- Tudod, miért jó a mélypont?

- ???

- Mert onnan csak feljebb van.

- Ha van...

Hangulat music itt.

Ha megmondom a kollégának, hogy nem csinálom meg helyette a feladatait, megsértődik és közli, hogy bunkó vagyok. Ha igent mondok, hogy ne nézzenek bunkónak, nem jutok a papírhalom végére, és megint nyomathatom hétvégén (amikor azok, akik miatt nem tudtam dolgozni, strandolni fognak), nehogy a főnök megkérdezze, hogy miért nem vagyok készen a feladataimmal. Hm... circulus vitiosus. Avagy: ne szóljatok hozzám, mert világvége van.

Hát, végül is túléltük. Volt ebéd, szünet, finom pogi, bob meg minden. Amit megtanultam: vörös tölgy, keleti és nyugati tuja és smaragd boróka. És hogy nem biztos, hogy felmásznék kötéllel egy fára. :)

Alessandro_Baricco - megint. Ezúttal a Novecento c. regénnyel. Ill. műfajtalan izével, ami leginkább regény(nek látszik). Azért volt érdekes a dolog, mert menet közben rájöttem, hogy ebből film is készült, méghozzá nem is rossz (OK, a főhős pocsék volt szerintem, de maga a film hangulata nagyon tetszett, mert teljesen zakkantan titokzatos volt, Koltai Lajos gyönyörű képeivel, igazán jól összerakva). Szóval egyszerre olvastam és néztem a sztorit, ami új szemszöget jelentett.

Főhősünk Novecento, akit a Virginian nevű óceánjáró gőzös fedélzetén "felejtenek"  a születésekor, valószínűleg kivándorló szülei, akinek csak etetni való szájat jelentett volna. A hajó egyik gépésze veszi magához, egy igazi morc tengeri medve, akiből a kisfiú jelenléte kihozza az apát - igazán aranyos módon. Novecento tehát a hajón nő fel, méghozzá úgy, hogy soha nem teszi ki a lábát a partra sem az európai, sem az amerikai oldalon. Később elveszti nevelőjét egy balesetben, de továbbra is a hajón él, nem kevés fejtörést okozva a kapitánynak, de egy idő után valahogy mindenki megszokja, hogy ott van és úgy él, ahogy él, ezért békén hagyják. Új fejezet kezdődik, amikor Novecento rátalál a zongorára, mint olyanra a szalonban egy este. És: nekiáll játszani rajta, mint aki már évek óta tanulja a dolgot, nem csak ösztönből játszik. Tipikus Baricco-féle cselekményelem: meglepő, életszerűtlen, de ettől különleges. És aztán Novecento lesz a leghíresebb zongorista a világon, éppen csak azok hallhatják, akik felszállnak a hajóra. Merthogy ő ugyan le nem jön. Soha. Ott öregszik szépen a hajóval, teljesen magába fordulva, viszont a sok utastól történeteket szed fel, és gondolatban velük meg Amerikába, ott van a londoni és párizsi utcákon, csak éppen nem akarja őket követni a szárazföldre. Egyszóval egy pszichotikus. De olyan békés fajta. Amikor egy barátja a zenekarból megkérdezi, hogy miért nem akar híres zongorista lenni a hajón kívül is, hiszen mindent megkaphatna, amit csak akar, annyira tehetséges, azt válaszolja neki, hogy fél. Elvégre a zongora klaviatúráján ott a 88 hang, sem több, sem kevesebb, van végük, míg a világnak nincsen, és ettől annyira fél, hogy nem meri elhagyni a hajót. (Azt hiszem, ennek a beteges bezárkózásnak van valami neve is... a Novecentók már a spájzban vannak.) A végén pedig a hajóval hal. No comment.

Érdekes könyv, megint leírhatatlan és furcsa és különös, de azért érdemes elolvasni, mert Baricco roppant szórakoztatóan képes leírni a legőrültebb karaktereket, akikkel biztos, hogy nem szeretnél találkozni az életben, de szabadidődben jól el tudsz játszani a gondolattal, hogy "milyen hülyék az emberek, te jó ég!" És ilyenkor még nevetni is tudsz rajtuk.

Dendrológia (fásszárúakkal foglalkozó tudomány, azaz "fatan") tankönyvet kaptam olvasgatásra. Állat cucc! Kb. a Kecsó-könyvvel van egy súlycsoportban (ld. élet kioltására alkalmas), csak olcsóbb és véletlenül sem beszél nemzetközi konferencián diplomatafeleségek elcsábításáról. Interesting...

Köszönöm mkinek, aki gondolt ma rám, fantasztikusak vagytok! :) Cserébe kaptok állat 90s számot (a video elég tré, de ez van, a youtube-on se bírják értékelni a klasszikusokat és normális cuccokat feltölteni belőlük):

Mireille Guiliano követte el a következő olvasmányt, a címe "A francia nők karriert csinálnak", ami egy korábbi kötet folyományaként született, és elég emberi és humoros stílusban ad az üzleti életben mozgó hölgyeknek elég okos tanácsokat.  Expozíció: mi van, ha nincs az életben üzleti mentorod, aki elmondja, hogy merre és hogyan menj, mit hogyan kell elérni? Hát, előkaphatod M. könyvét, hogy megmondja a tutit. Mondjuk a legtöbben persze nem akarnak a nemzetközi luxusiparban dolgozni vezérigazgatóként (vagy ha akarnak is, nem megy nekik), de azért a "hogyan legyünk fő-fő-főnökök", mindenhol alkalmazható tanácsokat is ad.

Kezdve ott, hogy merjünk állást keresni, ne ragadjunk be olyan helyekre és helyzetekbe, ahol nem érezzük jól magunkat (= nyugodtan rúgjuk ki a főnökünket, azaz keressünk jobb helyet). Meg ott, hogy ha már túl vagyunk a sikeres, többkörös felvételin (ahova nem vietnami papucsban és átlátszó felsőben mentünk), hogyan illeszkedjünk be, és hogyan legyünk része az egésznek. Mondjuk inkább azt hangsúlyozza, hogyan lépegessünk egyre felfelé, és legyünk minél gyorsabban főnökök - lehet, hogy nem ártott volna azt is ecsetelni, hogy hogyan kell megmaradni egy közegben, hogy még ha nem is szeretnek, ne utáljanak ki a többiek. Mert ez is hasznos tudás. Vagy lehet, hogy alapvető dolgokat ecsetelő fejezet volt az? Mondjuk, elég baj, ha a köszönés, az udvarias beszéd meg a köszönöm fontosságát kell fejtegetni egy üzleti könyvben, de hát őt tudja. Ja, nem illik leüvölteni a másik fejét tárgyalás közben. Nem mondja...?

Néha a humorosan jó tanácsokat osztogatós stílusból átment az arrogáns, francia megmondósba, az kevésbé tetszett. Pl. annál a résznél, amikor az "üzleti ruhatár" alapkellékeit ecsetelte. Juj... szinte láttam magam előtt a seszínű ("semleges") kasmír (nem sima gyapjú, kasmír, érted?) kardigánt meg a francia fekete garbót (Jeeees...) és a "lábujjakat soha szabadon nem hagyó cipőket" (oh, Sááááándor!!! az is egy mekkora pszicho volt, jól megértenék egymást ezzel a nővel!) és persze a "juj, nincs Miyake kabátod? mennyire gáááááz!" dolgot.

És persze: meghajlás a jó öreg kettős mércének. A nő a munkahelyen is teljesítsen kétszer annyit és sokkal jobban, mint egy férfi, mert különben nem fogják tisztelni (ebben persze van valami, de ez akkor is gáz), viselkedjen jó kislányként, mindig elkötelezetten és felnőtten, nem lehet lazítani és a céges rendezvényre sem megyünk farmerben, mert ki tudja, milyen ügyfél jön szembe, nehogy kicsússzon a szádon egy káromkodás, mert az nem nőies, de a munkahelyen nehogy sírjál, mert az érzelmi zsarolás (vagy csak leüvöltötték a fejed indokolatlanul vagy beszólt valaki vagy rossz napod van vagy...) és hát ezt nem lehet megcsinálni. Súlyos, mi? Na, ki akar még luxusipari vezér lenni?

A végén jó volt az "üzleti vacsi az otthonunkban" rész, bár úgy látszik, nagyon szereti a gyümiket, mert kb. az összes kaja tele volt édességgel. Ki enne gesztenyeleves után körtés kacsasültet majd enne rá egy kis rizspudingot? Nem sok ez így egy kicsit? Biztos bennem van a hiba.

Hasznosítsd, amit lehet, a többit dobd ki - az elv e könyv esetén is áll. :D

4 óra 56 perc. Hátravan még olyan három órányi. Nem kicsit szenvedek, de holnap kész. Hogy normális vagyok-e? Nem. Azért szerettek még? :)

Célszerű lesz végre a péntek, hogy véget érjen a rémes "world hates me" nemzetközi utálkozási bajnokság, mert rohadtul unom a dolgot.

Plusz pontosok a mai napon: eperlekváros kollegina és a Kerka völgyét megküldő Ádám. Köszönöm szépen, aranyosak vagytok! :D

De (mindig van egy de):

Közhírré tétetik, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben öregségi évfordulóm jún. 9-én, míg névősöm napja júl. 26-án leledzik vala. Viszont nem vagyok válogatós, ezen időpontokon kívül is bármikor elfogadok csokit mindkét jeles nap alkalmából, és akkor teljesítettnek tekintem a köszöntési kötelezettségeket. :))))

Most pedig: back in the darkness!

'Oh how I wish
For soothing rain
All I wish is to dream again
My loving heart
Lost in the dark
For hope I'd give my everything...'

Youtube-ozás közben találtam. Mekkora klasszikus és hogy imádtuk a gépeket meg minden. És most már a röplabdás jelenetet is jobban tudom értékelni. ;) Enjoy! (Ez a 'highway to the danger zone' meg jó lenne FB-ülésre menet indulónak...)

Voltunk a zöldben, persze, mikor máskor, ha nem sűrű felhőben-esőben, ahogy azt köll? Annyira ügyesek vagyunk. :D Ma bezzeg hét ágra süt a nap... 

Itt voltunk, szép volt, jó volt, a "de"-k pedig remélem, megoldódnak a következő alkalomra. Menjetek ki Sasrétre!

Ui.: És már a gyertyánt is felismerem, bezony! Ha így megy tovább, ősszel rátérhetünk a bokrok tanulására!

Ui. 2: És igen, a link persze nem működik. Annyira vacak weboldalunk van, hogy az hihetetlen. Szóval a sasréti vendégház. Állat a virtuális séta, csak nehéz kijönni belőle, de azért nézzétek meg! :D

Maratoni jk. I. fázis kész. Nem vagyok normális. De akkor majd én is nyüszöghetek angyaltalin, hogy jujujuj? Egy frászt. De most elmegyek aludni. Vagy kimegyek a viharba. :D

Ez a hét megint nem volt semmi, térjünk magunkhoz a futkosásból, szabályzatírásból, letolásból, dicséretből, levelezésből, szerződésjogból és jogalkotásfikából és próbáljunk meg feljönni legalább hétvégére. Indításnak tucorgós langyi office csajokkal (höh, mennyivel népszerűbb lenne a leíró, ha nálunk is ilyen fénymásolós csajok lennének, hihi!):

... hogy ott dögölne meg, ahol van!

Nem elég az embernek, hogy elkezdődik a hét, még ált. koncentráltabban kapja a hülyeséget, mint máskor. Mert ugye meg kell hallgatni a többiek hétvégéjét, meg a heti terveit, meg úgy általában az összes kis nyögésüket, és legyünk toleránsak, amikor mi is toleranciára szorulnánk. Nice! :) Mit tanultam ma? Nálunk nem szabad feltenni a "hogy vagy?" kérdést, mert az emberek (horribile dictu) válaszolnak rá. Mintegy 30-35 percben... A ló másik oldala: bebújsz az irodádba, és nem beszélsz senkivel, akkor meg te leszel a morc hülye. Sehogy se jó. Azt kéne megtanulni, hogyan lehet csak ötperces válaszokat kapni az emberektől. Akinek van ötlete, sikítson.

A másik, amire beneveznék tanulásilag (Ági, iskolázzál be, köszi!), az önmenedzselő tréning, mert az nagyon nem megy, nem úgy, mint egyeseknek. Ma megint szembejött egy "egyenlőbb-akarok-lenni-az-egyenlőknél" emberpéldány, hányinger, bazmeg... Még mindig puffogok rajta, sosem javuló szabadságharcos vagyok. :D

Az offnak vége, térjünk a tárgyra, elvégre ez egy könyvizé. Józsi megvádolt, hogy nem olvasok, pedig de, csak ezekről a bigyókról nem lehet normális posztot írni, úgyhogy zanza:

1. Bende Gyuláné Imrik Margit: Egy váradi úrilány emlékiratai

Kb. mintha a mamám írta volt, bár ez a hölgy jóval előtte született, viszont a kor hasonló. Meg a mesélés anyaga is: elemista, polgárista kislány, zene- és tánciskola, zsúrok, bálok, házasság, stafírunk, gyerekek, háború, nélkülözés meg miegymás. Egész jó volt, kár,hogy megszakadt az első világháború után, még olvastam volna. Jó stílusú volt, humoros, nem nyálas, nem elfogult, viszont a végéről a borzalmas szemelvényeket kihagytam volna a szerkesztő helyében, mert bele lehetett halni a nagy magyarkodásba... pfff. Főleg a női karakterek voltak jó, sőt, a hölgy még Kalocsáról is érdekesen tudott írni, le a kalappal. :)

2. Blixen: Téli regék

Novelláskötet. Annyira borzalmas volt, hogy kb. ha kettőt bírtam végig olvasni. Az egyikben pl. egy anya halálra dolgozza magát a bűnös fia helyett, és szépen meghal a végén, a hálátlan dög gyerek bezzeg tovább éli világát. Gááááz. Egy másikban meg a vén földbirtokoshoz adnak hozzá egy 17 éves kislányt, aki mást szeret. Brrrrr.

3. Baricco: Tengeróceán

Ez jó volt, viszont olyan meghatározhatatlan műfajú és történetű, hogy nem lehet leírni, miről szól. Sok kis történet, a tenger körül forog a dolog, van itt hajó- és házasságtörés, kannibalizmus, üldözés, őrültek meg miegymás, az egyik főhős pl. tengervízzel "fest" képeket... alig őrült a sztori, viszont nyugtalanító abból a szempontból, hogy milyen mélységek vannak az ember lelkében. Csak erős idegzetűeknek.

4. Baricco: Without Blood

A négyéves Nina tanúja volt apja és testvére meggyilkolásának a spanyol polgárháború után, de ő túlélte. Évtizedekkel később sorra felkeresi a gyilkosokat és mindet utoléri a bosszúja, a fickóval pedig, aki megmentette, ronda nyugdíjasszexel a végén. Brrrr... Hol találok ilyen beteg könyveket???

5. Wroe: Pontius Pilátus

Gondoltam, olvasok végre valami szakkönyvet, jó az néha. Jah, nem ez. Olyan borzalmas volt, hogy végig sem tudtam olvasni, mert a fele dramatizálni próbált (döntsük el, regényt írunk, vagy történeti munkát, a kettő együtt nagyon gáz), a másik fele meg csak idézgetett, OK, értjük, hogy tök jó dolgokat találtál a könyvtárban, de azzal, hogy bemásolod a saját könyvedbe, még nem lettél író! Anyám, hogy lehet már ilyen szemetet kiadni??? Ráadásul valami hülye angol drámából idézgette a legtöbbet, na, abból aztán nagyon sokat meg lehet tudni szegény Pilátusról. Talán inkább utána kellett volna nézni a római, görög, zsidó forrásoknak, de ahhoz persze az anyanyelvén kívül is kellett volna kutatni, és hát, jjajjj, nehogymár. Pfff, hülye btk-sok, mindenütt egyformák.

6. Worst of the list: Chadda vagy mi, és egy tinihorror.

OK, ehhez már végképp öreg vagyok. Azt hittem, bájosan dark lesz meg minden, kardozással meg szellemekkel esetleg, de arra nem számítottam, hogy ennyire TINI lesz a cucc. Templomosok, meg kincskeresés meg bukott angyalok, akik meg akarják ölni az emberiséget, és a 10. csapás Londonban. Ááááááá! Ja, és hogy tudjátok: az angyalok az új ördögök, úgyhogy mindenki vigyázzon magára! :D

Naszóval... kéne egy jó könyv. Ötlet?

Első blikkre kerti parti. Másodikra már inkább legénybúcsúnak hangzik. Mindössze két házzal odébb. Fuck. Ahogy hallom, piából nincs hiány. Meg üvöltöző férfiállatokból sem. Miért nem tudnak az emberek kulturáltan lealjasodni...?! Nem is értem...

Mai divatkatasztrófa: semmi nyári ruciban elmenni itthonról és a fodrászdából eljövet kilépni a felhőszakadásba. Aha, kicsit hülye? Viszont megint bebizonyosodott, hogy a férfiak olyanok, mint az angol focivédők: lábra mennek... :D

Anti-korrupciós klauzula.

Gyönyörű. Vajon mennyit ittak a kedves kollégák, mielőtt ezt így sikerült összehozni? És mit jelent? Cserkészbecsszó, hogy nem fogadok el kenőpénzt. De tényleg.  :)

Mi legalább a contramatert nem írtuk be soha szerződésbe...

Akkor most a mai napra hallgassunk egy pretty boy rockot, avagy so80s rovatunk következik:

Tököm kivan a három napja tartó hétfővel. Holnap csütörtök lesz végre, vagy mi a rák? És miért kell mindig bántani a kicsit? :( Avagy:

"Ha már pasinak néz, legalább hívjon meg egy sörre..." - by Hugi. Awesome! :D Sör helyett tetszőlegesen behelyettesíthető más, a delikvens által kedvelt ital. Ezt megjegyzem, és terjeszteni fogom. Amúgy hétfői napom remek levezető mondata...

A kisvasúti napot jól levezettük pezsgővel meg politikailag inkorrektált dalfeszttel, és jól fel is húztuk magunkat. Bár én a magyar sorstragédiát azért nem éreztem a dologban, de az tény, hogy nagyon-nagyon kilógott a lóláb, hogy ki hogy szavaz, meg hogy kit nyomnak. Hogy miért nyomják, az rejtély maradt, mert ha még a nagyik meg is szavazták volna a kis svéd hülyegyereket, az OK, mert beleillett a nemzetközi pop mainstreambe. Na, de hogy az incestus gyanús azer duó hogy nyerhetett, azt már nehezebb megmagyarázni. (Vagy könnyű, de azért nem szívesen gondolok arra, hogy az európaiak szeretik a ferdeségeket...)

Mindenesetre gazdagabb lettem néhány információval Stefan Raabról, aki nem azonos a Zehn Kleine Jägermaister énekesével, mert ő a Hier kommt die maust nyomta, ha nem tudnátok, ill. a Viván volt arc, ek. meg afféle elborult fritz feje van és az is. Nem is értem, miért nem szeretem a fritzeket. :) Házi feladatot is kaptam, mert Hugi, az ügyeletes poplexikon szerint teljesen vállalhatatlan a tudásom a 90-es évek leggázabb zenéi körében, és fejlődjek, legyek szíves, mert le fog tagadni. Úgyhogy megyek Youtube-ozni, mert meg kell néznem néhány fiúbanda számot. Még azt sem tudtam, hogy melyik klipben színes ingesek a Backstreet Boys tagjai, OMG!

Addig is hallgassatok jó zenéket: Kati a király(nő) és különdíjas a kis szöszi izlandi különítmény, a fülbemászó jazzdallal!

... amit az Excellel töltöttem, meg azzal, hogy Mária-kompatibilissá tegyek néhány táblázatot. Well... azért azt leszögezhetjük, hogy a jogászt nem erre találták ki, de azért a szakmából adódó arcoskodás (én aztán mindenhez értek!) jegyében természetesen ezt is meg tudom csinálni, mert király vagyok. :) Vidám szám, mkinek, aki szereti, meg annak, aki nem, meg a vidám autónak:

1. Holnap sportcipő... aúúúú.

2. Az újságíró a szellemi foglalkozások utcaseprője... vagy lomizós cigánya (= a szemétből él).

3. Neheheeeeem akarok ülésezníííííííííí! Avagy apa, kezdőőőőődik! :(

Bakker, a rohadt blogmotor már megint szórakozik, de akkor is leírom! Mai sorozatnézésből az alábbi szót tanultam:

social butterfly: üresfejű, csak a külsőségeket, a bulikat és a népszerűséget hajhászó ostoba liba.

Messziről kerülendő! :D

Igen, azt hiszem, erre nincsen megfelelő magyar kifejezés: már ez is jelzés értékű. A nők világa c. tanulmánykötetet olvasgattam (szerk: Fábri Anna és Várkonyi Gábor). Felidézte az egyetemi éveket, amikor borzalmas tanulmányokat kellett olvasgatni, és mindenki azzal foglalkozott dolgozatíráskor, hogy meghivatkozza a megfelelő (= a profnak kedves) szerzők műveit, és annyi lábjegyzettel lássa el művét, amennyivel csak lehetett.

Ez a kötet is tele van olyan dolgozatokkal, amelyeket jobb lett volna átadni egy szerkesztőnek, hogy ugyan, nézze már át és javítsa ki a blődségeket, meg nem ártana, ha érdekesen írnák meg, amit írnak, nehogy elaludjon rajta az opponens. De nem tettek így, ezért ha valakinek nem volt épp írói vénája, annak bizony rém unalmas lett a kis szösszenete.

A könyv válogatott tanulmányokat tartalmaz a XV-XVI. századtól kezdve kb. a dualizmus koráig a magyar nők életének tárgyában. Kifejezetten üdvözlendő az ilyen kezdeményezés, elvégre a nők történelemben játszott szerepéről alig-alig írnak valamit a tankönyvek, néha nagy kegyesen megemlítik valamelyik költőnek a szerelmét, meg hogy ja, igen a hülye angoloknál uralkodott egy Erzsébet nevű királynő, de hát ő nem fontos. Az más kérdés, hogy a válogatás néha túlreprezentált bizonyos témákat: amikor már a harmadik tanulmány boncolgatta Nádasdy Tamás és Kanizsay Orsolya házasságát, azt hittem, befonom a hajam. Amikor meg nagy bőszen idézgették vagy négy oldalon át a Tripartitumot, szintén, mert felsejlett Béli bácsi arca, ami önmagában még nem baj, de az már igen, hogy a hangját is hallotta, amint a hitbér és a jegyajándék jogi természetét határolja el. :) Na, szóval, nem volt egyszerű a cucc. Viszont voltak jó részek is, pl. érdekes volt a tanulmány, amelyik a reformkortól kezdődően elemezte a színésznők társadalmi helyzetét, sok érdekesség volt benne. A bábák életét és a fritzek uralma alatti viszontagságait taglaló pedig kifejezetten jól is íródott meg. Nem is gondoltam volna, hogy a bábákra ennyire odafigyeltek, de még külön bábaképzők is voltak, saját tankönyvvel meg vizsgabizottsággal, ahol külön gondot okozott, ha a nép egyszerű leányai (akik amúgy simán le tudtak vezetni szüléseket) a nyelvi problémák miatt nem tudtak oklevelet szerezni. Érdekes.

Aztán voltak még nőegyletek, nők a halotti beszédekben, nők a szabadságharc utáni külföldi száműzetésben és így tovább. A legvérlázítóbb az a tanulmány volt, amelyik  a tanítónők helyzetét boncolgatta: a szabály az volt, hogy tanítónő csak hajadon lehet, mert hogy néz már az ki, hogy "hivatását elhanyagolva" saját családot alapít, horribile dictu gyerekei lesznek, így nem lehet betölteni a mások gyerekei nevelésének szerepét. A képlet egyszerű volt: ha megházasodott, elveszítette az állását. Gratulálok. Vagy az, amikor egy képviselőt kifiguráztak a század végén, mert ki mert állni a parlamentben az emancipációért. Szintén zenész. (Pedig csak az ostoba és gyáva férfiak félnek az okos nőktől, de hát ez már minősítse őket.)

Jók az ilyen cuccok, elgondolkodtatják az embert - már azokat, akik olvassák. A többiek meg csak figyeljenek az életben.

Alessandro_Baricco - az olasz úriember határozottan úgy ír, ahogy szeretem. Kevés szóval sokat mond, félszavakba és odavetett kis megjegyzésekbe egész sorsokat tud beleírni, elképesztően jól. Ahonnan ismerni kell: Selyem c. regénye, ami egy nagyon rövid kis mű, de nagyon sokat lehet belőle tanulni a szerelemről. Nem, nem nyálas. Egyszerűen csak jó.

A mostani regénye, amit olvastam a Történet (Questa storia) című. Főhőse Ultimo, aki szüleinek sokáig egyetlen gyereke, mindaddig, amíg az anyja össze nem szűri a levet egy gróffal, akitől megszületik a retardált öcsi, mint megérdemelt büntetés. Másik hősünk Jelizaveta, de ezt a regény feléig nem is tudjuk. Kezdjük tehát Ultimóval.

Ultimo apja az első, aki a vidéken garázst nyit, abban az időben, amikor az autózás még csak unatkozó milliomosok fényűzése volt, a versenyzés pedig inkább halálos futam, mint sporttevékenység (a regény nyitánya pl. egy őrült verseny leírásával kezdődik, ahol minden második mondatban meghal valaki - az autóversenyzés őskora bizony nem volt vicc).A fiú is teljesen odáig van az autózásért, minden kocsit meg tud szerelni és élvezi is, apja meg büszke a gyerekre. Egy kirándulás alkalmával aztán beleszerelmesedik a versenypályákba, ill. egészen pontosan az út lesz a mániája. Átvitt értelemben is, mivel ezután mindenben azt látja, ahogy élete mint egy út kanyarodik ide-oda, föl-le a különböző nehézségeken és örömökön át. Az út visszatérő elem a regényben.

Egy szép kövér fejezet az első világháborúban játszódik, mégpedig a isonzói csata helyszínén. Ultimo és bajtársai (Capiria, a "kicsi", és az "élnivágyó, alig harmincéves százados) itt találkoznak a kifordított élet mindenféle rettenetével, bűnöket követnek el és néznek végig, jó cselekedeteket hajtanak végre a parancs ellenére és persze folyton szembejön a halál, amit túl kell élni. Szívszorító pl. a kicsi halála, akit végül egy mesterlövész szabadít meg a szenvedéstől, mert egy napig csak sérülten nyöszörög a harctéren, ahonnan nem tudják behúzni a lövészárokba a folyamatos német támadás miatt. Az élnivágyó, alig harmincéves századost pedig dezertálás miatt lövik agyon egy statáriális ítélet után, ami se jogos nem volt, sem életszerű, hiszen mintegy 300 ezer katona adta meg magát, de őket bezzeg nem végezték ki. Valamiért szőkének és kékszeműnek képzelem a századost, egy jófiúnak, aki a körülmények áldozata, és ezt próbálja bizonyítani az apja is, a matematikus, aki egész hátralévő életét annak szentelte, hogy megírja a fia emlékiratait, ill. perújrafelvételt és új ítéletet érjen el a katonai törvényszéknél. Szintén szívszorító.

Amikor a háborúnak vége, a sok katona hirtelen nehezen áll át a civil életre, Ultimo sem tud mit kezdeni magával, ezért később Amerikában látjuk viszont, ahol zongorákat szerel össze, mint ahogy korábban az autókkal tette. Itt ismerkedik meg Jelizavetával, aki orosz nemesi családból származik, és akinek menekülnie kellett a bolsevik hatatolmátvétel után, így most zongoraoktatásból tartja fenn magát. A fiú persze fülig beleszeret, de a lányból annyira kiégetett minden érzést a sok menekülés, nélkülözés, hogy nem ismeri fel, hogy neki is Ultimóra van szüksége, így inkább folyamatosan kínozza szegényt. Naplót ír, ami tele van kitalált történetekkel arról, hogy hogyan "rontja meg" azokat a családokat, amelyeknél tanít (veszíti össze a férjet és a feleséget, csábítja el a ház urát, vagy vesz rá embereket vérfertőzésre, lopásra és egyebekre). A napló tart vagy ötven oldalon át, nagyon élénk és romlott, és csak nagy sokára derül ki, hogy "ja, mégsem volt igaz belőle sok minden" - óriási csattanó.

Csakhogy addigra Ultimo már lelépett, és nem tudni, hová, Jelizaveta pedig később hiába ment hozzá egy gazdag honfitársához, és lett meg mindene, amit csak szeretett volna, utólag rájött, hogy akkor volt igazán önmaga, amikor Ultimóval utazgattak Amerikában, az egyik a zongorákat rakta össze, a másik meg játszott és tanított.

Egy idő után elkezdi keresni Ultimót, de csak a családját találja meg, ahol a fiú hagyott neki egy térképet, amin egy 18 kanyarból álló versenykör található. Ennek nyomán évtizedekig keresi pénzt nem kímélve a világban ezt a versenykört, mert tudja, hogy Ultimo ezzel üzent neki. És aztán roggyant vénasszony korában meg is találja Angliában. Akkor bérel egy pilótát és egy Jaguarral végigmegy rajta. Hosszan élvezi, és átérzi, hogy Ultimo minden egyes kanyarba az élete egy szeletét írta bele - csak neki, Jelizavetának. A végén már az sem számít, hogy soha többé nem találkoztak egymással, mert a versenykör átadta az üzenetet, ebben pedig mind a ketten megnyugszanak a világ két pontján, egyedül.

Nincs happy end, nincs moralizálás, de mégis sok a mondanivaló a könyvben. Sodró lendületű a szöveg, nem lehet letenni, és minden oldalon új érdekességeket találtam. Hogyan lehet ilyen kevés szóval ilyen mélyen leírni jellemeket és sorsokat? Elképesztően jó a fickó. Hogyan tudta elérni, hogy faljam egy háborús regény minden szavát, amikor pedig utálom a háborús regényeket? Olyan atmoszférát tud teremteni, amit senki más. Ajánlom mindenkinek, nagyon jó.