... meg az elkönyvelt íróktól. És a Nobel-díjasoktól. (Elméletem ez utóbbiakról ismét csak nem bírt megdőlni, továbbra is áll, hogy alig egy maroknyi irodalmi Nobel-díjas van, akiknek a művei komoly fizikai fájdalmak nélkül olvashatók. Tudtátok, hogy még a romanista Mommsen is kapott díjat? Ez mindent elmond.)

Itt van ez a könyv Andé Gide-től, aki egy XIX-XX. század fordulóján élt francia író volt. Azoknak "minden nyűgével és nyilaival", a jó házból való úrfi elzüllésének és irodalmi felemelkedésének minden szokott kliséjével. Azt hiszem, csak a nyomorgó újságírói státusz maradt ki, és egy az egyben el lehetett volna adni Nyugatosnak. (OK, csak vicceltem, bocs, Bandi bácsi és többiek!) Olvastam most tőle a nagyon hülyén "Meztelen"-nek fordított című L'Immoraliste-et, amit az antikváriumban találtam, aztán meg az életrajzát.

A könyv halál béna, az életrajz szerint meg a XX. század egyik legmeghatározóbb íróját fikázom.

A regény egy Michel nevű fickóról szól, aki hosszú évek után mondja el pár régi barátjának házassága és legutóbbi éveinek történetét egy afrikai faluban. Francia úri családból származik, gazdag, elvett egy jó házból való szép lányt, aztán elkezdik a közös életet. Próbálnak beilleszkedni a társasági életbe, szalont visznek, fogadónapjaik vannak meg saját szabójuk. A fickó tüdőbeteg, ezért néha utazgatnak is, végül Afrikában (undorító képmutatással csodás gyógyüdülőként aposztrofálja a francia gyarmatokat) nagy nehezen felgyógyul, és visszatérhetnek a társasághoz. Később a feleség betegszik meg, ugyanúgy utazgatások végig Európán, végül a fickó csak eléri, hogy a megint csak afrikai utazgatások annyira kimerítsék a nőt, hogy végül belehal a tüdővészbe. Aztán letelepszik ugyanott, és vígan éli világát, távol mindenkitől. Merthogy végig játssza az elidegenedett szerencsétlent, hogy neki a társaság, a társadalmi élet, a tudományos kötelezettségei (akadémikus a szentem!), a barátok, ismerősök nem jelentenek semmit. Kitérőként vesz egy normandiai birtokot, de ott sem tud nyugodtan megmaradni, mert a gazdálkodás untatja, az intézővel meg nehezen jön ki. A jó gazda szerepében tetszeleg, de egyidejűleg a vadorzó-fatolvaj szegénylegények romantikusnak képzelt szabad élete is tetszik neki, és segít nekik meglopni saját magát. Amikor az intéző fia a szemére veti, hogy ez így azért nincs rendben, még ő van megsértve, pedig valójában az a baj, hogy maga sem tudja, mit is akar az életben.

És ez a lényeg: a regényben egész végig nem tudja a hős, hogy mit is akar. Családot akar alapítani, de nem törődik igazán a feleségével, csak valami szükséges társadalmi kötelezettségnek tekinti, amikor meg beteg lesz az asszony, úgy tesz, mintha mindent csak érte tenne és oda-vissza utaztatná a legjobb gyógyhelyekre, azonban valójában csak ide-oda rángatja a szegény nőt, míg az bele nem hal a sok strapába. Közben a fickó meg szép bennszülött fiúkákkal tölti az idejét, persze nem úgy. (Na, persze.) Normális?!?!

Az egész egy nagy kavarás, valahogy nem jött ki belőle a koncepció, ha volt, inkább csak az, hogy a főhősnek köze nincs sem a többi emberhez (mármint érzelmileg vagy akárhogy, ahogy az normális lenne), sem a való élethez. Könnyű azt mondani, hogy hű, van egy rakás pénzem, aztán két kézzel szórom és utazgatok Svájcban meg Itáliában, de a valóság az nem ilyen. A főhős egyszerűen élhetetlen, és valószínűleg azért untatja annyira az élet minden területe, mert nincs normális tevékenység, amivel elfoglalná magát, amivel kitölthetné a napjait. (Manapság ugyanezért drogoznak meg celebkednek a kőgazdagok. Régen ugyanők csak utazgattak cél nélkül.) Annyira túlhajtja a szerepét, hogy a végére teljesen hiteltelenné válik a történet, mert a főhőst sem szeretni nem lehet, sem sajnálni, a regény is csak úgy hirtelen véget ér, amikor meghal a feleség. Az egész egy értelmetlen katyvasz volt, ami nagyjából arról szólt, hogy így jár, aki nem csinál az életében értelmes dolgokat.

Tanulság: nem egészséges csak úgy tengeni, már Dante is megmondta, és ő okos fickó volt Nobel-díj nélkül is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.