Hétfő. Ehhez nem kell kommentár. Öblítsük le egy pohár valamivel és egy klasszikus, pörgős kis nótával:

Úgy látom, a házigazda már visszaszámol, nagyon helyes. Már csak drukkolni kell, hogy minden számra jusson majd egy szám. (Szia, Dani! Bocs, többiek!) Addig még van hátra egy kicsi, de ezt már féllábon is kibírom, kivéve persze, ha a nagy kávéscsésze incidens tovább burjánzik. Ami annyira gáz, hogy mindenképpen meg fogom írni, csak még megvárom, mi lesz a vége...

Hugitól kaptam egy tökjó könyvet szülinapomra, Bill Laws követte el: Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet. Műfaja a címben jelzett kultúrbotanika. Azaz: emészthető stílusban írja le jó néhány, az emberiség történetében fontos szerepet játszó növény tulajdonságait, történetét, a hozzájuk kapcsolódó híres embereket, sztorikat, hiedelmeket. Mérsékelt mennyiségű botanikával, mert nem árt tudni, hogy az ananász tulajdonképpen terméságazat, a hagyma liliom, a komló meg bekerült egy angliai város címerébe, mert annyira lényeges a sör szempontjából. (És a személyes kedvencem, hogy a tölgy a bükkök közé tartozik, még nincs is itt!)

Külön vicces, hogy a magyar kiadást feltuningolták a fordítás során néhány magyar vonatkozással, így került bele pl. a kötetbe az Erős Pista meg Almásfüzitő. Elsőre ez kicsit furcsa, de elég jól működik, mert nem borítja fel a mesélés egyensúlyát, jól illeszkedik a szövegbe a sok kiegészítés (szerzői jogilag persze aggályos, de kit érdekel, a kísértetjog amúgy is hülyeség).

Egy rakás hasznos dolgot tudtam meg, különösen azok a növények érdekesek, amelyek már évezredek óta kultúrnövények, és sok misztikum ragadt rájuk az idők során, pl. az alma, az árpa, vagy éppen a tölgy (A FA, így csupa nagybetűvel, kb. egész Európában.) Ez jó ajándék volt! :)

"Mesés áfonya" teaivás a vadiúj japán készletemből. That's life... :)

Hűűű, de rég nem írtam. Kicsit elbandukoltam az alapbeállított könyvezésről, nem mintha nem olvasnék, csak nem mindig van ihlet írni. Főleg nem olyanról, ami inkább szórakoztató, mint irodalom (Lotti öröksége), tiszta depi, hogy örülök, hogy kivégeztem (Kaffka M. háborús naplói), vagy éppen zavarba ejtően szókimondó és mindfuck érzést nyújtó (Lady Chatterley's Lover, bár a nyelvezete zseniális). Rájöttem, hogy ha valami csak kevésbé jó, arról sokkal könnyebb írni, mert lehet fikázni. Igen, szánalmas vagyok, tudom...

Viszont ami valahol megint az univerzum rendjét mutatja: a fodrászom spontán beközölte, hogy Vonyarcra megy nyaralni, mert az tökjó. Vonyi a világ közepe, érted? Ahol van a Feri, meg minden... :)

A nappali hőség uszálya még ott rezeg a levegőben, a Jakab-hegy fölött meg finom pára lebeg, érzem a sülő vacsora, a verejték meg por illatát, és a számtalan egyszerre nyíló virágot meg frissen vágott füvet, csöndben baktatok haza az izzadó pohárban jégkockák alatt hűsölő almaborhoz, nyár van, nyár, szeretlek! :)

Ui.: Felszólításra meg kell írnom, hogy már nem szomjas kamasz fiúkák este hétkor a szökőkútnál egymás mellbimbóját csavargatták... azt hiszem, öreg vagyok, mert ezen megbotránkoztam. :))))

1. Wod a kolléganőtől:

Buszon, hatvan fok már reggel hétkor, kollegina megkér egy fiatalembert, hogy nyissa ki az ablakot. Válasz:

- De hát akkor huzat lesz...

OMG.

2. Arra gondoltam, hogy kölcsönkérek egy óvodás korú gyereket a szomszédból. Akkor elmennék haza négykor (mert hát az ovi bezár, vagy a gyereket vinni kell dokihoz/gyerektornára/bébiangolra stb.) és nem hívna fel egy főnököm sem esténként, hogy ugyan, írjam már meg ezt meg azt este nyolckor, mert úgyis ráérek és neki reggelre kell. Úgy nézek ki, mint egy robot...?

3. Wod 2.:
A szaküzlet kiment a divatból. Amikor bementem két rövidáruba is egymás után, hogy kérek egy cipzárt, két választ kaptam:

- Nincs.

- PONT ilyen nem is volt.

Ez olyan, mint az Addams Familyben a kizárólag a család kastélya fölött szakadó eső. :)

Igénytelen vagy, mint egy kecske. :)

"A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok."

Hawaii, napfény, madárdal, virágzó fák, végre nyár, imádom! Az mondjuk mínuszpont, hogy a szökőkútba láblógatás mellé nem tudtunk lángost enni, mert ugyan a varázshalom összes kelléke megvolt a gyöngyfülbevalótól a kézzel készített szappanig, a szittya lángostól a kürtős kalácsig, de PONT lángos, hát, az nem volt. Gondolom, megvárták a nénik az estét. Ejnyemár. De megyünk még, mert a hideg rozéfröccsöt még nem is kóstoltuk meg, pedig... :)

A hét beszólásokkal és sok hülyeséggel volt terhelt, nem esett jól. Főleg az a vicces, amikor a korábban tuskóskodó kolléga megkérdezi, hogy akkor én most haragszom-e rá vagy mi van. OMG. Ezt még az ovisok is tudják: ha bunkó vagy, a másik csúnyán fog rád nézni. No comment. Még a meccsre sem lehet számítani, mert az innen elvándorolt viharok átsunnyogtak Ukrajnába. Remek...

Az esőszünet alatt még a Hemingway első feleségéről szóló életrajzi könyvet is ki tudtam végezni. Hedley-nek hívták a csajt, és nagyon naiv liba volt. Pechére találkozott a fiatal Ernesttel, összeházasodtak és aztán... nos, aztán többnyire boldogtalanul éltek együtt jó darabig, amíg be nem látták, hogy a fickó egy utolsó tahó, és nem alkalmas a házasságra. Kicsit lassan jöttek rá, hogy annál fájdalmasabb legyen. Így a biztos, tényleg.

Az 1920-as évek Párizsából kiindulva szokásos Riviéra, Svájc meg éhezés, változatos kombinációkban. Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy miért olyan hülye valaki, hogy olyan helyen éljen, amit nyilvánvalóan nem engedhet meg magának, hülyék veszik körül, éhezik a családja, de csakazértis marad, mert az kell. Hem. pont olyan paraszt, mint ahogy eddig is képzeltem, még az írásaiban is valami eszméletlenül arrogáns és lekezelő, ez végigvonul a regényen is. A csaj  meg egy szerencsétlen amerikai lány, aki csak boldog akar lenni, tűr, elvisel, próbál beilleszkedni, de valójában egyáltalán nem illik bele a "művészfeleség" szerepbe: nem elegáns, nem kecses, nem szórakoztató, nincs benne semmi bohém, egyszerűen nem működik a karaktere a művésztársaságban. A férje persze igen, mindenütt ott van, mindent akar, mindenre jön a "megmondás", szóval elég irritáló a fickó. Nyilván csalja is az asszonyt, mert azt neki szabad, aztán megsértődik, hogy a nő ki akarja dobni. Merthogy miért is nem élnek boldog ménage-a-trois-ban? Idióta.

Miután végig alázták egymást fél Európán és a társaságukon, csak rájönnek, hogy nem kéne tovább erőltetni a dolgot, és elválnak. A nő végül boldog lesz, a fickó meg tovább fogyasztja a feleségeket. No comment.

A könyvet Paula McLain követte el, elég jól alátámasztva forrásmunkákkal, de néha idegesítően sok felhozott karakterrel, ami olykor megnehezíti az események követését. A szereplők álneveket is szeretnek használni, néha azt sem tudod, ki kicsoda. A regény olvastatja magát, de néha kellemetlen döccenők vannak a szövegben, mert nem mindenütt gördül könnyedén a történet, olykor egy-egy suta fél fejezet kerül elő a semmiből, amit nem tudtam hova tenni. Kellemesen szórakoztató olvasmány volt, de nem biztos, hogy még egy könyvet elolvasnék a szerzőtől.

Egyre csak zuhan a hangulatbarométer, lassan eléri az Alvinos szintet, vagy agresszív leszek és megütök valakit (talán még nem, de közel vagyok hozzá...), de mindenképpen magas lett az antiszocialitási együtthatóm. (Nincs ilyen szó, de nem érdekel.) A pótköszöntésektől eltekintve (köszi, Ágica!) egészen borzalmas volt ez a nap. Reméljük, hogy holnap jobb lesz, vagy legalább megengedik, hogy összetörjek valamit.

Fábián Janka megint, ezúttal a Virágszállal. Magyarország, 1900, úri lányka beleszeret a boltos fiúba, az viszont, az apa ellenzi, a fiú csaja is ellenzi (még jó), és... ahelyett, hogy némi szívfájdalommal megoldódna a dolog, szürreális fordulatot vesz a történet, és arra eszmélek, hogy Flóra, a főhősnő a pasija által meggyilkolt másik lány hullájával bandukol éjjel a városban, és dobják be azt a Dunába. Öööö... WTF?

És később is furábbnál furább dolgok történnek, mert a lány megszökik, és persze nem is "hiányzik" az apjának vagy egy évig, amikor visszatér a zabigyerekével a városba stb. Bonyolódik a történet, egyre több a szereplő, egyre több a szál, mindenki mindenkivel összegabalyodik, szerelemek és intrikák szövődnek, néhányan meghalnak majd feltámadnak, a végén pedig egy álhepiend zavarja meg az álmunkat.

Roppant fordulatos, néha nagyon vágtázó, de alapjában véve nagyon olvasmányos és szórakoztató sztori egy bonyolult családi viszonyokkal bíró családról, ahol mindenki titkol valamit, régi bűnök hosszú árnyéka vetül a jelenre, és itt-ott igen komolyan elgondolkodnak a szereplők a vérengzésen, de szerencsére "csak" egy lányt nyírnak ki (milyen fura, soha nem valami pasit késelnek meg az éjszakában...). A többi cselszövés, pasis töketlenkedés (OK, a női íróknál a pasi karakterek néha elég valószerűtlenek), női könnyek és gonoszkodás (igen, bonyolultabbak vagyunk, mint amilyennek látszunk!), van itt minden, mint a búcsúban. A végén persze nagy egymásra találás, de kivételesen megmaradnak a tüskék a szívekben, ami egy könnyű regényben ritka, és üdvözlendő.

A stílus könnyed, nem egy tengermély lélektani regény a kötet, az igaz, mintha az írónak még furcsa lenne, hogy ő író, és kicsit megilletődött, iskolás stílusban ír egész bekezdéseket és fejezeteket, de nem reménytelen, hogy egyszer majd természetesebbre veszi a figurát. Alig várom, hogy így legyen, addig is jöjjön a következő kötet és persze a kollegina az interjúval!

Kalandozásom a XIX-XX. század fordulóján továbbra is tart. Ezúttal Bródy Sándor törvénytelen fia, Hunyady Sándor került sorra, akiről persze azt sem tudtam, hogy kicsoda, most legalább már annyit elmondhatok, hogy legalább egy könyvét olvastam. Családi album a címe, a Wiki szerint regény, szerintem életrajz, mégpedig elfogult. De nem rossz, sőt.

Olyan, mintha valaki a kávéházban mesélne erről-arról, roppant szórakoztató, olvasmányos, itt-ott magyarosan túlzásokba eső - már ahogy az előfordul, amikor valaki mesél. :) Mint afféle önéletrajz, önkényesen kiválasztott életkorszakokról regél, kezdve azzal, hogyan játszott a gyerekekkel a porban az utcán, folytatva az apjával való megismerkedéssel tízévesen, majd nőtt a gyerek, mint a gomba, és a végére lump firkásszá vált, de addig hosszú az út.

Az album inkább a szülőknek, elsősorban is az apának állít emléket, amellett, hogy önéletírás, mintha mégis az apa lenne a főhős. Az anyához is szól az elején egy-két ódaszerű mondat, de azok olyanok, mint az anyák napi versmondás az oviban: rendben, hogy szeretjük anyut és köszönjük, amit értünk tesz, de azért az mégiscsak "természetes és adott". A főhőst sokkal jobban izgatja a "megtalált" apa, akit későn ismer meg, lévén, hogy a szülők nem voltak házasok és amúgy sem közük van egymáshoz. Az apa író, híres ember, mindenkit ismer, más híres emberekkel kártyázik a kávéházban, éjszaka él, színházba jár, és egyéb érdekes dolgokat csinál, ez nagyon megkapja a fiú képzeletét, és hozzácsapódik.

Hogy aztán előbb a társaságában, majd később már "magától is" olyan éhenkórász, munkanélküli, de a szegénységével dicsekvő álértelmiségi (merthogy se iskolába nem járt, se nem olvas, azt nem lehet a kocsmában, ugye) legyen, aki csak néha dolgozik, akkor sem sokat, nehogy megártson a dolog. Szép dolog elmenni Kolozsvárra, hogy aztán ott éljen, ahol született, de többet ír arról, hogy nem volt fűtés a lakásában, mint arról, hogy mit tett azért, hogy rendesen dolgozzon. No comment.

Azért egész jól összehozott egy könyvet arról, ahogy nem csinált semmi értelmeset élete első évtizedeiben. Roppant szórakoztatóan le lehet írni a semmit, mint kiderült. Sok híres és kevésbé híres emberke megfordul a lapokon, itt Karinthy tűnik fel, ott Ignotus adott neki "majdnem" állást, de hát persze ő "kikosarazta", mert már máshol talált jobbat. Ó, hogyne. Az egész olyan kis csibészes, kikacsintós, komolytalan, bár meg kell adni, élvezetes olvasmány. Csak nem hiszem el.

Az az "élénk szél", ami a Széchenyi téren a harminc fokban a kanálról lecsöppenő fagyidat elfújja a szád elől. Így jártam. Még az időjárás is utált ma... :)

Igen rossz nap. Dögöljön meg mki, főleg a beszólós lógósok. Elegem van. Beforduló meccsnézés.

Nem volt meg, hát, lelőttem a netről. Kaffka Margit: Hangyaboly. Klasszikus, már annak, aki nem az irodalomkönyv fogalmai szerint dolgozik. Olyan régen olvastam már, hogy el is felejtettem a sztorit, csak az maradt meg, hogy az apácák szenvelegnek benne. Most megint átrohantam rajta. Még mindig apácás. De már nem tűnik szenvelgésnek.

Rövid kis sztori, néhány főbb karaktert bont csak ki a szerző, akik jelzik a különböző csoportokhoz tartozó (fiatal tanuló, novícia, öreg keményvonalas, újító szellemű fiatalabb stb.) egyházi és világi nőket. A zárdában ui. lánynevelde is működik, a kis nebulókat vaskézzel fogják az apácák, és persze szedegetik közülük az utánpótlást is rendesen, hol finomabb, hol erőteljesebb módszerekkel. Amikor meghal az apátnő, felbolydul az élet, mert rögtön megindul a klikkesedés és pártoskodás, hogy a régi típusú, öreg apácák által preferált szigorú szerzetesi közösség legyenek-e továbbra is, vagy egy fiatal, energikus és némi gazdasági vénával is megáldott reformer nővérre bízzák-e magukat. Közben az oktatás persze folyik tovább, a tanulólányok apró-cseprő gondjaiba is bepillantást nyerünk, kit miért rakott ide a családja, mit remélnek a jövőtől, mik a gondolataik, mit várnak az élettől stb. Jellemző, hogy mindannyiuk családja úgy gondolja, hogy a zárda "jó nevelést ad", de az egyik azt hiszi, ettől majd jó feleség lesz a lányból, a másik azt reméli, beáll apácának, a harmadik meg csak el akarja végeztetni a lánnyal a tanítóképzőt, hogy legyen neki valami papírja, és tudjon dolgozni. Szépen összefutnak itt a különböző életcélok, ennek megfelelően alakulnak ki súlyos konfliktusok is, pl. két lányt kicsapnak, mert elfogják egy titkos levelüket, amiből kiderül, hogy csak tanítónői papírt szeretnének, azért vannak a zárdában. Hogy ez mért is ilyen nagy bűn egy iskolában, mégha az zárdában van is, nem derül ki.

Egyébként is roppant jellemző, hogy minden apróságot észrevesznek egymáson a nőcik, megy a kritika, a rosszindulatú besúgás, hírvivés, hogy ki mit "vétkezett", még ha nem is. (Kb. mint manapság egy női munkahely, csak itt 24/7 vannak együtt a népek, ami ugye much worse.) Szóval elég kellemetlen helynek tűnik. Olykor azért megmutatkozik, hogy van a nőknek gyengéd oldala is, pl. a tanuló kamaszlányok rendre "szerelmesek" lesznek valamelyik apácába, akit követnek, imádnak, rajonganak érte stb., nyilván csak azért, mert pohos papokon kívül nem látnak más férfit, meg be is zárták őket a négy fal közé, ahol azért könnyű megőrülni. Egész szövevények alakulnak a titkos "viszonyokból" és vonzalmakból, mindenki tudja, hogy kinek ki tetszik, és ki kiért sóhajtozik. Elég egzaltált dolog.

A végére sem lesz a helyzet sem jobb, sem rosszabb, inkább csak azt éreztem, hogy rendben, bemutatta az író a zárdát, de úgy tűnik, senki nem fejlődik sehová, csak ugyanolyanok maradnak a dolgok. A reformer nővért legyőzték a választásokon, marad a vasszigor, a bezárkózás a csigaházba, a fiatal lánykák lelki terrorizálása, amit nem ellensúlyozott kellően az egyik leányzó szökése és szerelme oldalán megtalált boldogsága, mert még mintha ez is sokkal jobban rávilágított volna a többiek bezártságára és különösen az apácák változtathatatlan sorsára.

Szomorú történet.

Voltunk dance-elni. Ami jó volt: a törvény él és virul, nem lettünk cigiszagúak, yeah. Mondjuk, ha a taxisofőr hazafelé nem hőzöngött volna, hogy milyen hülyeség bántani szegény dohányosokat, akik pedig milyen rendes emberek, és hát miért nem lehet nyugodtan füstölni, mint a gyárkémény, és jujujuj, annak örültem volna. Jó példája volt a nőci annak, hogy mit kell elnyomni. :) Ami nem volt jó: ennyi betépett bunkót rég láttam egy helyen. Komolyan, mintha az összes két méteres, nagyseggű debellát, és vízipólós babérokra törő, de "két sörtől fejreállt" anyukakedvencét összeterelték volna, hogy "hülyék, ide". Ami nem baj, csak ne az én lábamon tapostak volna picsacipőben... az biztos, hogy szociológiai tanulmányt lehetett volna írni arról, hogy mennyire hülyék az emberek. Vagy az volt a baj, hogy nem voltunk tudatmódosultak. :)

Nem egy rasztaszív, de jó lesz ide vasárnap estére. Hazaszeretetes amcsi népdal, szerintem állat, még erdő is van benne!

Gyanútlanul olvasok egy életrajzi könyvet Hunyady Sándorról. A következő mondatba botlottam:

"Egy tavasszal Velencében voltunk anyámmal. És reggelinél, a Florián-kávéház teraszán találkoztunk Somló Bódoggal."

Itt becsuktam a könyvet. Ezt most ne.

Ne olvassatok filozófiai lélekregényt, ha éppen nem vagytok szellemi képességeitek teljes birtokában!

Tanulástól leamortizált fejjel sikerült elolvasnom a mostanában nagyon ajánlott Claudio Magris Egy másik tenger (Un altro mare) című regényét, amelyből kb. semmit nem bírtam felfogni így elsőre. Ez persze adódhat abból is, hogy valaki hülye, de én mégiscsak a fáradtságra fognám, ha lehet. :)

Van egy csomó olasz fiú, valamikor az 1900-as évek elején, görögből németre meg latinra fordítanak, mert királyok, és közben filozofálnak, verset írnak, aztán élnek és persze halnak is, ki idő előtt, ki meg szépen végigélve mindenféle rettenetet, amit az élet kínál. Az egyik költő fiatalon öngyilkos lesz, a barátja meg kivándorol Dél-Amerikába, de aztán visszajön, csakhogy ne tudjon beilleszkedni sehova, és ne legyenek normális emberi kapcsolatai. Az összes ismerős a holtat dicsőíti, az élőt meg csak elviselik, mint hóbortos alakot, de igazán nem tud vele senki mit kezdeni. Kusza az egész.

Nem olvasmányos, nem összeszedett, de mégis van benne valami. Filozófia, regénynek álcázva. Majd elolvasom még, hátha felfogom, mert vannak benne igen jó mondatok.

Megünnepeltük magunkat. Patakokban folyt a pezsgő, és több chips fogyott, mint ami talán ildomos a mai Norbi Update uralta világban, de betoltuk a fél kg NaCl-t.

Ami kiderült: még a Cica agya is kopik, és szégyenszemre nem emlékezett erre a számra, pedig ez boldogult gyerekkorunk nagy "klasszikusa", naná, hogy sok-sok idézőjelben. Happy Gang... Istenem, ilyen nevekkel, mint Mohaman, Cory és Vitamin (kösz, Wiki!). Elmondhatatlanul örülök, hogy a fiú- és lánybandák kimentek a divatból!

Most pihi, Giro, és fejből bután kinézés, holnap meló.

Hű, állat az új album! Ezt hallgassátok:

 Köszönöm mindenkinek a támogatást, a karmát meg a lelkitámasztékot, igazán aranyosak vagytok. Természetesen ennyi szurkolóval nem lehetett mást tenni, mint behúzni a vizsgát, ahogy kell, avagy lerohantam a KIM-et, és az megadta magát. Thanx a lot! Jöhet a pezsgő! :)

Done. Könyvek és törvények glédában állnak a polcon, táska bepakolva, vizsgázócucc kikészítve. Holnap harcba indulok a rusnya kék papírért, küldjetek karmát! És ahogy a B-filmekben mondják: "Ne keressen, majd én jelentkezem." :)