Pörgős bulizene délutánra:

Akkor nézzük:

A mai WOD-ot köszönöm Huginak, mert könnyesre röhögtem magam a nagyarcú pesti ügyvéd kolléga jellemzésén: "Visszataszító egy manus volt amúgy, de persze a karikagyűrű ott ficegett az ujján, szóval van nő, aki ez alá befekszik önként. Úristen."

Hangulatilag a szakadék szélén ácsorgok, és várom a buszt jobbsorsomat, azaz azt, hogy végre már kifelé jöjjek a KIM-ből. Még három nap... És: ennyi tifosival nem lehet megbukni, ugyebár.

A mai napra ajánlott zene egy jó kis dance-elős a kilencvenes évekből. A szöveg a mindennapi mantrámra emlékeztet: csak még egy tételt még, na, csak ennek a törvénynek a közepéig jussak el, hé, ha még két tételt átveszek, lapozhatok egyet a tételsoron... szánalmas, tudom. Just a bit, a little bit more... csak másról van szó:

És amikor elközelge az vizsgaidőszak előtti hét, az vizsgázó úgy érzi vala, hogy a fejéből mindenek kiröppentenek, és elhagyá őt az ő bátorsága és hite...

Ami kb. úgy szokott kitörni belőle, hogy:

NEM TUDOK SEMMIT!!!! :) Vagyis inkább: :( Lesz ez még lejjebb is!

Obligationes, általános rész. Nem jó. A mai nap tanulsága, hogy egy nap alatt nem lehet átvenni a kötelmi jogot. (Avagy Rómát sem egy nap alatt építették, de ezt a T. Kollégáknak nyilván mondani sem kell...) Kicsit gáz, de minden szórakozásom abban áll, hogy a tételekről vicces esetek jutnak eszembe a múltból. Pl. amikor B. valami sokadéves pógárgyakon benyögte az actio Pauliánát (vajh' miért is jegyezte meg???), vagy amikor B. András nagykorú az ügyletkötési tévedést illusztrálta a "szegény buzi a rabszolgapiacon" című exemplummal, arról nem is szólva, hogy még a drága Tibi is eszembe jut Ady-val és az ibolyacsokorral... hah, milyen romantikus jogág is a polgári jog! :)

(Rohadjon is meg, ott, ahol van, nem romantikus, inkább szappanopera, sújtsák Iupiter villámai és a plebs haragja!!!)

Stílusos video a végére, szegény G. I. Caesar lassú, nyomasztó, fájdalmas halála (olyan, mint a polgártanulás, igen!):

Akinek van egy csöpp esze és senki nem is kényszeríti rá, ne tanuljon családjogot, mert a dolog legalább annyira kusza, mint... öööö... maga a család. Ma megint mélységes együttérzéssel bírtam csak a szegény Adrira gondolni, aki anno el bírta viselni a sok eseti, ügy- és sima gondnok kirendelését, a felek meghallgatását (jk-ezve!), és még határozatot is hozott, anélkül, hogy károsodott volna agyilag. Csak gratulálni lehet ehhez. Miután ma ismét végignyálaztam a Weiss E. és Filó Cs. által fémjelzett szakirodalmat, valamint a vonatkozó borzalmas részletszabályokat, kezdek kételkedni benne, hogy nincsenek normális családok. (Illetve azokat nem kell szabályozni, gondolom...) Ha nincs ötféle apasági vélelem, akkor egy se, azért vannak ám erkölcsök, ha ilyesmiket kell szabályozni, nem? :)

De legalább süt a nap, lehet barnulni. Csíkosra, mert a kistigrisek már csak ilyenek... holnap korrigálok. :)

Átgyalogoltam az anyagon, és megvolt az első kiakadás. Az a gond a nagyobb lélegzetű vizsgákkal, hogy mire végigérsz a tételsoron, elfelejted az anyag elejét. Némileg depressed az állapotom. :(

Mi a baj a szabadság előtti utolsó melónapokkal? Pontosan: mkit elönt a pánik, hogy te jó ég, tényleg nem leszel a köv. három hétben? Akkor még ez meg ez meg ez azonnal és rögtön, ha nem baj... Á, dehogy, úgy ráérek, mint állat! :)

A nap kollektívával kapcsolatos kérdése:

Miért az a kolléganő tesz tuskó megjegyzést a külsőmre, akinek állandóan olyan büdös a szája, mint egy dögkút...?!

Nem baj, holnaptól csak a pógárnak élek (az FB, a túlsúly és a többiek után!). Annyira, de annyira jó lesz!

Kicsit fejfájós, kicsit hétfős, kicsit hisztizős (by others), de azért kibírható. És ami a fő: agressziómtól a KIM is megtört végre és megjött a levél, hogy várnak szeretettel a kért időpontban. El sem hiszem! :) Juppííííí!

Már biztos, hogy napelemes vagyok: mióta kisütött a nap, olyan békés a lelkem, mint egy tó. :) Még a Pp. sem tudott letörni, sőt, egészen úgy tűnik, hogy képben vagyok, legalábbis a nagy részét az anyagnak már láttam élőben is, ami azért nagy segítség, ha hazudni kell(ene) a vizsgán. És sokkal kellemesebb a szabad ég alatt magolni, vagy legalábbis kevésbé visel meg. Az egyetlen mellékhatás a fogyatkozó naptej és az, hogy úgy elnyomott a levegő, hogy most el fogok dőlni, mint a krumplis zsák (és nézek kardos filmet, yeah!!!). Az egész hétvége jól alakul eddig, kezdve a pénteki állatjó csapatépítéstől a holnapi családi napig bezárólag, hogy aztán szerdán visszazuhanjunk a valóságból, de az még messze van, ugye? :) Addig is ami népzene:

A nap

a) szava: traktormintás gumiköpeny. El se akarom képzelni.

b) bcs-e: a mellszívóra elkövetett önbíráskodás. (Ezt Fenyvesi könyvébe! Azonnal!)

c) hőse: fater.

Kissé kiegyensúlyozatlanok lettek a bejegyzések, de nem tehetek róla, hogy nem tudok olvasni. Illetve de, csak jelenlegi olvasmányaim nem túl lelkesítők. Ma is: Gt.! Unalmas karakterek (könyvvizsgáló, vtv, cégbíróság stb.), rémes tagolás (a legunalmasabb fejezetek a leghosszabbak, a legérthetetlenebb mondatok min. 15 sorosak), a stílus minősíthetetlenül száraz. Egyszóval kínszenvedés. És ez csak rosszabb lesz, mert mindig van lejjebb, mint tudjuk. Hurrá. Előre várom a Pp-t, azon már harmadéven is eret akartam vágni... :)

Mondhatnám, hogy szinte pihentető a napközbeni Vtv. olvasgatás meg a mindenféle szerződvény... de nem mondom, mert nem az. :) Mint ahogy az sem, amikor megmondják, hogy miért is jó, hogy "van időm" túlórázni, meg hétvégén dolgozni meg ilyenek. Hurrá. :(

Nézzünk valami jó kis zenét üdítő gyanánt:

Better than Frankie. Sunday evening half-cheerful and half-blue. Enjoy:

Szívem szerint kihagytam volna, viszont voltak vicces részek.

1. Dialóg (nem Campus):

- Miért küldesz nekik cégmásolatot? Az nagy. Meg hosszú.

- Hadd szívjanak. Ők kérték.

2. Minek hord magassarkút, aki nem bír benne járni...?

3. FB-magnón végig madárcsicsergés? Ez mekkora! :)

Akkor most már pihizzünk is, azaz ma ünneplés, holnap Gt. Suum cuique tribuere. (Mióta pógárt nyomok, úgy jön föl az agyamban a latin, mint a talajvíz. Nagyon durva!)

Voltunk ülni. Meglepően gyorsan lezajlott, és még erdőszélet is láttam, fákkal meg minden. Mondjuk túltengtek a nyitvatermők, de azok is lehetnek szépek, ha épp virágoznak. És mennyivel nyugisabb a jó levegőn, madárdalban dolgozni, mint a visítozó némberek közt, a hidegben és irodaszagban! Azt hiszem, fogok még hisztizni erdőjárásért... :D

Ezt Z-től loptam, kurvajó: "... hirtelen lesz vége, mint amikor az állandóan túlórázó osztályvezető a vállalati bulin kap stroke-ot." (Mondjuk jövőmre nézve nem túl kellemes kilátás...)

A napszava a sercli, aminek jelentésén még polémia van (update: kenyércsücsök), illetve visszatértem a Codex Alimentarius Hungaricihez is, amit már eszméletlen régen nem hallottam, és milyen boldog is voltam nélküle. (Hogy a kerjog mennyire nem hiányzik! Ellenben ha lett volna rendes agrárjogunk, most mennyivel kevesebb bajom lenne. Az élet igazságtalan.)

Moodra nézve valahol a "miért keljek fel holnap?" környékén mozgok, nem volt ez egy boldogan ugrálós és tapsikolós nap. Ez se. Biztos nekem vannak túl nagy igényeim. Egy nap, amikor nem szól be senki, nem hülyéznek/aláznak le? Hm...? De jó lenne...

Ja, és még Szt. Ivót, Szt. Ritát és az Erőt is mozgósítanom kell holnapra a Cicának. Hajrá!!! Sűrű nap lesz, avagy csomópont a tér-idő kontinuumban, ahogy a Doki mondta a filmben. :) Igyekezzünk túlélni. 

Done. Kivégeztem az 5. kötetet is az igencsak letehetetlen regényfolyamból: Martin megint pöpecet alkotott. Az "A Dance with Dragons" kötetét még csak most fordítgatják, amit persze elvetemült rajongóként nem bírtam kivárni, úgyhogy már egy ideje küzdök a képernyőn olvasással. (És azt hiszem, nem fogok rászokni, ui. a laptopot nem lehet annyira rángatni, mint egy könyvet.) Mivel mindegyik kötet hosszabb az előzőnél, itt már olyan 1400 pdf-oldalon terpeszkedett a cucc, ami azért még nekem sem kevés, még akkor sem, ha amúgy olvastatja magát a cucc, és alig lehet megszakítani az egymás utáni rövid fejezetek falását. (Gonosz ez a Martin, na.)

Aki nem ismeri még a sorozatot, itt talál róla még infókat, érdemes belebonyolódni, van itt háttérmitológia meg történelmi bevezető, és minden jóság, de igazából úgy élvezetes, ha az ember olvassa, és néhány száz oldalanként rácsodálkozik valami kis utalásra, hogy "jé, tényleg? tehát nem úgy volt, ahogy eddig gondoltam?". Állat. A szokásos fantasy közeg is megvan persze, királyok, csatazaj, lovagok grasszálnak föl-alá, de ennyi ármánykodást meg durvulást más fantasy stuffban még nem olvastam (ööö... jó, leszámítva a Drizzt Do'Urden sztorik elejét, azért a drowknál volt egy-két meredek dolog, de azt hiszem, Martin sokkal durvább).

Annak nem kicsit bírtam örülni, hogy az előző rettenetesen unalmas és harmatgyenge kötet után végre visszatalált az író a megfelelő karakterekhez, mert bármennyire is szereti kinyírni-megnyomorítani-ellehetetleníteni a "viszonylagos" főhősöket (mert valójában nincsenek főhősök), azért csak jobb, ha olyan szereplők szemén át látom a sztorit, akiknek bírom a karakterét. Mivel nagyon is sokszereplős a történet, elkerülhetetlen, hogy egyik-másik színtelenebb, mint a többi, és az élettelen karakterek szerintem nem viszik előre a dolgokat, úgyhogy a kalózkapitányos, csavargós, mesteres stb. vonalról szerintem le kellett koccolni, és jó, hogy erre Martin is rájött. Ismét jöhetnek a viszályok, régi titkokról fellebbenő fátylak (feltámadó szereplők? ááááá!!!), meg persze a rengeteg szex és hentelés. (Esetleg a kettő együtt... Az író mint afféle kiszáradt vén hülye teljesen odáig van a perverz karakterekeért, imádja a szadistákat, a vérfertőzőket, de a sima nemi erőszakkal is beéri, ha nincs más. Hurrá. Azért néha vehetne egy Playboyt, nem kell mindjárt mindent leírni...) Viszont imádom, hogy nem fekete-fehérek a karakterek, vannak itt bőven emberi hibák és gyengeségek, senki nem hófehér vagy sátánfekete, úgyhogy ha megkedvelsz egy szereplőt, akkor úgy mindenestül kedveled, a hibáival együtt. Ez a fajta "realizmus" általában hiánycikk a műfajban, itt viszont újszerűen hat és remekül működik.

Szóval végre mocorgunk előre, hálisten, megint meghaltak páran, de nem bánom, elvégre már négy kötet óta várunk arra, hogy Daenerys visszaszerezze a trónt, ehhez pedig kell némi háborúskodás is. De persze még a Keskeny-tenger túloldalán játszik a sárkányokkal, no comment. Tyriont ezúttal rabszolgának adták el, de nem meglepő módon onnan is kidumálta magát (tuti jogász szerintem), Jon Snow pedig nem tud semmit, legalábbis a végzetét nem tudta elkerülni, és úgy tűnt, mintha kinyírták volna a végén, amit igencsak fájlaltam. :( Egyetlen remény, hogy ő is feltámasztják, mint a két kötettel ezelőtt kinyírt hp-t, akiről utoljára akkor hallottam, mikor épp felakasztották, erre most megint felbukkant. Szép, mi? Remélem, másodszor is meghal.

A Fal pedig a Hét Királyságot védi az Északon lakozó mindenféle gonosz lényektől, többek között az élőhalottaktól és egyéb finomságoktól. Tessék HBO-t nézni vagy valami! :)

Itt is régen jártam, de van ez így olykor. Belemerültem ezerrel a pógárjog rejtelmeibe, ami néha (csak számomra) vicces eredménnyel jár. Pl. rajtam kívül ugyan ki gondolkodna el azon, hogy vajon a nyilatkozati elv vagy az akarati elv értelmezési alapján állott-e az a tisztelt munkatárs, aki két, szövegében és a felekben teljes mértékben egyező szerződés közül az egyikre azt írta, hogy bizományosi, a másikra meg, hogy ügynöki szerződés, és minden bizonnyal komolyan gondolja, hogy azok különböznek, jóllehet, se a Ptk-t, sem a ker.ügynökről szóló törvényt nem olvasta, és így nyilván fejfájást sem okozott neki e két szerződéstípus elhatárolása, nem úgy, mint szerencsétlenségemnek, aki olvastam ez utóbbiakat, és én hülye még el is akartam határolni a laikus agyban összegubancolódott jogviszonyokat. Következtetésem: elméleti alapjaim szépen elvágólag állnak, de a kollégák gondolkodásának a felépítménybe történő beleerőszakolása már vélhetően művészi képességeimet fogja próbára tenni. És amúgy nem vagyok fáradt agyilag. Na, olvassak még levezetésnek egy kis parentéláris öröklést, vagy inkább menjek vissza a Falra, vadakat gyilkolni? Hogy találtátok ki, hogy utóbbi nyert? :)

Mátéka anyukája a boltban, miközben Mátéka bömböl, mint az állat:

- Hagyd csak, majd abbahagyja!

Gondolom, másokra is értelemszerűen adaptálható. :)

A holtpont után már nem annyira rossz, csak úgy közepesen. Még lelket is ápoltam... régen rossz, mi? :) Azt persze megmondhatná valaki, hogy anyámnyi nőszemélyek miért nekem sírnak, amikor sem megértő, sem nagy léleképítő nem vagyok, de ez már ilyen rejtély marad. Rem. azért nem fognak teljesen rászokni.

A mai napnak két tanulsága volt: 

1. Muldernek igaza volt: TRUST NO ONE. (Including yourself.)

2. Tesónak is biztos igaza van (wod): "Anita, veled csak a baj van."

És még a Rómába is belenéztem: a conditio sine causa ma nem jutott eszembe. Szégyen.

Ráadásként hallgassunk egy kis Metallicát (biztos, hogy teljesen rosszul vagyok, miért nem mindjárt Kispál lett, atyaég!):

Vannak napok, amikor...

- rosszul állnak a csillagok (meg a macska farka is)

- semmi nem sikerül

- minden elromlik/leesik/összetörik/tönkremegy

- ha valami mégis összejön, az csak átmeneti, hogy aztán annál fájdalmasabban csapjon le a beütő krach

- bármit mondasz/teszel/nem teszel/gondolsz, az rossz.

Ez egy ilyen nap. Önmagában az ilyen napok léte nem gond, hiszen mindenki együtt kell éljen az ilyesmikkel, de az, hogy mostanában ez rendszeres, az talán túlzás. Hogy bármihez nyúlok, az elcsesződik, hogy bármit megírok/elmondok/elküldök, arról kiderül, hogy nem így kellett volna, nem erről volt szó, nem elég pontos, de ha mégis, akkor meg rossz helyen van a fejléc, és miért nem vettem észre. OMG.

És felmerül a kérdés, hogy miért vergődöm, mint egy hülye, miért izgat, hogy valami nem jó, amikor mást sem izgat, miért lúzerkedem, amikor csak magamnak ártok vele, mert meg ugyan nem fogja köszönni a kutya sem, max. kapok még feladatokat ("elvégre te úgyis szeretsz pörögni!"), amik rajtam ragadnak per consuetudo, és amikor már épp beledöngölődtem a földbe a lelkiismeretem miatt, valaki még (cherry on top) megjegyzi, hogy megfelelési kényszeres karrierpicsa vagyok. Az ilyen "kedves" emberek anyja vajon jól van...?!

Hol lehet beiratkozni a "ki nem szarja le?" tanfolyamra...? Vagy egy jó kis univerzalista vallásfilozófia órára, ahol megtanítják az árral sodródást?

Mert egyelőre nemzi kapcs-ok realista leírása jut eszembe az életemről: bellum omnium contra omnes. (És erről meg az 1973-as washingtoni egyezmény a veszélyeztetett növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről - de ez már csak agybaj.)

Megint találtam egy "polgári" regényírót, nézzük most Bródy Sándort, aki eddig csak egy utcanév volt, és soha nem értettem, hogy mi ez a nagy felhajtás, mivel akkor még azt hittem, hogy csak az igazán "nagy" írók kapnak utcákat. Őt pedig, ugye, meg sem említették irodalomórán.

Lehet, hogy véletlenül, lehet, hogy nem.

Nem volt elsöprő sem a Két feleség, sem a Hófehérke című kisregény, amiket most olvastam. De azért nem voltak rosszak sem. Szórakoztatóak, olvasmányosak, csak éppen semmi különös.

Az elsőben a férj megöli a feleségét azért, hogy elvehesse annak a húgát, ami nem éppen erkölcsi magaslat, főleg, hogy a nő nem is szereti, így hát, szépen belesétálnak a boldogtalanságba, amiből egyik sem igazán akar (tud?) kitörni. És megy a picsogás vagy kétszáz oldalon, hogy akkor most mi legyen, így nem lehet élni, de továbblépni sem. A nőnek az a fixa ideája, hogy szerez valami balek szeretőt, aki majd párbajban megöli a férjét, és akkor majd ezzel "kiegyenlíti a számlát", amiért az megölte érte a nővérét. Öööö... mi van? Kedves szerző, ENNYIRE még a nők sem illogikusak, de köszönjük szépen. A végén valahogy mégis megszabadul a fickótól, és visszamegy a régi szerelméhez, aki tárt karokkal fogadja, a nővér és a gyilkos férj gyerekeivel egyetemben, of course. Azért gondolom, egy szerelmes férfinak is vannak határai, bár nem ebben a regényben.

A második már jobb volt egy fokkal, de az is elég valószínűtlen sztorit regélt el: egy fiatalember elhatározza, hogy "rendes lányt" vesz el, és ezért elmegy Erdélybe, hogy szerezzen egyet. (Ő maga persze egy pesti lump, de hát mit várunk a férfiaktól, ugye, a nő legyen szép, tökéletes, tiszta, kedves, persze szűz is, hogyne, míg ők lehetnek borotválatlan, kövér tahók. No comment.) El is jegyez egy lányt, de aztán talál egy másikat, az jobban tetszik neki, és erre a 2. sz. lány orvos apja méreggel elteszi láb alól az első lánykát, hogy a két fiatal boldogan élhessen. Mit tesz Isten, kiderül a dolog, megmérgeződik az egész életük, aztán kétszáz oldal picsogás után végül mégis túllépnek a dolgon. Azért szerintem előbb is lehetett volna. Vagy később. Vagy egyáltalán nem. De ezt a rengeteg éjszakai kóválygást, sóhajtozást, levelezést meg egyebet már a Woman is White-ban is nehezen tűrtem, itt sem esett jobban. Viszont itt legalább vicces volt a vége: nagy happy end után az 1. sz. lányt látjuk a sírban, aki igenis tudja, hogy megölték, és rohadjanak meg érte. Állat! :)

Nem voltak rossza, de ezt a sok nyavalygást nem nagyon bírtam. Strandra biztosan jó.

Ha egy csajszi szépen csinin kiöltözik, látszólag minden ok nélkül, az jó eséllyel jelenti, hogy épp vacakul érzi magát, és bókokra szomjazik, hogy helyrebillentse a lelki egyensúlyát.

Logikus? Nem.

Feladat: Bókolj, az ég szerelmére! :)

Kedvenceim azok, akik a "beszélgetés" kifejezést úgy definiálják, hogy ők beszélnek, én meg hallgatom őket. Szerintem ez inkább csak beszéd. Ma kb. mki elmondta a négynapos ünnepet addig bezárólag, hogy hogyan tüsszentett a kiskutyája, kismacskája, miegyebe, de valahogy az "és te?" csak két embertől hangzott el. Igaz, ez már mintha a múlt héten is így lett volna.

Sebaj, holnap még rosszabb lesz! :) Highway to the dangerzone!!!

Egész nap ez dobolt a fejemben:

Mary Elizabeth Stevens az 1860-as években az Andrássy családnál nevelőnősködik. A hölgy angol, és a korabeli főrendek között dívó "anglomániának" hála került a Monarchiába, előbb mint társalkodónő, később mint nevelőnő. A "Levelek az Andrássy-házból" c. kötetben családjának írt, összegyűjtött leveleit adták közre.

A korábbi, hasonló "nevelőnői" beszámolókhoz képest ebben szerencsére sokkal kevesebb a hiszti. Egy lány, aki dolgozni akar és dolgozik is. Nem picsog, hogy inkább írónő akar lenni, vagy feleség vagy lánynevelde igazgatója, hanem dolgozik. Ezt tisztelem. Hosszú, többnyire vidám hangulatú leveleiben mindennapi életéről, apró-cseprő dolgokról éppúgy beszámol, mint politikai eseményekről. Néha kissé hirtelen az átmenet a "vettem egy új kalapot" csacsogásról az új miniszterelnök kinevezésére, vagy a feniánusok legújabb terrorcselekményeire, amikkel a családja traktálja őt. Vannak persze pletykák, társadalomrajz meg okoskodások is, többnyire nevelési kérdésekről. Hogy így meg úgy kellene nevelni a gyerekeket, mert így meg úgy lenne helyes. Mondja ő, a nagy tapasztalt, akire egy, azaz egy gyereket bíztak rá eddig életében. Biztos tudja. :)

Itt-ott a hiúság és a gőg is előjön, fenemód büszke arra, hogy tud nyelveket, azt hiszem, kb. ez lehet az összes tudása, mert hogy mi mást tanít a szegény kislánynak, akit rábíztak, bizony nem jöttem rá a kötet végéig sem. :) Nagyra van azzal is, hogy milyen "hódító" jelenség, amit szerintem inkább akkor hangsúlyoz valaki, ha nem az, úgyhogy erről ennyit. (Az összes házitanító, meg titkár meg mindenféle jöttment kis senki beleszeretett... hát, persze. Andrássy Gyula nem? OMG.)

A végére azért csak kibújik a szög a zsákból, és megtudjuk, hogy a rábízott lánykát nem szereti, mert nyűgös, kényeskedő, lusta és buta, de hát könyörgöm, ha évek alatt semmi fejlődést nem ért el a gyereknél, akkor valamit rosszul csinálhat, nem? Vagy rosszul gondolom?

Könnyű volt ez a könyv, nem sok mélység volt benne, de szórakoztató volt. Nem sokat kellett gondolkodnom közben, legfeljebb felvonni a szemöldököm, hogy "te jó ég". Viszont kikapcsolt. Kár, hogy a végére egyre több lett a picsogás meg a "megmondás". Ez utóbbiból a kevesebb több lett volna.