Nem volt meg, hát, lelőttem a netről. Kaffka Margit: Hangyaboly. Klasszikus, már annak, aki nem az irodalomkönyv fogalmai szerint dolgozik. Olyan régen olvastam már, hogy el is felejtettem a sztorit, csak az maradt meg, hogy az apácák szenvelegnek benne. Most megint átrohantam rajta. Még mindig apácás. De már nem tűnik szenvelgésnek.

Rövid kis sztori, néhány főbb karaktert bont csak ki a szerző, akik jelzik a különböző csoportokhoz tartozó (fiatal tanuló, novícia, öreg keményvonalas, újító szellemű fiatalabb stb.) egyházi és világi nőket. A zárdában ui. lánynevelde is működik, a kis nebulókat vaskézzel fogják az apácák, és persze szedegetik közülük az utánpótlást is rendesen, hol finomabb, hol erőteljesebb módszerekkel. Amikor meghal az apátnő, felbolydul az élet, mert rögtön megindul a klikkesedés és pártoskodás, hogy a régi típusú, öreg apácák által preferált szigorú szerzetesi közösség legyenek-e továbbra is, vagy egy fiatal, energikus és némi gazdasági vénával is megáldott reformer nővérre bízzák-e magukat. Közben az oktatás persze folyik tovább, a tanulólányok apró-cseprő gondjaiba is bepillantást nyerünk, kit miért rakott ide a családja, mit remélnek a jövőtől, mik a gondolataik, mit várnak az élettől stb. Jellemző, hogy mindannyiuk családja úgy gondolja, hogy a zárda "jó nevelést ad", de az egyik azt hiszi, ettől majd jó feleség lesz a lányból, a másik azt reméli, beáll apácának, a harmadik meg csak el akarja végeztetni a lánnyal a tanítóképzőt, hogy legyen neki valami papírja, és tudjon dolgozni. Szépen összefutnak itt a különböző életcélok, ennek megfelelően alakulnak ki súlyos konfliktusok is, pl. két lányt kicsapnak, mert elfogják egy titkos levelüket, amiből kiderül, hogy csak tanítónői papírt szeretnének, azért vannak a zárdában. Hogy ez mért is ilyen nagy bűn egy iskolában, mégha az zárdában van is, nem derül ki.

Egyébként is roppant jellemző, hogy minden apróságot észrevesznek egymáson a nőcik, megy a kritika, a rosszindulatú besúgás, hírvivés, hogy ki mit "vétkezett", még ha nem is. (Kb. mint manapság egy női munkahely, csak itt 24/7 vannak együtt a népek, ami ugye much worse.) Szóval elég kellemetlen helynek tűnik. Olykor azért megmutatkozik, hogy van a nőknek gyengéd oldala is, pl. a tanuló kamaszlányok rendre "szerelmesek" lesznek valamelyik apácába, akit követnek, imádnak, rajonganak érte stb., nyilván csak azért, mert pohos papokon kívül nem látnak más férfit, meg be is zárták őket a négy fal közé, ahol azért könnyű megőrülni. Egész szövevények alakulnak a titkos "viszonyokból" és vonzalmakból, mindenki tudja, hogy kinek ki tetszik, és ki kiért sóhajtozik. Elég egzaltált dolog.

A végére sem lesz a helyzet sem jobb, sem rosszabb, inkább csak azt éreztem, hogy rendben, bemutatta az író a zárdát, de úgy tűnik, senki nem fejlődik sehová, csak ugyanolyanok maradnak a dolgok. A reformer nővért legyőzték a választásokon, marad a vasszigor, a bezárkózás a csigaházba, a fiatal lánykák lelki terrorizálása, amit nem ellensúlyozott kellően az egyik leányzó szökése és szerelme oldalán megtalált boldogsága, mert még mintha ez is sokkal jobban rávilágított volna a többiek bezártságára és különösen az apácák változtathatatlan sorsára.

Szomorú történet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.