Mióta "kijártam az iskolát", már POSZT-olni is tudok, ami előny. Tegnap pl. a szintén oroszrajongó Olgával elslattyogtunk egy modern Karamazov testvérekre. Valami eszméletlen jól sikerült előadás volt! Imádom, amikor minden felhajtás nélkül csak hagyják játszani a színészeket, és ez olyan volt. Kijött négy manus a placcra farmerben-pólóban, és eljátszották az egész, amúgy sok száz oldalnyi, bonyolult sztorit. És minden fő dolog benne volt: az ember ("buta és kegyetlen állat"), az Isten, a szegénység, a széthúzás, a világi törtetés és a jobbra törekvés egyaránt. Modernül, dalokkal, néha improvizálva, néha a ripacskodásig túlozva, közönséget bevonva, a figyelmet végig feszülten lekötve. Néha betegre röhögtük magunkat, néha sírni lett volna kedvünk, és a végén ott volt a legfontosabb ebben az egyszerű mondatban: "Miért nem fogják meg egymás kezét?" Tényleg, miért hagyjuk magukra egymást, mi, emberek? Még több ilyet akarok! Olvassatok oroszokat!

wod: jegyzőkönyv

2013.06.08. 10:26

Mindig van valami vicces, ha jegyzőkönyvet írok. Már el is felejtettem, de a diktafon hálisten megőrzi a hülyeséget. Most pl. azon röhögtem magam halálra, ahogy nyolcan egyszerre beszélve, nagy elánnal megvitatták, hogy mi a szerződés fogalma. Csak a jogász nem jutott szóhoz. Tipikus.

Szerző: Zendrajinx

Szólj hozzá!

Címkék: wod

napló: paradicsom

2013.06.07. 15:03

Azok a jó dalok, amik megfelelően visszaadják egy-egy adott hangulatod, Az alábbinak minden egyes sora aktuális. Ma megint elgondolkodtam azon, hogy miért jut minden kedves megnyilvánulásra száz tuskóság. Még nem jöttem rá. Csak arra, hogy a relatív bunkóság (= érdektelen emberek beszólnak) nem izgat, de a közönyös tuskóság attól, akitől nem ezt várnám, az nagyon. Persze biztos megint bennem van a hiba (ezt is megkaptam ma két beszólás között az arcomba), mert nem a megfelelő embertől várom a kedvességet. Van ez így. Maybe I should stop being nice.

amerikai álom

2013.06.05. 20:15

Bűnöztem, és voltam könyvtárban, szembejött egy kis amerikai irodalom, F. Scott Fitzgerald Az utolsó cézár című regénye képében.

Arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen én nagyon bírom ezeket a két világháború közti irodalmárokat. Van még bennük valami a régmúlt "úrias" bájból, ugyanakkor már modern kérdéseket feszegetnek. Egész jó kis koktélok jönnek ki ebből a két dologból, mint ebben a regényben is.

A főhős egy Stahr nevű hollywoodi producer, aki az aranykor "utolsó cézára", vagyis az olyan istenként imádott fejes, aki ott van a film készítésének minden fontos és kevésbé fontos pontján, az írók fejében, mindenütt. Afféle atyáskodó főnök, aki mindenről tudni akar, még akkor is, ha ez fizikailag és szellemileg egyaránt lehetetlen, mert az. Hajtja a pénzt, igen, ugyanakkor "eszméi" is vannak, és mindene, egyszerűen mindene a mozi, és az, hogy elvigye a filmeket az emberek életébe.

Özvegy, de a regény elején megismerkedik - mintegy véletlenül - elhunyt felesége hasonmásával, akibe fülig beleszeret. Van némi évődés (idős pasi, fiatal nő), majd a nő mégis hozzámegy egy másik fickóhoz, akit nem szeret, és ettől valahogy minden elromlik, Stahr elveszti az életkedvét, a korábban diagnosztizált betegsége pedig el is viszi annak rendje és módja szerint.

A regény az író halála miatt befejezetlen, viszont így is elég jól összerakott valami. Nincsenek tengermély karakterek és szépen kidolgozott cselekmény, de valahogy mégis olvastatja magát és szerethető. Strahr az egyetlen szereplő, akinek kibontott személyisége van, de valahogy ő is olyan, mintha csak félig rajzolta volna meg az író, és a "maradék" valahol ott lenne elrejtve a lapok mögött, hogy véletlenül se lehessen meglátni.

Tetszett, de legközelebb egy befejezett regényt választok.

napló: done

2013.06.05. 19:54

És akkor itt a vége, megvan mind a három színes papír, a bizit postázzák. Juppíííí. (Amúgy ez olyan, mint egy kalózos filmben a "gyűjtsd-össze-a-kincses-térkép-darabjait" jellegű móka, de mindegy.) Ellenőriztem, a főfalu is megvan, a tüntetőtér kicsit feltúrva, de kicsire nem adunk. Az mondjuk ütött, hogy a várakozás gyanánt gyanútlanul fogyasztott koffein mellé beficegett az exfőnököm, azért ezt ki bírtam volna hagyni. Ki gondolta volna, hogy a Szabadság tér ilyen veszélyes hely? (Meg egyáltalán: miért ilyen falu a főfalu?!) A vizsgáztatók kedvesek, a MÁV meg vicces volt, a rokonok nagyon örülnek, az élet szép. Holnap meló, több kolléga ivással "fenyegetett meg", azt hiszem, nem lesz ez olyan vészes nap mégsem. :)

A végére az obligát zene és egészségemre! :)

napló: túl a nehezén

2013.06.04. 20:06

Nem a vizsgázás nehéz, hanem a felkészülés - vigasztaltuk magunkat anno egy-egy államvizsga előtt. Ma ezt mantrázom magamban, fő a megfelelő hozzáállás.

Feri-koktél, zen és chill. A napsütést a fűtés pótolja, úgyhogy hawaii.

Pozitívban vagyok, mint megtudtam, és ez is jó hír. :)

Nézem a POSZT-programot, mit csináltok péntek este? Egy kis Dosztojevszkij? Hm?

Ebbe a zenébe pedig megint szerelmes lettem:

Ui.: Szereztem rendes könyveket (amiket nem "dr." előnevűek követtek el), így hamarosan várható normális poszt is.

napló: 7vége

2013.06.01. 17:37

Megjött a nutella, köszönöm. Szerintem vizsgáig el is fog fogyni. (Nem vicc!)

Az alapjogok és állami szervek kezdik kiszorítani a hasznos infókat a fejemből (pl. bevásárlási lista), úgyhogy ideje lesz a végjátéknak, mert ez így nem vicces.

Találtam pszicho sorozatot, nagyon dark, szerintem a Cicának való, de azért én is végignéztem. Ennyi egzaltált hülyét már rég láttam egy helyen, de lelkiállapotomhoz éppen passzol.

napló: nutella

2013.05.30. 14:03

Nem vagyok egy édesszájú, de most egy üveg Nutella kéne.

Voltam boltban, de persze nem vettem, mert hát minek, eddig is (úgy az elmúlt tíz évben) megvoltam nélküle.

Valaki hozzon egy Nutellát. :(

A közigtől nem lettem jobban, bár így az Iván-féle sallangok nélkül egészen tanulható. Sem egy irányítás-vezetés-felügyelet elhatárolás, sem egy közigazgatás hallgatása sehol. Üdítő. (Nem annyira, mint egy roséfröccs, de azért...)

Kicsit ez van:

Az angol tanárom mindig azt mondta, az tanuljon idegen nyelvet, aki az édes anyanyelvét már jól megtanulta. Aki ugyanis nem beszéli a saját nyelvét, soha nem fog jól lefordítani semmit a másik nyelvről/nyelvre. Ma ismét bebizonyosodott, hogy igaza volt, ui. belefutottam egy EB-határozat - remélhetőleg nem hivatalos - fordításába:

"... a tagállamok szabadon eldönthetik, kinek adják meg állampolgárságukat, és kit utasítanak el, legyen szó természetes személyekről vagy hajókról. Ebben a vonatkozásban indokolt megjegyezni, hogy a jogalanyisággal nem rendelkező hajók állampolgársága olyan kifejezés, amely a természetes személy állampolgárságától eltérő fogalmat jelöl."

Gyönyörű. Túl a fordítási mizérián (egyszerűen használhatták volna a honosság kifejezést, ugye), még jogilag is nonszensz a dolog, lévén az állampolgárság fogalma csak természetes személyekhez köthető. Mindezt a három "dr." szerző nem bírta kiszűrni (plusz dr. Fazekas Judit lektor!!!! :D). És egy ilyen jegyzetből tanulok... no comment.

Egyébként meg: végigértem. Jöhet a pánikolós rész.

 

napló: acquis communautaire

2013.05.25. 19:14

És igen! A nem pénzbeli és pénzbeli ellátásokról, valamint az utaló szabályokkal és helyesírási hibákkal teli tb-jsz-okról végre áttértem az EU-jogra. Horribile dictu felüdülés a korábbiakhoz képest (az érfelvágós tb-hez képest persze nem nehéz izgisebbnek lenni), még akkor is, ha a jegyzet szerzői olykor nagy lelkesedésükben és "milyen-bennfentesek-vagyunk"-ságukban túl is magyarázzák a szervezetiségeket. Nem értem, hogy egy szakvizsga jegyzetben minek kell az albizottságok kabinetjeinek kibővített bureaujáról is szót ejteni, de mindegy. Végre át tudok lapozni dolgokat, ha nem érzem őket fontosnak. A könyv amúgy egész hatályos, csak éppen a tételsort variálták át a megírása óta, szóval még némi vadászatot is becsempészhetek a napjaimba, hurrá. Azért közben megint felmerült a kérdés, hogy vajon miért is kell ennyire túlbonyolítani ezt a szegény EU-t és miért nem lehet közelebb hozni a jónéphez? (Tudom, politika és nemzi jog, brrr.) Szóval ezt alkottam ma, folyt.köv.

Meg voltunk növényezni, hát az óriási volt. Mennyire fel tudja dobni az embert néhány olyan egyszerű dolog, mint egy furcsa alakú levél vagy egy virágzó bokor! Meg az, hogy van olyan rendezvény, ahová azért mennek az emberek, mert tetszik nekik és nem tuskóskodnak akkor sem, ha sorba kell állni vagy várni kell valaki miatt. Mki kedves, nem másznak bele a fotózásodba és vadidegenekkel elbeszélgethetsz a páfránylocsolási és fikuszgondozási gyakorlatodról. Wow. Azt persze mondani sem kell talán, hogy több szatyor növénnyel lett gazdagabb a család, a délután pedig átültetési és társuláskialakítási projektek lebonyolításával telt. Alakul a pozsgásgyűjtemény!

napló: érted szól

2013.05.24. 18:11

1. Vannak jó kifejezések, amikre érdemes figyelni. Ma a hülyét úgy definiálta valaki, hogy "ezen a téren nem szakember". De a múltkori is jó volt, amit Gundel Takács sütött el az Euroizén, egy esze (hangja) semmi kaliberű poplibánál: "Előadásában nagy szerepe van a külsejének." Így is lehet mondani, hogy valaki villantással keresi a kenyerét... Bírom az ilyen intellektuális gyökérkedést.

2. A t-vel kezdődő és biztosítással végződő jogághoz tartozó normák nem fognak a kedvenceim közé tartozni. Az "ebből a katyvaszból én nem értek semmit"-től a hajtépős hisztiig terjedő reakciókat váltottak ki. Nem jó. Az özvegyi nyugdíjaknál ott dobtam le a gépszíjat, hogy többen is jogosultak lehetnek ugyanazon halott után ilyenre. Ööö... talán a különélő, elhagyott, elvált stb. házastárs ne akarjon már hasznot húzni az exből, könyörgöm. WTF volt erősen, na. Úgy döntöttem, ezt nem fogják kérdezni, és továbbmentem. :)

3. Nem magam miatt, de elég depresszív ez a nap. (Tudom, hülye, aki együttérzésből lombozódik le, de néha ilyen is van. Nem mindig vagyok érzéketlen tuskó.) Néztem egy hozzávaló verset, mert az kell néha:

Babits Mihály: Cigány a siralomházban

Úgy született hajdan a vers az ujjam alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.

Úgy született késõbb az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.

De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.

Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri ami jó.

Kalibát ácsolna magának az erdõn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.

És örül hogy -- ha nem bírja már s minden összetört --
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.

Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdesõ, zümmögõ, fényes bogár!

Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?

Vagy modern költészettel ugyanaz*:

* Nem, B., nincs igazad, bulin ezek a számok igenis bulisak és senki nem hoz magával a koncertre borotvát!

napló: googled eyes

2013.05.21. 15:28

1. A kormányhivatal önkormányzati rendeletet alkot. Ledobtam a gépszíjat. Ez aztán a kreatív jogintézmény. A hatalommegosztást taglaló törióráról meg hiányoztak egyesek. Gondolom.

2. Ez inkább a "mi bajod? - semmi" rovat témája, de azért leírom. Filmbeli párbeszéd:

Gyerek: Joe szerelmes ám beléd, ugye, tudod?

Nő: Dehogyis szerelmes, honnan veszed?

Gyerek: Soha nem ér hozzád.

Filozófiai síkon elképzelhető olyan eset, hogy pont ahhoz nem közeledsz, akihez pedig leginkább szeretnél? Vagy embere válogatja? Vagy ilyen van?

3. Megyek zenbe, remélem, még leszakad az ég is - megint, de legalább kisimult leszek és nem fog érdekelni.

napló: szakmázás

2013.05.20. 12:45

1. Ismét megtettem egy lépést az alkotmányjogásszá válás rögös útján. Átrágtam magam dr. Czink Lóránt jegyzetén. Ööö... az, hogy Pázmányos, elég sokat elmond, ugye? Az hagyjál, hogy nem teljesen naprakész, ez a mai forradalmi jogalkotásban alap, de hogy a lezárás időpontjához viszonyítva sem tud hatályos lenni, azért az egy kicsit gáz, nem? Stílusa a szakmai szövegekhez viszonyítva is unalmas és száraz, sehol egy Bon voyage! vagy valami. Az különösen irritáló szerintem, ha egy szakkönyv nem veszi a fáradságot, hogy megmagyarázzon valamit, hanem a szerző felírja a címet, aztán beidézi a jogszabály szerinte releváns fejezeteit. A jogtárat én is meg tudom nyitni, ahhoz nem kell PhD fokozat. Kicsit kiábrándító, de hát úgy kell nekem, miért nem veszek normális jegyzetet. Most üldözhetem a tételsor fennmaradó részét egy másik könyvben, ui. az okos kiadó szerint az önkormányzatok nem képezik részét az alkotmányos berendezkedésnek, és a közig könyv tárgyalja őket. Mi van?! (Ja, és a legjobb: a szerző képes volt Bruhahát idézni, mint szaktekintélyt. Anyám, borogass.)

2. A tanulás mellé fel kell vérteződni lélekerősítő dolgokkal is. Mindenféle természetes "drogokat" kipakoltam (magnézium, koffein, vörös áfonya meg zöld tea). Talonban tartok továbbá jó filmeket, az esti kiakadás idejére. Az a gond, hogy mostanában már minden lövöldözős, maffiás filmet megnéztem, ami elérhető volt (a Keresztapától a Gengszterosztagig), így már egyrészt alig maradt valami, másrészt már unom őket. Kéne valami lányosat is nézni, csak azok nem vezetik le az agressziót.

3. A láncfűrészes szomszédot ki fogom nyírni.

napló

2013.05.18. 19:09

First day spent wholly with cons. law. Still alive and much clever. Now no rain can stop me  - I go to watch this Eurocrap.

napló: une soirée francaise

2013.05.17. 19:16

A köcsög zivatar miatt nem lesz ma esti koncert, pedig bírtam volna egy cca. 25 fokban, cidert kortyolva lazulni valami bohém bandára. Rám fért volna eme remek hét után, ami így a végére azért helyrerázódott, bár elég mélyről indultunk. Még csokiküldöttek is jöttek, úgyhogy szert tettem némi tanulási tartalékra, just in case. Meló elintézve (előre is), könyvek betárazva, már csak tanulni kell. Ahhoz meg már csak én kellek. Ahogy Szőke tanár úr mondta volt: "Leülsz a fenekedre, kiscsillag, és megtanulod." A nagy igazságok nem változnak.

Hallgatom az esőt, állítólag nyugtató hatású (minden második jógazene tele van vele), tépett lélekre ideális.

Azért hallgassuk meg együtt az elmaradt lánykák egy dalát, szerintem nagyon kellemes:

napló

2013.05.14. 20:46

It has been a while, I need some dark music now. Heartless SOB's can really go to hell... :(

Szerző: Zendrajinx

Szólj hozzá!

Címkék: zene

rhapsody: mert nem olvasok

2013.05.12. 18:32

1. Most csak "must have" jellegű cuccokat olvasok, nem is vagyok tőlük boldog. Az alk.jog jegyzet először jónak tűnt, mert jól összefoglalt dolgokat, de amikor azt találom, hogy az élet és méltóságot három oldalon elintézte a szerző, míg a nemzetiségeknél ötven oldalon keresztül idézi be a Nektv-t, akkor azt mondom, hogy vsz. az arányokkal valami baj lehet. Vagy velem van a baj megint. Talán embernek lenni fontosabb, mint nemzetiségnek, nem? Vagy már megint a kisebbségnek van több joga? Királyság... Fel is adtam, mert aztán meg áttévedtünk sima Ve-re, azt meg csekkolni kell, hogy ki kivel van, mert szerintem a Timicicás emlékeim már nem hatályosak.

2. Voltunk concertón tegnap, szép romantikus darabokkal meg bemutatkozó cukifiúval, nagyon jó volt. (Úristen, mit műveltek az első hegedűsök a Szentivánéji álom elején! Leesett az állam!) Az plusz pont volt, ahogy a "nyugdíjas klub" a hátunk mögött nem bírt napirendre térni a múltkori Romeo és Júlia felett, hát, majdnem hátrafordultam, hogy egyetértek. :) A tirpák biztonsági manus meg mínusz pont, mert hát azért az groteszkül vicces, hogy egy kulturális rendezvényre menet agyhalott kékruhás szólogat be a parkolóban. No comment.

3. A borfeszttel sem volt semmi baj, csak elmosta az eső, és így kevésbé volt hangulatos ma délután, de azért kaptam cuki növényeket, amiket majd igyekezhetek nem kipusztítani (a kaktuszos bácsi felesége szerint azért locsoljam őket rendszeresen: köszi, ennyi eszem magamtól is van...).

4. Nézzünk programot jövő hétre, a kis gombszeműnek igaza volt, ez a banda tényleg jó, el kellene menni, de tényleg.

5. A csokikészlet feltöltve, mert ahogy az elmúlt hét elég súlyos volt a kiakadások szempontjából, szerintem a Teréz anya hadműveletemhez a jövő héten is kelleni fog ez-az. Miért is olyan nehéz békén hagyni a másikat, ha aggódom? :(

"mi bajod? - semmi" rovat

2013.05.08. 19:38

Ritkán, de előfordul, hogy a férfiak kellemesen lepnek meg. Hihetetlen édesek pl. akkor, amikor full lepusztultan, szakadt farmerben, semmi-különös-felsőben, kócos hajjal úgy néznek rám, mint akik még nem láttak nőt, és annyira igyekeznek, hogy tetsszenek, hogy ettől minden kiesik a kezükből, és valahogy olyan aranyosak tőle. (Szépséghiba: általában azok ájulnak el tőle, akiktől nem akarok semmit, szóval azért a világ egyensúlyban marad, nehogy elszálljak.) A következő számot a teabolti eladó fiúnak küldöm:

musica classica

2013.05.06. 22:12

Muszáj kirakni okulásul. Rudi bácsinak igaza volt, ez tényleg nagyon zúzós! Nem is tudtam, hogy Franzi ilyeneket is tudott. Respect!

fan club

2013.05.06. 19:27

Igazi hétfő volt ma. Kevés kivétellel állt csupa hülyéből a statisztikai tömeg, nem szeretem az ilyet. Éljenek a kivételek! Tudjátok, kik vagytok, ugye? (Külön jelzem a rendszeresen hajnali négy és hat között idelátogató, vélhetően insomniában szenvedő szerencsétlen olvasómnak, hogy tuti vagy!) Nézzünk egy pozitív számot a cider mellé:

Van egy olyan érzésem, hogy nem fog tetszeni a dolog. Felvezetésnek volt némi közig, ez OK. Ma viszont belemásztam egy alk.jog könyvbe, ahol már a 7. oldalon ilyen volt, hogy aszondja:

A jogos védelem keretében történő emberölés nem önkényes életelvétel, hanem "nem önkényes védekezés az önkényes támadással szemben".

Gyönyörű jogászkodás, nem?! Besírtam rajta.

napszava

2013.05.03. 18:20

Megint tanultam érdekes szavakat:

1. döfleg: leginkább a hearty meal kifejezéssel írható le, egyébként eredetileg kenyértésztából elvett és külön kisütött kis csücsök,

2. nyifánca: gyenge, nyamvadt, nyafogós (jól idéztem?),

3. hurimbál: cibál.

Érdemes figyelni, mit gagyognak körülötted az emberkék.

napló: la vita é bella

2013.05.01. 21:19

Remek naphoz vidám zene. A klip elején az autókázás kb. az, ahogy a zöld nadrágosok vezetnek. (És amit imádok.)

Szerző: Zendrajinx

3 komment

Címkék: zene napló

wod vagy valami

2013.04.27. 18:36

A BMW-s szomszéd férfitársaságban meccset néz. Igen jó lehet, mert a hangok alapján mindjárt orgazmusa lesz egy-kettőnek. :)

Szerző: Zendrajinx

Szólj hozzá!

Címkék: wod

Nyakizomláz. A tuti buli csalhatatlan (utó)jele. Még mindig PEN, a tegnap volt eredetileg a cél, de a szerdai bemelegítő kör után már otthonosan mozogtunk a göröngyös terepen. Nem is volt semmi gond. Megnéztük a varázshalmot, találkoztunk ismerősökkel, akiknek örültünk (szia, Dani!), meg akiknek nem (info tanszék), tudtunk röhögni a hülyéken, rácsodálkozni dolgokra, és élvezni az otthonos fesztiválhangulatot. Olyan emberi léptékű volt a buli, nem volt őrült tömeg (OK, leszámítva a Tankcsapdát, mert ott a tízéves kölöktől az ötvenes családanyáig mindenki fürtökben lógott még a csillárról is), kezelhető volt az egész. A hangkavalkád persze furcsa, néha zavaró, de hozzátartozik a dologhoz. Ugráltunk HS7-re, meg TCS-re, akik rájöttek, hogy nem lehet a régi jó slágerek nélkül bulit tolni, és hát, volt is őrjöngés egy-két klasszikusnál (ha épp felismerted, mert pl. a Törölközők teniszütőkkel c. opus nem az volt, aminek lennie kellett volna). Jókat nosztalgiáztunk tehát. A Fruttik meg őrült jók voltak, as usual. (Még a billentyűs is jókedvű volt, wow!) 

Folyton csak érez, s a tiéddel dobban... ;)

 

süti beállítások módosítása