Edith_Wharton (ismerni kell: The Age of Innocence, a film jobb, mint a könyv, Michelle óriási, szeressük!) Ethan Frome c. kisregénye egy vidéki szerelmi háromszöget ír le, a szokott whartoni szüttyögős stílusban.

A színhely egy amerikai kisváros, a főhős egy szerencsétlen farmer, akinek döglődő fűrészüzeme, jelzáloga és egy beteges, hidegszívű némber felesége van. Ethan ugyan még csak 28 éves, de már egy tönkrement ember, aki alig-alig tudja fenntartani a családot. Kettesben élnek az asszonnyal, gyermekük nincs, mondjuk, minek is szülessen egy ilyen helyre egy csecsemő, ahol semmi szeretet és élet nincsen, úgyhogy talán jobb is. Ethan tanulni akart és a városban élni, ehelyett szülei halálával megörökölte a farmot az üzemmel, amit működtetni kellett valakinek, eladni nem tudta stb., így beleragadt a vidéki posványba, ahonnan pedig szeretett volna elkerülni. Titkos dolgozószobájában olvasgat, amikor van egy kis ideje, de a könyvek inkább csak afféle tiltott kincset jelentenek számára, gyakorlati haszna nem nagyon van belőlük, inkább csak a szívét fájdítja velük.

A feleség, Zeenie elég beteges, ezért az egyik elárvult, szegény rokon lányt, Mattie-t magukhoz veszik, hogy segítsen a ház körül. Mattie élénk, álmodozó fiatal lány, akinek nem nagyon vannak még céljai, azonkívül, hogy ne haljon éhen, így igyekszik beleszokni a nehéz farmeréletbe, ami nem megy neki könnyen, főleg, hogy Zeenie folyton leckézteti, hogy mennyire béna és így tovább.

A probléma akkor kezdődik, amikor Ethan azt veszi észre, hogy Mattie fontosabb neki, mint kellene, vigyáz rá, hazahozza a falusi táncmulatságból, rossz szemmel nézi az udvarlóit, egyszóval szép lassan beleszeret, a lány meg viszonozni látszik a dolgot. Persze egy Wharton-regényben mindenki túl tisztességes ahhoz, hogy a szénaboglyában végezzék, úgyhogy nincs is semmi mocskos rész, csak szüttyögés és szerencsétlenkedés és boldogtalan vergődés.

Ui. Ethan nem hagyhatja el a feleségét, elvégre az beteg, készpénzzé tehető vagyona nincs, így nem tud új életet kezdeni, de nem tud gondoskodni a hátramaradó feleségről sem. Mattie-től sem lehet elvárni, hogy mint titkos szerető éljen egy fedél alatt egy házaspárral, így szó sem lehet arról, hogy a helyzet sokáig megoldatlan maradjon.

Végül Zeenie, aki jóval többet lát és hall, mint amennyit beszél, megelégeli, hogy azok ketten túl közel kerültek egymáshoz, és elhatározza, hogy elküldi Mattie-t a háztól és leszervez egy másik cselédlányt, aki majd ellátja a ház körüli teendőket. Ethan majdnem mindent felrúg és elszökik a lánnyal, amikor a terv kiderül, de persze aztán (igazi gyáva férfi módjára) meggondolja magát, hogy hát, ezt azért mégsem.

Végül annyi telik tőle, hogy elvigye Mattie-t a vonathoz a távozása napján. A hideg téli estében, a szánon aztán sok minden kiderül, van sírás-rívás és persze muszáj valami drámainak is történnie, így sikerül a szánnal balesetet szenvedniük, amelyben Mattie-nek megsérül a gerince, és megnyomorodik.

Azt már csak az epilógusból tudjuk meg, hogy ennek a balesetnek a nyomán persze a továbbiakban szó sem lehetett arról, hogy távozzon a házból, így a házaspár végül magánál tartotta őt. Érdekes módon az, hogy Mattie megnyomorodott, ahhoz vezetett, hogy Zeenie "magához tért", és már nem játszotta a beteget, mint korábban. Elképesztő a gondolat, hogy a három ember egy fedél alatt volt kénytelen élni a baleset óta eltelt húsz évben, és némán szenvedtek és kínozták egymást az emlékekkel és a friss sebekkel egyaránt.

A szöveg elég nehézkes, egyrészt nagyon amerikai, nagyon XIX. század végi és néha még tájszólásos is, úgyhogy olykor alig értettem belőle valamit a sok ' miatt, így nem volt túl nagy élmény olvasni. A sztori vontatott volt, ennyi történettel nem lehet kitölteni egy könyvet, jobb szeretem a "kevés szóval sokat mondó" írókat, ezt a semmit körbebeszélős stílus annyira nem jön be. A feszültségteremtés remekül sikerült, de amikor az olvasó már felrobban a várakozástól, hogy történjen már végre valami, akkor ott jobb lenne, ha történne valami és nem csak tovább nőne a feszültség, mert így néha legszívesebben odavágtam volna a falhoz a cuccot, hogy akkor olvassa, aki akarja, de én ugyan meg nem várom, amíg a sok körmondatból kijön valami. Jó, kell néha angolul olvasni, hogy ne rozsdásodjak be, de azt hiszem, legközelebb valami jobbat választok. Nekem furaírás volt ez a könyv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.