Done. Kivégeztem az 5. kötetet is az igencsak letehetetlen regényfolyamból: Martin megint pöpecet alkotott. Az "A Dance with Dragons" kötetét még csak most fordítgatják, amit persze elvetemült rajongóként nem bírtam kivárni, úgyhogy már egy ideje küzdök a képernyőn olvasással. (És azt hiszem, nem fogok rászokni, ui. a laptopot nem lehet annyira rángatni, mint egy könyvet.) Mivel mindegyik kötet hosszabb az előzőnél, itt már olyan 1400 pdf-oldalon terpeszkedett a cucc, ami azért még nekem sem kevés, még akkor sem, ha amúgy olvastatja magát a cucc, és alig lehet megszakítani az egymás utáni rövid fejezetek falását. (Gonosz ez a Martin, na.)

Aki nem ismeri még a sorozatot, itt talál róla még infókat, érdemes belebonyolódni, van itt háttérmitológia meg történelmi bevezető, és minden jóság, de igazából úgy élvezetes, ha az ember olvassa, és néhány száz oldalanként rácsodálkozik valami kis utalásra, hogy "jé, tényleg? tehát nem úgy volt, ahogy eddig gondoltam?". Állat. A szokásos fantasy közeg is megvan persze, királyok, csatazaj, lovagok grasszálnak föl-alá, de ennyi ármánykodást meg durvulást más fantasy stuffban még nem olvastam (ööö... jó, leszámítva a Drizzt Do'Urden sztorik elejét, azért a drowknál volt egy-két meredek dolog, de azt hiszem, Martin sokkal durvább).

Annak nem kicsit bírtam örülni, hogy az előző rettenetesen unalmas és harmatgyenge kötet után végre visszatalált az író a megfelelő karakterekhez, mert bármennyire is szereti kinyírni-megnyomorítani-ellehetetleníteni a "viszonylagos" főhősöket (mert valójában nincsenek főhősök), azért csak jobb, ha olyan szereplők szemén át látom a sztorit, akiknek bírom a karakterét. Mivel nagyon is sokszereplős a történet, elkerülhetetlen, hogy egyik-másik színtelenebb, mint a többi, és az élettelen karakterek szerintem nem viszik előre a dolgokat, úgyhogy a kalózkapitányos, csavargós, mesteres stb. vonalról szerintem le kellett koccolni, és jó, hogy erre Martin is rájött. Ismét jöhetnek a viszályok, régi titkokról fellebbenő fátylak (feltámadó szereplők? ááááá!!!), meg persze a rengeteg szex és hentelés. (Esetleg a kettő együtt... Az író mint afféle kiszáradt vén hülye teljesen odáig van a perverz karakterekeért, imádja a szadistákat, a vérfertőzőket, de a sima nemi erőszakkal is beéri, ha nincs más. Hurrá. Azért néha vehetne egy Playboyt, nem kell mindjárt mindent leírni...) Viszont imádom, hogy nem fekete-fehérek a karakterek, vannak itt bőven emberi hibák és gyengeségek, senki nem hófehér vagy sátánfekete, úgyhogy ha megkedvelsz egy szereplőt, akkor úgy mindenestül kedveled, a hibáival együtt. Ez a fajta "realizmus" általában hiánycikk a műfajban, itt viszont újszerűen hat és remekül működik.

Szóval végre mocorgunk előre, hálisten, megint meghaltak páran, de nem bánom, elvégre már négy kötet óta várunk arra, hogy Daenerys visszaszerezze a trónt, ehhez pedig kell némi háborúskodás is. De persze még a Keskeny-tenger túloldalán játszik a sárkányokkal, no comment. Tyriont ezúttal rabszolgának adták el, de nem meglepő módon onnan is kidumálta magát (tuti jogász szerintem), Jon Snow pedig nem tud semmit, legalábbis a végzetét nem tudta elkerülni, és úgy tűnt, mintha kinyírták volna a végén, amit igencsak fájlaltam. :( Egyetlen remény, hogy ő is feltámasztják, mint a két kötettel ezelőtt kinyírt hp-t, akiről utoljára akkor hallottam, mikor épp felakasztották, erre most megint felbukkant. Szép, mi? Remélem, másodszor is meghal.

A Fal pedig a Hét Királyságot védi az Északon lakozó mindenféle gonosz lényektől, többek között az élőhalottaktól és egyéb finomságoktól. Tessék HBO-t nézni vagy valami! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.