póztalan hősök

2019.03.09. 14:29

Eimear McBride Kisbohémek című regényére megint csak véletlenül bukkantam böngészés közben. "Egynek jó lesz." Aztán olvasás közben végig úgy éreztem magam, mint akit folyamatosan gyomroznak, úgyhogy a kötet közel sem a könnyed olvasmány kategóriába került végül. Hőseink Eily és Stephen, de nevük…

zombik, de nem úgy

2019.02.08. 19:28

Újabban felfedeztem a kortárs magyar szerzőket, és egyre biztosabban érzem, hogy ez jó irány. Ezúttal Térey János került sorra, akitől én még soha semmit nem olvastam, de ez nem tartott vissza legújabb kötetének, a Káli holtaknak a megvételétől. Nem bántam meg. A középpontban Csáky Alex, egy…

magyar. véres. történelem.

2016.12.04. 19:04

Végre begyűrűzött hozzánk is a saját történelem megjelenítése a történelmi regényekben. Imádom ezt a trendet, főleg, hogy már nem csak "ponyva", hanem szépirodalmi vonala is van. Viola Judit Sasok a viharban című történelmi regénye az 1270-es évekbe visz minket. Az Árpádok idején azért a legdurvább…

A Viking Hadművelet újabb fejezete az Edda, amiből egy kis kötetbe szerkesztett pár dal képezte a következő olvasmányt (egy XX. század eleji kiadás, ahol a fordító amúgy saját verstani munkáinak elemzésével volt elfoglalva az egész előszóban, szóvá téve, hogy micsoda mocsok a…

Megtámadtam a könyvtárat a múltkoriban, és felszerelkeztem pár viking könyvvel. Az első közülük egy jó kis oxfordi tankönyv (tudom, perverz vagyok), Peter Sawyer, a nem kicsit híres brit történész szerkesztésében: The Oxford Illustrated History of the Vikings. Tulajdonképpen egy…

Gulácsy Irén Jezabel című regényével igencsak megszenvedtem. Anyám találta valahol, de nem is akarom tudni, hol teremnek az ilyen izék, mert ez valami nagyon durva volt. A szín a Nagy Lajos halála utáni Magyarország, ahol egy régenskirályné, Erzsébet és egy fiúsított…

A Húgom anyja mellényúlt. Nagyon. Vagy mondjuk így: megtévesztés áldozata lett szegény. Deborah Harkness A boszorkányok elveszett könyve című misztikus izéjét olvastam most, hát, az összes hajam égnek állt tőle. Ismét felmerült bennem a kérdés, hogy miért írhat könyvet…

hagymaregény

2014.11.16. 20:12

Valahogy kiadtak nálunk egy könyvet egy maláj szerzőtől. Nem is értem, hogyan történhetett, biztos tévedés, de mégis így van. Tan Twan Eng. Érdemes megjegyezni, mert Az esti ködök kertje című regény egyszerűen iszonyú jó. Afféle hagymaregény, amiket imádok, a lapokkal egyre…

Hála a magyar kiadó szerencsétlenkedésének, idén jelent csak meg egy régen olvasott sorozatom folytatása, a Keserkék Kristin Cashore-tól. Nem fogom visszakeresni a két évvel ezelőtti hivatkozásokat, úgyhogy nézze végig a fantasy címkéket, akinek van hozzá kedve. A lényeg, hogy…

napló: filmajánló

2014.03.16. 18:06

1. Matthew mostanában egyszerűen óriási. Nem mondom, hogy nem érdemelt Jareddel Oscart az AIDS-es filmért, de azért a True Detective és a The Lincoln Lawyer (utóbbi jogászoknak egyszerűen kötelező, ők tudni fogják, miért) szerintem jobban ütött. Nézzünk Matthewt. 2. A hét…

Mindig nyüszögök, hogy nincs rendes magyar történelmi regény, mert nálunk olyat nem divat írni. Nos, nem teljesen van igazam. Van magyar történelmi regény, legfeljebb a marketingen lehetne még kicsit javítani, mert nem minden jut el még hozzám sem, pedig én legalább nem tiltakozom…

Ugyan karácsonyra kaptam (a kinti havat elnézve ez nem is tűnik olyan távoli időpontnak!), de csak most került sorra, igaz, most egy nap alatt kivégeztem. Bíró Szabolcs Non nobis Domine 2. című regényéről van szó, amiben ismét belemerülhetünk a nem romantikus, ám annál véresebb…

Le kéne szoknom néhány többkötetes íróról. Phillippa Gregory is bekerült ebbe a csapatba. Már megint egy könyv, ami csak nagy kellemetlenségek árán olvasható. A másik királynő Stuart Mária életének egy részét dolgozza fel, három szereplő váltogatott nézőpontjából,…

Már szemeztem egy ideje Kristin Cashore Fire c. könyvével, amiről utóbb derült ki, hogy folytatás (előzmény...), de ez nem zavart, mert önmagában is kerek a sztori, két nap alatt sikerült is kivégezni. Hihetetlen üdítő volt megint fantasyt olvasni, gondolatolvasó varázslókkal…

Done. Kivégeztem az 5. kötetet is az igencsak letehetetlen regényfolyamból: Martin megint pöpecet alkotott. Az "A Dance with Dragons" kötetét még csak most fordítgatják, amit persze elvetemült rajongóként nem bírtam kivárni, úgyhogy már egy ideje küzdök a képernyőn…

északi lány, fura könyv

2012.01.08. 11:06

A flancos nevű Edle Astrup Hubay Cebrian Töretlen akarattal című önéletrajzi könyve mintegy véletlenül került a kosárba a webshopban. Olyan érdekesnek hangzott, XX. század, disszidált úrilány stb. Meg is van itt minden, de mégis kicsit mást vártam, mint amire számítottam.Edle…

ja, és wod!

2011.12.21. 20:56

1. Kommentben olvastam valahol: "Nem minden nő kurva, és nem minden férfi egy mocskos disznó. Csak sokan azok." Óriási! :)2. Jogászok kiábrándultsága:- Még sose láttam olyat, hogy az "igazság" győzedelmeskedett volna egy tárgyalóteremben.- Pedig milyen vicces…

Akkor jöjjön a Kissé elmosódva (Sligthly Out of Focus), a híres Capától. Még mindig életrajz, még mindig háború, ezúttal a II. világháborúban látjuk viszont hősünket, a "pesti vagányt".Nem volt nekem annyira világos, hogy a haditudósítók hogyan lesznek azzá, amik,…

nagyon gagyi háborús

2011.07.26. 13:15

Van, amikor ösztönösen jó könyvet választok... és vannak nagy mellényúlásaim is. Ez most közéjük tartozik. A soha nem hallott nevű Peter Ho Davies követte el első regényeként a "The Welsh Girl" című háborús sztorit, ami a második világháború vége felé…

sorozatjunkie rovat

2011.04.19. 20:58

Nézzetek epic fantasy sorozatot. Jó. Bár highly soviniszta és diszkriminatív, mert sose nem gondolnak a női nézőkre (teardrop), ami mocsokság, ugye?A sztorit egyébként ez a ronda szakállas bácsi, George_R._R._Martin találta ki, aki állítólag a sorozatkészítésnél is…

süti beállítások módosítása