Van, amikor ösztönösen jó könyvet választok... és vannak nagy mellényúlásaim is. Ez most közéjük tartozik. A soha nem hallott nevű Peter Ho Davies követte el első regényeként a "The Welsh Girl" című háborús sztorit, ami a második világháború vége felé játszódik egy welsh faluban, ahol megállni látszott az idő, meg az emberek intellektusa is, ahogy az gyakran előfordul kis falvakkal. A mintegy 350 oldalas "csoda" kb. kétszázadik oldaláig nem történik semmi, és utána sem sok. Az állítólag háborús szerelmes regény 200. oldala környékén találkozik ui. először a két szerelmes. Na, de nem ám úgy van, mint A Mester és Margaritában, hogy a hős megjelenéséig is jól érezzük magunkat, egy frászt. Semmi nem történik.

Felbukkan egy Rotheram nevű angol titkosszolga, aki néhány éve még német-zsidó fickó volt Németországban, csak hát el kellett menekülnie, azóta meg azt játssza, hogy ő angol, pedig hát még a legutolsó német hadifogoly is kiszúrja, egy köpönyegforgató zsidó. Félreértés ne essék, nem antiszemitizmusból írom, egyszerűen a fickó volt gyomorforgató karakter. Szóval az angoloknak dolgozva hadifoglyokat és háborús bűnösöket buktat le, hallgat ki, és készít elő a későbbi tárgyalásokra, ahol felelniük kell tetteikért. Pihenésképpen a főnöke elküldi Walesbe, hogy tanulmányozza az elfogott Rudolf Hesst, vajh' valóban amnéziás-e az öreg, vagy alkalmas a tárgyalásra. Na, itt el is fogy a szufla ebből a szálból, és a továbbiakban Rotherammel nem történik semmi.

Snitt.

Kis falu, hősnőnk Esther, aki 17 éves, nagyon jól beszél angolul is a welsh mellett, amivel inkább kitaszítja magát a közösségből. Félárva, anyja meghalt, apjával él egy farmon, ellátja a háztartást, és a helyi pubban dolgozik pultosként. Mindenféle fickók járkálnak utána, az egyik egy randin megerőszakolja, de ő persze nem mondja el az apjának, inkább utána hazudozok össze-vissza, hogy a gyereke apja, merthogy terhes is lett a szentem. És kire keni? A másik fickóra, akit kikosarazott, mert szerencsétlent unalmasnak találta (höh, ha választani kell az unalmas és a nem-unalmas megerőszakolós között, akkor inkább az előbbi, köszi!). Emez viszont jól meghal a háborúban, úgyhogy a dicsőséges hadiözvegy képében tetszeleg a leányzó, ami ugye, nem sok jót ígér a jövőre: elvenni senki nem fogja a hős nőjét, ő meg szépen nevelgetheti egyedül az erőszakból fogant kislányát. Nice!

Snitt.

Karsten, az angol hadifogságba esett német fickót is megismerjük. Rendes családból származik, ő is félárva, anyja egyedül nevelte, egy panzióban, ami az övé volt, így a fiú már a hadsereg előtt is tudott mindent a ház körül, beleértve a vasalást is (szőke, kék szemű, tökéletes úriember és még vasalni is tud... ah!), úgyhogy igazi német mintagyerek. Aztán meg jött a háború, és vele a kis felfordult élete, itt is próbál kitűnni, meg legjobb lenni, de persze ez egészen más helyzet. A fogságban próbál nem megőrülni a tétlenségtől, megalázottságtól, és egyáltalán az egész helyzettől. Itt találkozik Estherrel, akivel rövid viszonyba bonyolódik, és felrémlik a "ha máshol, máskor találkoztunk volna...", ami persze itt éppolyan céltalan, mint minden más esetben. Arra mindenesetre jó Karsten karaktere, hogy felülírjuk a sztereotip náci ábrázolásokat, amikben olyannyira bővelkednek a könyvek és filmek.

A könyv maga borzalmasan gagyi. Ha már valaki nem veszi a fáradságot, hogy eredeti témát találjon ki, mindenképpen az ezerszer feldolgozott II. világháborúra fáj a foga, akkor legalább csinálná jól. De nem. A történet szétesik, a három főhősből egy alig van színen és nem is tudjuk meg, mi történik vele, kettő meg annyira széttartó sorsú, hogy nem is értem, hogy jött össze mind egyetlen regény ötletében, mert sehogy nem stimmel a dolog. A nyelvezet szörnyen nehézkes, és nem csak azért, mert minduntalan welsh kifejezéseket akar beleírni, oda is, ahova nem kéne, hanem egyszerűen angolul is nagyon gagyi. Néha alig lehet kihámozni, hogy mi a mondanivaló. A karakterek halványak, talán az egy Karsten kivételével, akiben azért van némi élet, bár benne sem sok. Az egész társadalmi tabló akar lenni a háború végének fáradt és kiábrándult idejéből, de valahogy a teljes regény érdektelenségbe fullad - na persze, lehet, hogy így akarta érzékeltetni a háború végi reménytelenséget az író. Vagy egyszerűen csak nem tud írni. Én ez utóbbira tippelek. Megy az antikváriumba.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.