főúri dekadencia
2011.04.24. 15:29
Szeretem az életrajzokat, csak azokról, amiket nem regényesen, hanem tudományosan írnak, nehéz ajánlót megfogalmazni. Így jártam Amanda Foreman A hercegnő c. művével, ami Georgiana Spencer, a későbbi Devonshire hercegné életét meséli el.
A könyv sokfelé kalandozik, a magánélettől a társadalmi problémákon át a divatig mindenféléről cseveg. Elég sokat megtudtam pl. a korabeli társadalmi berendezkedésről. Mindenfelé boldogtalan házasságok, össze-vissza viszonyok, zabigyerekek jobbra-balra, botrányok és elhallgatások, egyszóval olyan az egész, mint valami regény, ahol simán kiderülhet, hogy a ház ura az őrült feleségét rejtegeti egy lezárt szárnyban, vagy éppen bevezeti a társaságba a törvénytelen gyerekét. Roppant furcsa viszonyok kerekedtek ki olykor a "házasság szentségének" meg a társadalmi szabályoknak és a valódi érzéseknek és törekvéseknek az egymásnak feszüléséből. Azért megnyugtató, hogy manapság már nem kell titokban megmérgezni az erőszakos férjet, hanem simán el is lehet válni tőle, nem?
A bonyolult családi kapcsolatokon túlmutató érdekességek is kiderültek, pl. a főúri nők politikai szerepvállalásáról. G. családja a whigek közé tartozott, ő maga pedig sosem volt rest szervezni a "háttérmunkát": partikat adott és estélyeket szervezett, ahol a fontos emberek találkozhattak egymással, megszervezte az aktuális jelöltek parlamenti kampányát, egyszer még az utcai kampányban is részt vett, ami olyannyira felháborította a közvéleményt, hogy az esemény után évtizedekig egyetlen nő sem mert hasonlót csinálni. Hiába, a jó öreg elnyomás... Mindenesetre olyan otthonosan mozgott a politikában, hogy sok esetben egyenesen neki mondtak köszönetet, amikor sikerült összebékítenie ellenlábasokat vagy elérni valamilyen eredményt. Azért ez szép teljesítmény.
Úgy tűnik, hogy egyébként a politika volt az egyetlen olyan terület, ahol szívesen és tehetségesen működött, mivel egyébként nem nagyon tudta produktív módon lekötni magát. Főúri hölgyként nyilván szóba sem jött, hogy dolgozzon, ezért a háztartás irányításával, a gyerekek nevelésével és mindenféle szórakozással töltötte ki az életét. Inkább ez utóbbival. Miután kamaszlányként minden ellenőrzés nélkül beszabadult a társasági életbe, senki nem foglalkozott azzal, hogy hirtelen és beteges módon a szerencsejátékok rabja lett. Adósságai és hitelezői egész életén át végigkísérték, és ugyan néha segítséget kért a hercegtől, de mivel soha nem merte bevallani a teljes adósság összegét, ezért a férj csak halála után szembesült a hatalmas summával, és akkor akadt ki rajta. Azért nem ártott volna talán, ha anno egy kicsit odafigyel az asszonyra, ahelyett, hogy a szeretőit hajkurássza és segít neki felnőtt módon kezelni a pénzt, de mindegy.
G. a társaság ünnepelt szereplője volt, diktálta a divatot, mindenféle hóbortot örömmel magáévá tett, és szeretett szerepelni. Emellett viszont érzékeny és jószívű is volt, pl. minden problémázás nélkül hajlandó volt felnevelni férje zabigyerekeit, ami azért nem kis dolog. Verseket is írt, sőt, egyszer egy önéletrajzi ihletésű regényt is, aminek egy kalózkiadásban nagy sikere is lett.
Azt hiszem, nem volt túl boldog, bár nagyon igyekezett azzá válni. Túl korán akart felnőni, és nekem úgy tűnt, inkább végig valamiféle kislányos naivitásban élte az életét: egymásra halmozta a problémákat, és nem vett tudomást a figyelmeztetésekről, amikor meg már túl késő volt, összeomlott. Nem szerették eléggé és nem szerették elég jól, ez pedig meg is látszott rajta. Poor thing.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
