Mindig nyüszögök, hogy nincs rendes magyar történelmi regény, mert nálunk olyat nem divat írni. Nos, nem teljesen van igazam. Van magyar történelmi regény, legfeljebb a marketingen lehetne még kicsit javítani, mert nem minden jut el még hozzám sem, pedig én legalább nem tiltakozom az olvasás ellen, mint oly sokan.

Most véletlenül találtam egy egészen elfogadható regényt. A számomra teljesen ismeretlen Csikász Lajos Ezüst sávok, arany liliomok című regénye az Árpád-ház kihalása környékén játszódik, a jó kis zavaros trónkövetelős, polgárháborús, kiskirályos ("poli-oligarchikus" :D) korszakban, amikor aztán minden volt, csak törvény és rend nem. Jó kis korszak ez, lehetne róla több fikció, mert igen szabad a fantázia, kevés történelmi tényhez kell csak igazodni, és folyhat a vér, ahogy csak az írónak kedve van folyatni. Itt is valami ilyesmiről van szó. Hősünket Imrének hívják, és mint általában a történelmi regényekben, természetesen ő is nemesi ivadék, jóllehet annyit szív a sztori során, mint egy átlagjobbágy - bármikor. Kiirtják a családját, eladják rabszolgának, időnként elrabolják, megkínozzák stb., amit csak ki lehet találni egy szegény főhősnek. Közben meg felnő, megerősödik, iszonyat nagy arca lesz, elmegy a kunok közé, de közben szolgálja a királyt, és egész fontos ember lesz, meg úgy általában megtalálja a helyét az életben. Közben jönnek-mennek körülötte a szimpatikus haverok, meg a kevésbé szimpatikus gonoszok, mert kell az is. A háttérben trónviszályok, és egyéb viszályok, Caroberto mint a mesebeli igazságos király, mindenki atyja próbálja összefogni és rendbetenni az országot.

Nem rossz kísérlet a könyv. Nem szépirodalom, inkább kalandregény, kicsit sablonosak a szereplők, nem sokban van egyéni íz, viszont összességében nagyon szimpatikus és élvezetes könyv. Olvastatja magát többszáz oldalon keresztül, nem nagyon lehetett letenni. A kun vonal nekem nagyon bejött, kicsit olyan "indiános" volt, mint a vadnyugati regényekben, abszolút pozitív. Kicsit a magyar királyi udvar és holdudvar vonalát lehetett volna még erősíteni, én ott több ármánykodást is elviseltem volna, bár így is akadt épp elég. És hát a szereplők jellemábrázolása az nem volt annyira mély, de talán egy ilyen regénynél nem is ez a fő cél. Nekem tetszett, örülök, hogy eddigi tapasztalataim ellenére azért akad magyar történelmi regény, ami legalább olyan szórakoztató, mint a Tudorok viselt dolgai.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.