Kis meló, kis házimeló, kis szépülés, kis chat, kis chill, kis álmosság, kis lebegő vibrálás. Ideal music is:

Azt hiszem, ez elég Jinxes zene:

A koncertkülönítménnyel már időtlen idők óta nem voltunk sehol, úgyhogy nézelődtem, hova mehetnénk. (Miután karácsonykor ugye nem volt életszerű félhullán HS7-re menni. Ugye.) Túl azon, hogy sehol semmi, a következőket találtam az amúgy kísérletező Est Café naptárában:

- Indításnak egy kis könnyed ska és punk, ami nem annyira bejövős, ha már nem vagy tini/hippi/lepukkant öreg rocker.

- Space Inhalerz, amiben kicsit kevés a gitár és túl sok a dj, röviden: nem.

- Eosin Ghetto: rapelgetős gyerkőcök Pécsről. Helyes kölykök, de ehhez is öreg vagyok már.

- Nemjuci: cukihangú kislány, amint rocker próbál lenni. Velük valahogy úgy vagyok, hogy akár még jók is lehetnének, de valahogy nem jön össze, hogy egy hullámhosszon legyünk.

- Sena: na végre egy énekesnő, aki tud énekelni, és olyannak látszik, aki tud bulit csinálni egy koncerten, ő érdekel.

- Blind Myself (milyen bájos név ez is): ők simán furanevűeknek tűntek, de belehallgattam, mit csinálnak, és hát igen: zúznak, tetszenek, jók.

- Paddy and the Rats (imádom ezeket a gáz neveket! értem én, hogy figyelemfelkeltő név kell, és a meghökkentő név felkelti a figyelmet, de zenekarod egész fennállása alatt "patkány" néven zenélni egy kicsit égő, nem?): hallgatható ír kocsmarock (Ádi, jössz?), biztos hangulatos.

- És a legdurvább a végére: egy örmény pszichedelikus zenét (röviden drogos, tudományosan, avagy a Bakos-szótár szerint pszichedélikus, jelentése: kábítószer keltette révületben átélt, ilyen állapotban megtett cselekedet vagy alkotott művészi alkotás) játszó bagázs, a kultnévnek is beváló Wattican Punk Ballet névre hallgatnak. Egyszerűen iszonyú, amit csinálnak, és miközben meghallgattam egy-két számot tőlük, azt gondoltam, hogy na, ezt tényleg akkor lehet élvezni, ha be vagy tépve. (Vagyis megint kiestem.)

Szóval egy kicsit lelombozó, de azért nem reménytelen. Nyilván kell teret adni mindenféle stílusnak, és most ez a kombináció jött ki. Legalább nem jön zavarba az ember, hogy két naponta koncertre kéne menni, mert annyi jó rendezvény van. :)

P.S.: Azt meg tudja magyarázni valaki, hogy ha random időpontokban Petőfit hallgatok, miért futok bele minden egyes alkalommal a Carbonfools Birthday c. számába (ami finoman szólva nem a zeneművészet csúcsa)? És miért van agyonhype-olva ez a nyomorék banda? OK, nagyon trendi meg nemzetközi, ahogy metroszexuális fiúkák magas hangon sipítoznak, de ettől ez még nem jó zene. Ötlet?

Azért az nem semmi, hogy a Magyar Posta Zrt. tisztelt munkatársa azért árazta túl az egyik küldeményt, mert - a saját közleményüket sem ismerve, de ez a kisebb baj - nem tudta szegény, hogy Észtország Európában van. Gyönyörű, nem?

Éles fehér fények. Ölelő ködök. Szétfröccsenő jégszilánkok a tócsák körül. Álmos pillogás nehéz szempillák alól. Szembejövő gyűrött arcok. Jókívánságok. Csend. Tiszta vonalak a párában. Egy üres papírlap ma a világ.

Szent Szilveszter napja van, gyerkőcök, továbbá a pezsgő és a petárdák hivatalos napja is. (Meg a kékparókás lányoké, ahogy láttam.) Töltsétek kellemesen a napot/éjszakát, és hozzon Nektek minden boldogságot az új év! A mai zene egy klasszikus, abból az időből, amikor a popzenészek még tudtak énekelni (erről is lesz hamarosan poszt, de nem ma, mert most nem akarok fikázódni). Boldog új évet!

Végre kész. Megírtam az évértékelést. Evés közben jön meg az étvágy: egy hete próbálok összerakni hozzá két értelmes mondatot, ahhoz képest most meg egy oldal lett. (Szegény főnök!)

A tegnapi film (többek közt) ez volt. Kicsit értetlen vagyok, hogy miért blockbuster, nekem valahogy nem jött át a nagy filozófiai mondanivaló, amit állítólag hordoz. Persze lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé, de most úgy érzem, három órát elvett az életemből ez a film. Piros pontért meg lehet mondani, hogy miért jó a cucc.

(Ui.: Hacsak nem az a rész a lényeg, hogy 'Our lives are not our own... etc.' Maybe. Ezért a három mondatért viszont, ami kb. ötször hangzik el a filmben, nem kellett volna ilyen hosszú sagát forgatni.)

A mai nap cool: napsütés pipa (a szivárvány lemaradt!!!), napszemcsi fel, irány végre a lánybolt. Tanulságok:

1. Ne menjetek a városba, életveszélyes a tömeg!

2. Az egy négyzetméterre jutó totyogósok száma fordítottan arányos a türelmemmel.

3. Minden második fickó, aki szembejött az utcán, gigolo parfümöt kapott karácsonyra. Nem részletezném.

Merry, merry Christmas...

Megint szenvedek az Inda-Facebook párossal, nem igaz, hogy nem bírnak egymással kommunikálni. Minek találták fel a FB-gombot, ha nem működik? Vagy mit rontottam el rajta...? (Semmi nincs biztonságban, amihez hozzáérek!) Szeretem, ha az életünket elvileg megkönnyebbíteni hivatott cuccok csak bonyolítják a dolgok menetét, olyan jó az, nem? (És megint hallom, amint tesóm beszól: "már megint ez a leereszkedő hangnem, hagyd abba!") Befogtam...

A téma néha az utcán hever, néha meg úgy kell előrángatni, mert minduntalan elfelejtem, miről akartam írni. Kéne valami bogyó vagy legalább egy kis ginkgo néha. (Quos deus vult perdere - dementat.) Tegnap viszont megmentett kedvenc rendőrnőm, mert nagyon egyetértettünk abban, hogy bizony, nőkkel sokkal nehezebb dolgozni, mint férfiakkal. Miért?

Gondolkodtam rajta, és azért sikerült összeszedni néhány dolgot, hogy miért is.

Előzetesen jelzem, hogy nálunk egy ötvenfős házban kb. egy kezemen meg tudom számolni az igazán intelligens nőket, úgyhogy valószínűleg rossz statisztikai tömeg van körülöttem. (A többiek megrekedtek a kékmoszatok szintjén.)

A kékmoszatok (másnéven agyhalottak) onnan ismerhetők fel, hogy

- furkálódnak és személyes

- imádják elállni az utat a folyosón,

- hangosan beszélnek,

- sakálkacajjal nevetnek (amitől az utolsó kis idegszálad végén is végigremeg a gutaütés előszele),

- bármeddig (és tényleg!) képesek elcsacsorászni a fogyókúrás módszereikről (legjobb a kollegina, aki amúgy azért nem hízik, mert nem eszik, de meggyőződése, hogy ezt szigorú diétájának köszönheti),

- örökké az egészségügyi problémáikat kell hallgatnod (főleg ebéd közben szeretnek a gyomor- és bélpanaszaikkal foglalkozni - ízléses),

- vagy ha azt nem, akkor a családi ügyeikkel traktálnak mindenkit, aki szembe jön. (Ezen belül változatos a téma a "horkol a férjemtől" a "mi lesz az unokámmal, most, hogy elvált a gyerekem?"-ig terjedhet a skála, de bármiről is legyen szó, mindig bele tudják szőni, hogy "ezek a mai fiatalok, pfúj, bezzeg az én időmben", és ott némi fikázódás következik, ha 18 évesen még nincs házastársad, három gyerekkel meg lakáshitellel, akkor haljál meg, mert bezzeg neki volt. OMG.)

És az örök kedvenc: "Mit főzzek holnapra a családnak? Ha nem főzök nekik, éhen fognak halni, jujujuj, de bezzeg, hogy gondoskodom róluk, és ilyen rohadt fontos vagyok, nem fognak, mert olyan nagyszerű családanya vagyok."

1. Kit érdekel, mit eszik? 2. Akinek nem főznek, az főz magának, legalábbis ha életben akar maradni. (Bár a kékmoszatnak lehet, hogy a családja is kékmoszat, és nincs törzsfejlődés.) 3. Ne azzal akarjon már fontos lenni otthon, hogy főz, hanem azzal, hogy értékes ember.

Ezzel szemben a férfikollégáknak nincsenek áskálódós hajlamai (mert nagy ívben tesznek rá, ki mit gondol róluk, ez egy munkahely, ide nem szórakozni járunk), ha bajuk van, többnyire megmondják, és soha, de soha nem akarnak fogyókúrázni. (Vagy ha igen, nem beszélnek róla, ÉS EZ JÓ!!!) Az mondjuk más lapra tartozik, hogy mindezt az érzéketlen férfiállatok azért csinálják ilyen jól, mert érzéketlen férfiállatok többnyire, szóval, ha az ember lánya nyüszögni akar, azzal többnyire mégis csak kénytelen egy nőnemű kollégát felkeresni. (Ez alól persze kivétel a "pszichológusom".) Lehetőleg nem egy kékmoszatot, hanem egy homo sapienst.

Ezzel a filmmel nem tudok betelni, mindig újra meg kell néznem. Nem hibátlan persze, de a csavaros sztori meg a jogászkodás, aminek ellenére (vagy azért?) végig izgalmas a sztori, hát, az odabasz. Hopkins hátborzongató, a cuki ügyészfiúról meg az jut az ember eszébe, hogy "na, ilyen a valóságban nincs, ld. jogi kar hímállománya". És az egész úgy indult, hogy keressünk valami lányos filmet délutánra, amire nem kell nagyon figyelnem, mert a láz-migrén duó nem engedi. Aztán ebben a filmben pont a női vonal idegesített, mintha szegény írók nem bírtak volna jó női karaktert írni. OK, az egyiket kinyírták az 5. percben, de a buta kis szöszi két órán át idegesített, és nem festett jó képet a jogászlánykákról. Ha ennyire nem ment nekik, nem kellett volna erőltetni a dolgot. Én sem írok horrort, nem igaz?

Caro Adamo, grazie mille per il tuo regalo, é stato delizioso. :)

Kedveseim, mindenkinek békés, boldog ünnepet kívánok, telve mindazzal, amit csak szeretnétek. Ráhangolódásnak barokk muzsika, semmi nyáladzás vagy Rudolph, csak zene:

1. Ünnepi műsor első felvonás megvolt. Család csekkolva, az összes rokon a helyén, az ajándékok a gazdáiknál, senki nem szenvedett maradandó sérülést. (Nagy szó.) Majdnem teljes béke (azért jó, hogy nálam volt Az utolsó cserkész...), majdnem minden tökjó. A fázó tüdő, az idióta sofőrök és a hideg maradhattak volna ki a buliból.

2. Tesó megállapította, hogy a Quimby egy nyálas banda, és le kéne szoknom róla. Hoppez. A bűnös dal bűnös sorai pedig:

"Ma éjjel a semmi sem olyan,
mint amikor olyan, amilyen.
Sétál a Hold a háztetőn,
zsinóron húzza maga után a szívem."

Jó, szimbolista meg minden. So what?

3. A tárgyak visszatalálnak hozzám, nem tudok elhagyni semmi fontosat. A karmám mégsem lehet annyira vészes. (Pedig!)

4. Az mr2-t is csak este kilenc után lehet hallgatni, viszont akkor jó. Miután tegnap végigszenvedtem a mai brit karácsonyi dalok 8 napon túl gyógyuló rémségeit, kaptam egy kis gyógyító swinget a Group N Swing nevű csapattól, akikről még soha nem hallottam, viszont egész vidám muzsikát húztak tegnap a fülembe.

Christmas at work. Colleagues with drinks. Cookies and cakes and snacks. Not everything as I have expected but it was quite fine. Quite.

Do not drink red wine. It makes you sad as you are thinking of things you should not think of. Or: has the glass a bottom? No it has not.

Fly Me To The Moon... and let me be among the stars. At least. It is in my ears alll day. I don't know why. Or I suppose. :(

Lyrics are simple and true:

"Fill my heart with song

Let me sing forever more

You are all I long for

All I worship and adore
In other words, please be true

In other words, I love you."

1. Múltkor az Ádi által idézett idióta lapok között megtudtam, hogy vércsoportom alapján mit kéne (és nem kéne) ennem a vércsoportdiéta szerint (iszonyú hasznos, olyan, mint a Pink izé), viszont tegnap megfeleltem neki, ti. volt ősember menü (vadat vaddal), jóóóóóó volt. (És a kísérő nedűk is hatékonyan javították a csapatszellemet.)

2. Kicsit le vagyok maradva az olvasmányokkal, mentségemre szóljon, hogy a Háború és béke van soron, ami egyelőre egy kicsit mócsingos, a 300 oldalon, amit eddig elolvastam, több volt a szereplő, mint Sienkiewicz Özönvízében, az pedig egyrészt nem semmi, másrészt kb. jegyzetelni kéne, hogy ki kicsoda, mert néha elvesztem a fonalat. (Tudom, egyszerű vagyok, mint a szög.)

Azt hiszem, nem voltam ma egészen magamnál, mert eszembe jutott a Bt-t olvasván, hogy esetleg írok az olvasott jsz-okról, igen, ez már valóban szánalmas. (Jelzem, ez a kódex egészen értelmes, vagy már én vagyok ügyes, és nem ijedek meg olyan szavaktól, mint "előkutatási terület"  meg "tervtérkép" és "rekultiváció".)

A bányakapitányságon ma valaki megint azt mondja, hogy "én nem vagyok jogász, de...", és belül felsikítottam, mert tudtam, hogy akkor most jogászkodni próbál majd az illető, távolról és ügyetlenül, ahogy ilyen mondatok után ezt csinálni szokták "okos" emberkék, aztán mondanak valami bődületes baromságot. (És mit kell csinálnom ilyenkor? Úgy van: csöndben vagyok és nem szólok be.)

Virágkötő akarok lenni.

3. Kész az összes süti. Finomak. Jöhet a karácsony.

4. A végére Fruttik, mert az mindig kell. Viszonylag jó minőségű koncertfelvétel, bár azt nem adja vissza, ahogy ez a szám a legjobb: a koncert végi ráadásban, a tömeg közepén állva, totál felpörögve, szívből üvöltve.

I love music lyrics. Say much with few words. Never, love, always hate, forever, now, far, near, home, distance, no small talk, only the essence of one's mind.

'I just want you to know who I am.'

See. Listen. Maybe you'll know. One day. Or never.

Első felvonás kész. A sütik cuki piramisokban állnak a tálakban. A pulyka nyugodtan várja a végzetét, a szilva vidáman ficánkol a Bacardiban. Még egy kis háború (kevés békével), aztán irány a konyha és egy igazi karácsonyi főzőcske. Italnak egyelőre Vonyarc ízét (a.k.a. Feri-koktél) kortyolom, aztán majd jöhet a Jägertee (avagy Thé á la Zendrajinx, így pontosabb). Felpörgésnek:

Délelőtti futkosás eredményes volt, csak kicsit áztam el, az új kabát király, a Tecsóban meg egy értelmi fogyatékos pénztáros volt, akit tuti támogatással vettek fel, mert abszolút alkalmatlan volt a feladatra, és majdnem elaludt meló közben. Most végre van egy kis nyugi, recepteket keresgélek és vidám csomagokat próbálok még begyömöszölni a szekrénybe, utána filmnézés és krampuszfőzés a családnak. Szurkoljatok. :)

A nyomorék eső meg egyre hull, úgyhogy régimódi rockmuzsikát neki:

És végre péntek. Kinek volt kedve dolgozni? Senkinek. Kinek kellett? Többeknek. Élveztük? Neeeeeem. Plusz stresszfaktorokkal szórakoztattak a partnerek, többeket fel kellett mosni, köztük engem is (nem röhög), de úgy déltől egész jóvá lett ez a nap. (Igen, amint megjött ebédre a fehérje és a zsír, minden más lett.) Tartottunk osztályközi csapatépítést a SZETTEL, amit szerintem meg kell ismételni, és már tudom, milyen jó a kimondhatatlanul hülye nevű krampampuli, ami nagy királyság, szóval a zöld nadrágosok mégsem annyira hülyék, mégis tudnak valamit, hogy ez a szakesti italuk. A karácsonyi vásárban forró italokkal alkoholizálni nagyon hangulatos, főleg, hogy egyre többféle cucc van. Legközelebb puncsozunk. De azt hiszem, ilyen "krampuszt" kell főzni itthon is, vagy legalább majd valami bandázáshoz, mert állat a cucc.

Hétvége tervezése in progress, lesz feladat még meló nélkül is, logistics 4 ever! :) Addig is kis vidámítás magamnak:

1. Eddig ha nem a szemembe néztek beszélgetés közben, akkor lejjebb bámultak. Mióta új hajam van (ami lassan még az agyhalottaknak is feltűnik, hoppácska!), megint csak nem a szemembe néznek, hanem feljebb. Szegény szemeim, ugye, hátrányos helyzetűek.

2. El sem hittem, hogy mivel találtak már megint: a karácsonyi műsorba hajkurászok szöveget, nem is olyan egyszerű. Az tuti, hogy nem véletlenül találták fel az "iskolai műsorok 8-12 éveseknek" típusú műsorfüzeteket a tanároknak. Mennyi idő elmegy már a normális szövegek összeszedésével, aztán úgyis mindenki húzza a száját a végén. (Vagy nem.)

A próza halott ötlet, maradnak a versek, ott lehet szerencsém is, és akkor már csak egy bársonyos hangú versmondót (a.k.a balekot) kell találni. Kapcsolódik a témához ez az igen bugyuta cikk, amin halálra röhögtem magam, annyira nincs köze a valósághoz. Persze lehet, hogy eddig nem a megfelelő céges bulikon vettem részt, de inkább vizualizálni sem szeretném a jelenetet, amint bármely kolléga fejét a főnöke tartja a porcelán isten imádása közben, mert túl jól érezte magát az illető.

3. Ja, és az inda rohadt anyját, hogy már ide is bejöttek a nyomorék, olvashatatlan, csak az élő, normális módon netezők életét megkeserítő captchák. Uff, beszéltem.

Dolgozzon vasárnap, akinek két anyja van, inkább jöjjön az esti chill. Már kilátunk a hó alól, csak a farkasok ordítanak az ablak alatt, de majd levadásszuk őket. :) Pihiképpen megnéztem a neten a híreket (nem halt meg senki), a bulvárt (az X-faktortól továbbra is mki rosszul van), az életmód rovatot (ne vegyünk karácsonyra zoknit, na, ezt se találtam volna ki magamtól).

Meg persze FB. Képek: kiskutya, kismacska, kisbaba. OK, ha valakinek friss porontya van, ossza meg, nem bánom. Na, de minden nap öt kisállatos kép mások állatairól?! Minek? (Kivétel: vizsla és törpesün. Azok tényleg cukik.)

Megosztások: Wass Albert versek meg Müller Péter okosságok. Egy olyan beállítást kérek fejleszteni a FB-ra, ahol ezeket generálisan lehetne letiltani, akkor is, ha a legkedvesebb gyerekkori barát/nagyi teszi fel. A verstől nem akkor leszel gazdagabb, ha agyba-főbe megosztod, hanem ha csöndben és nyugiban elolvasod. Az életmód gurukról meg a filozófusokról pedig szó se essék. (Univerzumomban azt hiszem, még a BTK-soknál is mélyebb körben vannak a pokolban.) Inkább tegye fel, hogy szánkózni volt a Remete-réten a gyerkőcökkel. Több értelme van.

A filozófiához pedig nem kell filozófus: "It's hard to light a candle/Easy to curse the dark instead." 

Meditációs ajánlat: Litsea cubeba a párologtatóba, Édenkert tea és egy kis metál a fagyos északról:

(Ezt csukott szemmel, belül is figyelve tessék hallgatni - olyan, mint egy filmzene, iszonyú jó!)

Na, végre, hogy leért a hó a mediterránok közé is! Reggel kinéztem és fehérség mindenütt, ez már kellett a lelkemnek. A karácsonyi rohangáláshoz jól fel is öltöztem, és megállapítottam, hogy az erdészbakancs bizony istencsászárság, nem kell benne totyogni, mégsem esel el, állat! Mérsékelt volt az embertömeg, mindent kaptam, amit akartam, és a megérdemelt Lavazzámat már elégedett karácsonyi hangulatban kortyolgattam. Ez jó kis délelőtt volt, tényleg!

A folytatás nem volt ilyen rózsás, de azt hiszem, a melót felfüggesztem, és csinálok végre valami értelmeset is, akkor visszatér a chill mood. Mondjuk nem megyek át a flexelő szomszédhoz, hogy elkövessek rajta valami három évig terjedő személy elleni bcs-t, hanem megnézek valami kung-fu filmet, hátha visszajön a zen és lelkem egy nyugodt tó lesz. :)

Stage 2. Már majdnem igazi vörös cica vagyok. Ezúttal vannak folyamatábrás képek is. :)

Ui.: Vissza kell mennem lángost enni!

Közeleg a faünnep. Meggyújtottuk az első gyertyát a New Orleans Saints színeiben "játszó" koszorún, és jöhetnek a karácsonyi dalok is, mint pl. ez:

Amúgy ex officio hallgatok most ilyeneket, a kollegina miatt van az egész, akinek kell valami jobb csengőhang, mint a magenta szolgáltató tavalyi slágere... :) De egy kicsit most sok lett a cukiság, azt hiszem, hallgatok némi hörgős Epicát vagy valami.

... meg az elkönyvelt íróktól. És a Nobel-díjasoktól. (Elméletem ez utóbbiakról ismét csak nem bírt megdőlni, továbbra is áll, hogy alig egy maroknyi irodalmi Nobel-díjas van, akiknek a művei komoly fizikai fájdalmak nélkül olvashatók. Tudtátok, hogy még a romanista Mommsen is kapott díjat? Ez mindent elmond.)

Itt van ez a könyv Andé Gide-től, aki egy XIX-XX. század fordulóján élt francia író volt. Azoknak "minden nyűgével és nyilaival", a jó házból való úrfi elzüllésének és irodalmi felemelkedésének minden szokott kliséjével. Azt hiszem, csak a nyomorgó újságírói státusz maradt ki, és egy az egyben el lehetett volna adni Nyugatosnak. (OK, csak vicceltem, bocs, Bandi bácsi és többiek!) Olvastam most tőle a nagyon hülyén "Meztelen"-nek fordított című L'Immoraliste-et, amit az antikváriumban találtam, aztán meg az életrajzát.

A könyv halál béna, az életrajz szerint meg a XX. század egyik legmeghatározóbb íróját fikázom.

A regény egy Michel nevű fickóról szól, aki hosszú évek után mondja el pár régi barátjának házassága és legutóbbi éveinek történetét egy afrikai faluban. Francia úri családból származik, gazdag, elvett egy jó házból való szép lányt, aztán elkezdik a közös életet. Próbálnak beilleszkedni a társasági életbe, szalont visznek, fogadónapjaik vannak meg saját szabójuk. A fickó tüdőbeteg, ezért néha utazgatnak is, végül Afrikában (undorító képmutatással csodás gyógyüdülőként aposztrofálja a francia gyarmatokat) nagy nehezen felgyógyul, és visszatérhetnek a társasághoz. Később a feleség betegszik meg, ugyanúgy utazgatások végig Európán, végül a fickó csak eléri, hogy a megint csak afrikai utazgatások annyira kimerítsék a nőt, hogy végül belehal a tüdővészbe. Aztán letelepszik ugyanott, és vígan éli világát, távol mindenkitől. Merthogy végig játssza az elidegenedett szerencsétlent, hogy neki a társaság, a társadalmi élet, a tudományos kötelezettségei (akadémikus a szentem!), a barátok, ismerősök nem jelentenek semmit. Kitérőként vesz egy normandiai birtokot, de ott sem tud nyugodtan megmaradni, mert a gazdálkodás untatja, az intézővel meg nehezen jön ki. A jó gazda szerepében tetszeleg, de egyidejűleg a vadorzó-fatolvaj szegénylegények romantikusnak képzelt szabad élete is tetszik neki, és segít nekik meglopni saját magát. Amikor az intéző fia a szemére veti, hogy ez így azért nincs rendben, még ő van megsértve, pedig valójában az a baj, hogy maga sem tudja, mit is akar az életben.

És ez a lényeg: a regényben egész végig nem tudja a hős, hogy mit is akar. Családot akar alapítani, de nem törődik igazán a feleségével, csak valami szükséges társadalmi kötelezettségnek tekinti, amikor meg beteg lesz az asszony, úgy tesz, mintha mindent csak érte tenne és oda-vissza utaztatná a legjobb gyógyhelyekre, azonban valójában csak ide-oda rángatja a szegény nőt, míg az bele nem hal a sok strapába. Közben a fickó meg szép bennszülött fiúkákkal tölti az idejét, persze nem úgy. (Na, persze.) Normális?!?!

Az egész egy nagy kavarás, valahogy nem jött ki belőle a koncepció, ha volt, inkább csak az, hogy a főhősnek köze nincs sem a többi emberhez (mármint érzelmileg vagy akárhogy, ahogy az normális lenne), sem a való élethez. Könnyű azt mondani, hogy hű, van egy rakás pénzem, aztán két kézzel szórom és utazgatok Svájcban meg Itáliában, de a valóság az nem ilyen. A főhős egyszerűen élhetetlen, és valószínűleg azért untatja annyira az élet minden területe, mert nincs normális tevékenység, amivel elfoglalná magát, amivel kitölthetné a napjait. (Manapság ugyanezért drogoznak meg celebkednek a kőgazdagok. Régen ugyanők csak utazgattak cél nélkül.) Annyira túlhajtja a szerepét, hogy a végére teljesen hiteltelenné válik a történet, mert a főhőst sem szeretni nem lehet, sem sajnálni, a regény is csak úgy hirtelen véget ér, amikor meghal a feleség. Az egész egy értelmetlen katyvasz volt, ami nagyjából arról szólt, hogy így jár, aki nem csinál az életében értelmes dolgokat.

Tanulság: nem egészséges csak úgy tengeni, már Dante is megmondta, és ő okos fickó volt Nobel-díj nélkül is.