucc is, pl. Pai Kit Fai (nem Gyömbérmező!!!) Red Lotusa, vagy Weir Tudor-krónikái is jók. Most is úgy kell összevakarni persze valami kicsit is jobb minőségű regényt. Szellemes-temetős-tesós? Ez egész jónak tűnik.

Tovább. Cheap DVD-szekció. Ehhez most nincs kedvem, albumok, rémes életrajzok, jógakönyvek, szexkönyvek, virágápolás, horgászat, programozás, a fél bolt gyerekkönyvekkel van tele, azoknak bezzeg minden van, nem igazság.

Olvasósarok. Ez tökjó, bár elég butaság a bolt részéről, hiszen valaki beül reggel, és délutánra kivégez egy rövidebb könyvet, majd hazamegy, anélkül, hogy megvette volna. Legalábbis gondolom, mert ez annyira magyar lenne. Vagy én vagyok gonosz.

Hátul, balra krimik, még több "ölelj örökké" és persze a semmire nem jó albumok. Egyáltalán ki a fene vesz albumokat? Szép képek vannak bennük, ez rendben van, de egyébként azok jók valamire? Csak szép fotók és kész. Nem leszel tőlük se okosabb, se bölcsebb. Azt hiszem, a vizuális művészetek nem nekem valók.

Még egy kísérlet a vegyes szekcióban.

Átvergődöm a Twilighter tiniken, akik a legújabb "vér és könny" meg "halálos harapású herceg" típusú sötét borítós, véres virágos könyveket bújnak, miközben oda-odaütődik a könyvhalmoknak a Converse táskájuk. Aranyosak. Ahogy egy volt tanárnőm mondta: Ilyet is kell olvasni.

A vegyes szekcióban mindenféle van, a legjobb szépirodalomtól a rongyos ponyváig. Még több Vargas Llosa, de nem török meg, sötét herceges is van, meg sima szörnyes, meg kalandos, boszorkányos meg sima lányregény, meg nem annyira sima kurvás regény. (Ez is érdekes kérdés: miért szól ennyi film/regény prostikról? Egyszerűen nem értem. Mintha valami divat lenne kurválkodni. Pfúj.)

Jé, egy erdős könyv. Milyen pici. Aira. Never heard before, vmi dél-amerikai kortárs. Érdekes. Belelapozok. Még akár jó is lehet, lendületesen ír.

Fizetek. Megint megsértődik az eladó, hogy nem kérek szatyrot. Nem értem, miért jelent neki problémát, hogy nem akarok fölöslegesen szemetelni. Arról nem is szólva, hogy könyvért és nem szatyorért jöttem. De ezt persze nem érti, ő nem olvas. (Ebben biztos vagyok. Soha, egyik A-alkalmazott sem művelt. Nem is okos. Nincs is magához való esze. És nem talál meg semmit, ezért soha, semmilyen körülmények között ne vetemedj arra, hogy segítséget kérsz tőle. Te előbb megtalálsz bármit. Hidd el.)

És mivel megsértettem, kifelé menet sem köszön. What a nice business policy!

Lehet benne valami, hogy más kontinenseken másmilyen hangon írnak az írók, én legalábbis ezt éreztem, amikor megint belebotlottam egy dél-amerikai író, az általam még soha nem hallott nevű, bár amúgy elismert César_Aira Epizód egy vándorfestő életéből (Un episodio en la vida del pintor viajero) c. művébe. Az egész könyv kb. száz oldal, pici kötet, szinte elbújt az Alexandra könyvhalmai között, szerintem csak azért találtam meg, mert egy erdőrészlet van az elején, és hát... rááll a szemem, vagy mi a szösz. :)

A sztori tartja magát a címhez, lassú poroszkálás egy epizód körül, ami a főhőssel történik. Két német festő, Johann_Moritz_Rugendas és barátja, Krause dél-amerikai bolyongása, avagy művészi tanulmányútja során történnek az események. Rugendas a tehetségesebb, több generációnyi festő leszármazottja, és egy konkrét irányzat, a fiziognomikus festészet gyakorlati művelőjeként szemléli és festi a tájat. Barátja, Krause nem annyira tehetséges, viszont mindig mellette van, és számíthatnak egymásra egy olyan környezetben, amely egyszerű, más nyelven beszélő és más szokásokat követő emberekkel benépesített.

Az "akció" síkján tehát annyi történik, hogy ők vándorolnak egyik hegytől a másikig, egyik pusztáról a másikra, mígnem egyszer viharba keverednek, Rugendasba belecsap a villám, majd ijedt lovának kengyelébe akadva egy egész éjszakát "tölt azzal", hogy a lova vonszolja a pusztában, ami nyilván nem tett jót nek. Olyannyira összetörik az arca, hogy szinte szörnyként kezd utána magára tekinteni, a fájdalom ellen pedig komolyan kábszerezni kezd, és olyan morfinista lesz, hogy jobban se kell.

Viszont különös módon sem a baleset, sem a függőség nem befolyásolja a művészetét, továbbra is fest, csak éppen időnként rohamai vannak, néha orvosi ellátásra szorul, annyira rosszul van, egyszóval barátja helyzete nem könnyű, merthogy neki kell megszerveznie az utazgatásokat meg az ellátást, és ez nem éppen egyszerű - főleg nem a puszta kellős közepén. Rugendas időnkénti lázas tenniakarása a végén odáig fajul, hogy egy ízben, amikor az épp szállásukul szolgáló települést indián támadás éri, kilovagolnak, hogy Rugendas "festeni" tudjon, azaz vázlatokat készítsen a támadásról. (Ebben mondjuk lehetett hatása a híres csataképfestő ősének is... a hülyeség öröklődik.)

Egyszóval az akció síkján nem nagyon történnek dolgok, ahhoz képest, hogy száz oldalon át tart az elbeszélés. Akkor hát miről is szól a könyv?

Életrajzi bevezető után filozófiai eszmefuttatások következnek, kitérőkkel a természetrajz és a művészettörténet irányába, a könyv néhol humoros néprajz, néhol "simán" szépirodalom. Lehetetlen leírni, mennyi minden.

Mindenekelőtt pedig személyes hangvételű narrációja a festő utazásának, mintha Aire Rugendasnak az a barátja lenne, aki jól ismeri, és elmeséli a történetet, jóllehet, ő maga nem volt ott, amikor az megtörtént. Persze tudjuk, hogy mindezt Rugendas levelezése alapján hozta össze, de aki pusztán levelek köré ilyen sztorit tud kerekíteni, az igazán nem semmi író. Végig lágyan hömpölyög a történet, nincsenek fennakadások, mindvégig érdekesen és humorosan szól az olvasóhoz, lehetetlen letenni, teljesen beszippantja az embert. Csak ajánlani tudom, olvassátok el! :)

Kedvenc mondatok:

A hazugságról:

"Ha alapvetően ugyanannyi munkába kerül igazat mondani, mint hazudni, akkor miért ne mondjunk igazat, elhallgatások és kétértelmű kijelentések nélkül?"

A művészről:

"A művész, amennyiben művész, nyugodtan lehet halott."

A nézőpontok relativitásáról:

"Miután három héten át a hepehupák nélküli puszta síkság képét szívták magukba, a tény, hogy kiderült, a sík valami gyökeresen más, igazi kihívást jelentett a képzeletüknek. Azt vették ki hát e föld szülöttjének lenéző megjegyzéseiből, hogy ez az útszakasz szerinte elég "dimbes-dombos". Rájuk inkább olyan benyomást tett, mint egy simára csiszolt asztallap, csendes víztükör, jól kifeszített föld-lepedő. De ha egy kicsit megerőltették a képzeletüket, most, hogy figyelmeztették őket, belátták, meglehet, nem ez a helyzet."

1. Szombaton dolgozni az irodában demoralizáló. Akkor már inkább otthon ugyanez.

2. Lehet, hogy főnök nélkül nyugis a nap, de hogy kurva unalmas is egyben, az tuti...

Asszem, hazamegyek. :D