Már szemeztem egy ideje Kristin Cashore Fire c. könyvével, amiről utóbb derült ki, hogy folytatás (előzmény...), de ez nem zavart, mert önmagában is kerek a sztori, két nap alatt sikerült is kivégezni.

Hihetetlen üdítő volt megint fantasyt olvasni, gondolatolvasó varázslókkal meg olyanokkal, akik bármire rá tudják venni a körülöttük lévőket, vagy szörnyekkel, amelyek a szivárvány minden színében játszanak és a gazdagok megőrülnek a szőrméikért (milyen vicces már egy zöld macska aranyszínű tappancsokkal). Ennyi a mágikus elemből elég is, a többi jó kis kardozás meg csata meg trónviszály, összeesküvés, és persze az emberek közötti bonyolult kapcsolatrendszerek.

A hősnő Fire (aki egy nagyon vörös hajú lány, és mióta gyerekkoromban engem is ezért csúfoltak, azóta együtt érzek minden ilyen hőssel), egy elmeolvasó (ez mennyire cool képesség már! én is akarok ilyet! olyan fajtát, amivel irányíthatom is mások cselekedeteit! kösz, Télapó!) félszörny, aki mindenféle kalandokba keveredik, miközben megpróbál egyrészt felnőni, másrészt megtalálni a feladatát az életben. A végére sikerül neki, közben meg jócskán próbára teszik a történések. Vannak is sötét titkok a múltból a szintén szörny apjáról, aki királyi tanácsadó volt, a drogfüggő elhunyt királyról meg az udvartartás egy-két prominens tagjáról. És vannak jelen idejű megoldandó problémák is, lázadó főurakkal, gyerekrabló martalócokkal meg titokzatos hercegekkel, ahogy kell. A végén a jó elnyeri jutalmát, a gonosz megbűnhődik. Néha olyan jólesik ilyen kerek, egyszerű, "by the book" történeteket olvasni, pihentető. Azért a karakterek szerencsére érdekesebbek, van itt jócskán vívódás jó és rossz között, nem fekete-fehérek a hősök, ami kellemes, mert ha megszeretsz egyet, a hibáival szereted meg. Mint az életben.

Nagyon tetszett, könnyű olvasni, egyszerűen beszippant a könyv. Rövid fejezetek, gyors cselekmény, szimpatikus szereplők. Voltak persze gyengeségek is, mint pl. minek kell lefordítani a neveket, könyörgöm? Túl kéne lépni ezen a fordítói technikán, elképesztően idegesítő. (Ami ment Árpi bácsinak Völgyzugollyal meg a többivel, az a mai fordítóknak nem megy. El kell fogadni. Hagyjátok úgy, ahogy a szerző megírta, és kész.) És ott vannak persze az olyan írói túlkapások is, mint a hősnő gyerekkori szerelme a szakítást feldogozandó gyorsan összeszed két nőcit, és persze mindkettőt (az egyik egy hajadon hercegnő) azonnal teherbe is ejti. OMG. És arra sem szól senki, amikor a király el akar venni egy katonalányt. Rugalmas társadalom... De ezeken egyszerűen túl tudtam lépni, mivel szerencsére nem volt terjengős a regény stílusa, bár néhány blogger panaszkodott erre. (Nem tudom, ők melyik regényt olvasták. Dobjuk meg őket egy Jókaival, majd akkor sírhatnak.) Jöhet a folytatás (előzmény vagy mi).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.