Nincs igazság a földön. Sérülés után kérnek fel futóversenyen részvételre. Hüpp...

Kirándulós hét. Elkényeztetés a négyzeten. Dorombolós hangulat! ;)

Nem félsz?

A csönd!

Kérdez.

Vádol.

Beterít.

A csönd...

Nem félsz?

Persze nem én lennék, ha fegyelmezetten bemennék a könyvtárba, és csakis a szakdolgozathoz szükséges anyagokat hoznám ki. De szerintem abszolút a könyvtár a hibás: miért teszik a gasztronómiát a vadgazdálkodás mellé? Szóval találtam egy Budapest Nagykávéház című kötetet, amit Saly Noémi szerkesztett, és egy rakás derűs tanulmány van benne a XIX-XX. század fordulójának kávéházi aranykoráról, némi kitekintéssel az előzményekre és "utózmányokra" is. Egyszóval egy hely- és kultúrtörténeti izé.

De mennyire szórakoztató izé!

Merthogy a XVI. századtól először csak a főurak és csak otthon iszogattak kávét, vagy néha amikor a törökkel tárgyaltak, de aztán mindenhova beszivárgott ez a jó kis nedű. És mellette szépen kialakult - a polgárság igényeinek megfelelően - a kávéház mint vendéglátóipari intézmény, és vele együtt egy egészen újfajta kultúra.

Amint az a tanulmányokból szórakoztató módon kiderül, a kávéház demokratikus intézmény volt, mindenki járt kávézni, mert kávézni jó. Persze előbb-utóbb kialakultak a különböző rétegek pénztárcájához, illetve világnézetéhez igazodó főbb kávéháztípusok, azonban összességében több volt, ami összekötötte a kávéházi embereket, mint ami elválasztotta őket.

Mindenki itt találkozott, olvasott újságot, szerezte be a híreket, pletykált, kártyázott-sakkozott, vagy egyszerűen csak el akart menekülni otthonról és amerikázott egy kicsit valamelyik sötét sarokban egy pamlagon. A hölgyek eleinte csak férfikísérettel mehettek be, később szeparált termeket kaptak, mígnem aztán hosszas tiltakozások és tiltások ellenére betagozódhattak a normál kávéházi közönség soraiba. (Persze a tiltakozók pont azok közül a himpellérek közül kerültek ki, akik a hölgyeket az "otthon biztonságos melegében" kívánták ugyan megtartani, de maguk igencsak igyekeztek, hogy ne kelljen ebben a biztonságos melegben tartózkodniuk, hanem inkább a füstös kávéházi biliárdteremben lehessenek a cimborákkal.)

E nyüzsgés persze egy jól felépített üzlet köré szerveződött, ahol a kávémérési bérleti jogtól az étkészlet beszerzéséig, a dekorációig és a személyzetig meglehetősen sok mindennel kellett foglalkoznia a tulajdonosnak. A könyv bepillantást enged a tárgyi kultúrába is, ami ugyan egy letűnt kort idéz, de mégis milyen jó rácsodálkozni, hogy a kávéházak aranykorában bizony egyedi nyomású kártyája és művészi gravírozással díszített menütartója volt az egyes helyeknek. Valahogy mindennek megvolt a helye, és mindennek megadták a módját, a vendégnek meg a tiszteletet (kivéve, ha könyvét áruló írónő volt...).

Nagyon jó kis könyv volt, persze a témák nem mindegyike egyformán érdekes, és egyes szerzők sem tudták kellő könnyedséggel megírni, amit akartak, de összességében egy csomó hasznos dolgot tudtam meg, szórakoztató formában. Néha ilyen is kell.

A "nincs időm erre/rád" az 99%-ban azt jelenti, hogy "nem akarom". Akkor mi a ...ért nem lehet azt mondani? A mellébeszélés rém bosszantó.

Nyaralós könyvnek jó. Direkt angolul vettem meg, hogy lassabban olvassam, de hát így sem tart tulajdonképpen sokáig. Nehezítésül viszont lábjegyzet nélküli német szövegek is vannak benne, ami azért szerintem vicces, mert engem legalább tanítottak németül, de mondjuk a szerencsétlen amcsik mit szólnak hozzá? Karen Mack és Jennifer Kaufman Freud's Mistress című regénye nem rossz, de ahogy nagyon trendi cikkírók mostanában mondják, "a jó az nem ilyen". Romantikus lányregény, történelminek szánt háttérbe ágyazva, de semmi eget rengető. Nem kell tőle többet várni, mint ami.

A plot egy friss tudományos felfedezéssel alátámasztott botrány, amely szerint a derék Sigmund viszonyt folytatott a sógornőjével, felesége húgával. Nem szép dolog, de volt már ilyen a történelemben. Mivel a híres emberek magánélete valahogy mindig érdekesebb, mint a szomszéd nénié (bár van, akinek az is elég jó pletykára), ezért persze most ebből rögtön regényt kellett írni. A sztori persze néhány életrajzi adaton túlmenően fikció, hiszen a pár és aztán a család is igyekeztek eltemetni a viszony bizonyítékait. Más kérdés, hogy ha annyira alaposak, talán el kellett volna égetni a leveleket, nem pedig őrizgetni, de ez már csak az én gonoszságom.

Adott a szokásos történet: unalmas, kifulladó házasság, az asszony csak a gyerekekkel foglalkozik, a férjjel szinte nem is törődik, az se vele. Sem szex, sem érzelmi, sem intellektuális kötődés nincs köztük. Ebbe a miliőbe érkezik meg a hajadon hugica, akivel Freud előbb csak flörtöl, aztán persze jól összegabalyodnak. A nő persze szerelmes is lesz, mert lüke, de aztán minden rosszul végződik, mert a pasi egy tirpák. A csavar inkább az, hogy ezek után még további évtizedekig egy fedél alatt él az egész kis kompánia, férj, feleség, volt szerető, gyerekek! Durva. Az pedig soha nem derül ki teljes bizonyossággal, hogy a feleség tudott-e a dologról vagy sem. (A fickó többi nőjéről tudott, ez kiderült, de azért az mégiscsak más, ha a saját tesóddal szarvaznak fel. Azt biztos nem vette volna olyan félvállról, mint a többieket. Szerintem.)

A német kitételektől eltekintve amúgy a regény olvasmányos, bele lehet feledkezni, de szellemileg nem egy nagy kihívás. Azt hiszem, keresek valami bonyolultabb cuccot, mert ez nagyon "nyári olvasmány" volt.

Dendrochronologist. Azt jelenti, amire gondolsz. Egy fickó, aki kizárólag az évgyűrűkkel foglalkozik. Nem hiszem el...

Szakirodalom keresése közben a könyvtári katalógusban vicces szavak is feljönnek néha a címekben. Az olyanokon, hogy "Erdészeti géptan II." meg "erdőszet" nem akadok fenn, de azért az "Erdőtenyésztéstan" nevű tankönyv címén még én is felvontam a szemöldököm. Persze 1871-ből való cucc, szóval nem kell meglepődni.

A nem köszönős szomszéd néni operát hallgat. OK, Pavarotti, de azért ez mégiscsak szokatlan egy sima péntek délután!

A "lővilág" az a szavak általánosan elfogadott jelentése (józan ész) alapján inkább "lősötétet" jelent. Ezek a vadászok... :)

1. Divatbűntény: háremnadrágot felhúzni kismama felsővel. És még csodálkozik, ha még kövérebbnek látszik, mint amilyen kövér eleve - pedig az nem semmi. Jajjj.

2. Ma Darwin-díjas halálom lehetett volna: majdnem belehaltam egy "falat" fagyiba. No comment.

3. Végre nem nekem volt hétfő. Juppííí. Persze az remek lenne, ha nem használnák egymást boksz zsáknak az emberek. Nem biztos, hogy a többiek erre vannak körülöttünk.

4. Megint az jutott eszembe, hogy néha azok vannak a legtávolabb, akik közel vannak. Ha egyszer csak elveszted a másik szimpátiáját, az olyan, mintha az illető mondjuk, Dél-Amerikában lenne. Nehéz ezt elfogadni. Nem is megy vergődés nélkül.

Kazuo Ishiguróra mindig lehet számítani, ha elgondolkodtató könyvet kell írni. A "Ne engedj el" is remek könyv lett. Nem olvasnám strandon, de egyébként jó.

A sztorit a klónozás ihlette, de az író egészen durván gondolta tovább a témát. Itt ugyanis arról van szó, hogy emberi klónokat hoznak létre kizárólag azért, hogy felnőve szervdonorként szolgáljanak, majd ha már kivették az összes használható szervüket, szépen elhalálozzanak. Mindezt a TB keretében, jól szervezett rendszerben. Kiszámítottan. Precízen. A "klónok" persze teljesen embergyerekek, akiket elzárva nevelnek, tanítanak, és nem is titkolják előttük, hogy miért "hozták őket létre" és mi a feladatuk az életben. Nincs is lázongás vagy ilyesmi, mindenki szépen elfogadja a sorsát. Szabálytisztelő módon mennek a kórháznak nevezett vágóhídra.

A könyv három ilyen "klón" életét követi, Ruth, Tommy és Kathy életébe nyerünk bepillantást, illetve az életük felvillanó fejezeteibe, mert a könyv szerkezete elég csapongó, néha ki-kimaradnak dolgok, eltelnek évek stb. Utólag rekonstruálódik persze minden, de nagyon lassan, és nagyon figyelni kell, hogy le ne maradjunk apró részletekről. A sztori lassan folydogál, de ahogy a végére összeáll minden apróság egy ilyen jól szervezett ember- és halálgyárrá, az valami félelmetes. Mert hát hiába mondják, hogy a "klónok" azok csak élő szervraktárak, amelyek várják, hogy kipakolják belőlük a húst, valójában azért nagyon is emberek, akik gondolkodnak, éreznek, vágyaik és terveik vannak, és persze lelkük. Amit a rendszer fenntartói elvitatnak tőlük, mert csak így lehet megőrizni azt a kényelmes helyzetet, hogy minden betegség "gyógyítható", mert ha valami gond van, csak hopp, szerzünk egy donort, akiből kipakoljuk a megfelelő cuccokat a betegbe és minden OK. A "klónok" nem számítanak embernek. A következő az lesz, hogy akkor az emberek sem számítanak embernek?

Nagyon elgondolkodtató könyv, nem csak orvosi etika szeminaristáknak, hanem mindenki másnak is ajánlott. Aki pedig nem akar olvasni, az nézze meg filmen, mert ott még könnyfakasztóbb.

1. Brace yourselves: due diligence is coming!

2. Tiszta szerencse, hogy "Lil' Daddynél" mindig van egy kis gyümölcs. Ezúttal birs. Hasznos. :)

3. Ma megjegyezték, hogy szabira kéne mennem. Látványosan pocsékul festhetek. Ha a következő két hétben nem követek el semmi személy elleni bcs-t, az csak a véletlen műve lesz...

Aki tuskó, az is marad. Miért nem lehet ezt megérteni?

... már ha van ilyen műfaj. Renee Rosen Babaarc (igen, fordításban van, ami különösen gázul hangzik) című gengszteres regénye impulzusvásárlási eredmény, de nagyon megérte.

Chicago, a 20-as évek. Adott Vera, a "szegény hősnő" klisés alakja, ami persze kicsit sántít, mert anyucinak vágóhídja van, de mindegy. Vera egyedül akar élni, márpedig ahhoz dolgozni kell, és hát nem veti fel a pénz, amit gépíró kislányként keres. Pedig nagyon szeretne csillogó életet, ékszereket, nagy autót, gazdag palit stb. Addig-addig mesterkedik, amíg sikerül összegabalyodnia két gazdag mukival is, mint később kiderül, mindkettő alvilági alak, akik ráadásul ellenséges bandákhoz tartoznak, tehát kész öngyilkosság egyszerre két vasat tartani a tűzben. De persze Vera kemény, neki ez megy. A bonyodalmak néha szappanoperásak, vannak szerelmes civódások, kibékülések meg veszekedések, házasság, válás, gyerekek, gengszterfeleség-barátnők (izé, ha a pasijaitok bűnözők, legalább ti tartsatok össze, csajok!), közben meg a háttérben folyik a bandaháború meg az alkoholcsempészet. Időnként valakit lelőnek vagy lesittelnek, és még a korabeli Be-n is el lehet tűnődni, ahol a fellebbezés elbírálása idejére azért elrendelik az elsőfokon kiszabott bünti végrehajtását, tehát éééérdekes.

Túl sokat nem lehet írni erről a könyvről, mert tipikus kalandregény. Nincs jellemzés, egyik bűnöző olyan, mint a másik, egyik barátnő olyan, mint a másik, de mégis nagyon hangulatos. Sötét hangulatos, de hangulatos. Nem annyira a karakterek, mint inkább a cselekmény áll a középpontban, nincs leírás, nincs szöszmötölés, mégis átjön valami. Pl. amikor a meggyilkolt bandavezér fedővállalkozásától (virágbolt) rendelnek a gyilkosok a temetésére. Mert "meg kell adni a tiszteletet". Ez ilyen mindfuck dolog megint, de nekem furcsamód tetszett a betegessége.

Nagyon olvastatja magát a könyv, szóval vigyázni kell vele, de hétvégére pont jó volt. Semmi megemészthetetlen (csak egy hullatrancsírozás volt), semmi komolyan durva rész, egyszerűen jó volt rá kikapcsolni és nem gondolni közben semmire. Több ilyet kéne olvasnom?

És most jöjjenek a külföldiek. Nehéz volt a választás, mert minduntalan bezavartak depis "elhagyott a szerelmem" típusú, ám mégis klasszikus dalok. De itt most nem ez a cél, úgyhogy a balladákról majd máskor emlékezem meg. Most jöjjenek a "dögölj meg" típusú zenék:

10. Kudarcos lagzis.

9. Az ügyvédnő ajánlásával egy kis punkoskodás.

8. Tuskó fickót a vérbe elküldős.

7. Méreg vagy, baby!

6. Ribancot a vérbe elküldős, a szöveg óriási!

5. Halj meg. Ennyike.

4. Klasszik girlpower. (Pepitaaaaa!)

3. Húzzál már innen a rákba!

2. Na és?

1. Esküvő. Temetés.

Komolyan már, olyan emberek vannak, hogy nem hiszem el. Egyszer felemeli a sisakrostélyt (nem, a páncélt a világért nem venné le), egyszer meg keresztül néz rajtam Aki közel van, az van csak igazán távol. Csak emberekkel ne kezdj...

Az alábbi számokat hiányoltuk a lagziról:

10. Belenyugvós-fülbemászós.

9. Szerelmes-dühös.

8. Megmondós-kiscsajos.

7. Egy más fajta szerelemre vonatkozó.

6. Nyálas szépfiúk kíméljenek típusú.

5. Brutális majális.

4. Hörgős-szakítós.

3. Dallamosan szakítós.

2. Elmész a jó büdös francba.

1. Kemény vagyok, nem kellesz, haljon beléd más.

Folytatása következik...

1. Tömöszköl: tuszkol, birizgál, gyömöszöl, bizergál. Óriási szó megint! :)

2. Valamiért megkaptam feladatnak a pincetakarítási-kiszemetelési-selejtezési-irattározási logisztikát. Középső névként felveszem a "Problémamegoldó"-t. A dolog sok szervezkedéssel, lépcsőzéssel (vádlim szálkás, mint állat!), kollégák körbeudvarlásával jár, hogy ugyan, jöjjenek már le a pincébe, a koszba és nézzék át az ágazatukhoz tartozó cuccokat, 1972-től, mert biztos meg tudják ítélni, hogy kell-e még a megvalósíthatósági tanulmány, az aláíratlan szerződés vagy a bírságolási végzés a természetvédelmi hatóságtól. A "segítő" emberek vicces meglepetéseket okoznak, bónuszként pedig nyifáncázó munkatársakat kell felmosnom, hogy nem a személyük elleni támadás, hogy ki kell válogatniuk a cuccaikat. Facepalm. Azért jó oldala is van: kitört a gyermeki lelkesedés a turisztikán, amikor találtam egy adag repi zsírkrétát. A kis dolgoknak is örülni kell. Ennyi.

3. Henry Troyat Tolsztoj életrajza. 800 oldal. Súlyra: 15. sz. irányelv szerint emberi élet kioltására alkalmas. A tartalom: rémes. Még mindig csak a felénél járok, pedig már egy hónapja szórakozom vele (nem rajta), de nem lesz jobb. A dicsérő jelzők a neten kb. a "monumentális", "alapos" kategóriában mozognak, ami inkább azt jelenti, hogy olvashatatlanul unalmas és részletekben elvesző. OK, hogy valaki vette a fáradságot és T. minden naplóját, levelét, és családjának, barátainak, ismerőseinek minden naplóját, levelét végigolvasta és fel akarta dolgozni, de azért az barokkos túlzás, hogy a szerző minden levelet és naplót szó szerint kimásol a könyvébe, és úgy adja el, mint saját szellemi alkotást. Mert lényegében ez történik.

Olyannyira túlhajtott alapossággal veti bele magát az író T. életének tanulmányozásába, hogy egy teljesen halott életrajzot rakott össze sok személyes dokumentumból. Azért tehetség kell hozzá, hogy valaki elrontson egy ilyet. Itt sikerült. Annyira belemegy minden apró szösszenetbe, hangulatba, eseménybe, gondolatba, hogy teljesen elveszik a lényeg. Nem akarom tudni, hogy hányat tüsszentett Tolsztoj gyerekkorában.

Nem akarom tudni, hogy hány jobbágylányt erőszakolt meg. Nem akarom tudni, hogy mennyi volt a kártyaadóssága. Nem, nem, nem. És mindezek a részletek végestelen-végig a könyvön, olyan unalmasan tálalva, hogy nem hiszem el.

Engem az érdekel, hogyan és miért úgy alkotott, ahogy alkotott, honnan jöttek az ötletek, miért lett ilyen fanatikus és egocentrikus tuskó. Ebből is van a könyvben, persze, valahol a nyolcvan réteg tök fölösleges információhalmaz alatt. Mélyen eltemetve. Nem kell ötven oldalon keresztül leírni, hogy összeveszett a feleségével, mert senkit nem érdekel. Életrajzot akarok olvasni, nem szappanoperát.

Azért leküzdöm, de egyrészt nem ajánlom senkinek, másrészt sürgősen keresek mellé valami más olvasnivalót, mert ettől meghalnak az agysejtjeim.

"A jó és a rossz hozzáállás is ugyanannyi időt vesz igénybe, csak a végeredmény más."

Megvolt. Ambivalens érzések. Széttartó szálak vagyunk.

Az antiesküvős zenei listát még nem állítottuk össze, de azért ez a dal eléggé leírja a lényeget:

Újabban (?) sokszor megváltoztathatatlan dolgokon rágom magam. Nyilván nem érdemes, de attól még gyötrődöm, mert hát miért kell ennek vagy annak a dolognak pont úgy lennie, hogy nekem az ne legyen jó. Persze, hogy bosszant. Persze, hogy őröl. Persze, hogy befordulóssá tesz.

Eleinte.

Aztán rájövök, hogy amit nem tudok befolyásolni, azt talán el kéne fogadni és átlépni rajta.

Ha a hegy nem megy Mohamedhez... Ezt ki kell terjeszteni mindenre. Ha nem változnak meg a kedvemért a dolgok, akkor csak magamon tudok változtatni. Nézőpontot váltok és talán jobb lesz.

Kezdetnek cseppentett méz vagyok mindenkivel és még az irritáló kolléganőt sem dobtam bele a tűzivíztárolóba, pedig nagyon rázta a pofonfát... jófej vagyok. Zen!

- Napod?

- Most töltöttem egy cidert. Szerinted?

Somewhere it would be better I am sure...

Nagyon zöldek voltunk megint. A standolás során kiderült, hogy a rekord nem dőlt meg, de azért senki nem maradt szomjas. Életben is maradt minden csapattag. (NEM, nem vittünk ki senkit "terepi programra", hogy otthagyjuk bolyongani a novai erdőben. Pedig...)

Annak mondjuk örültünk volna, ha a nagyfőnök nem jegyzeteli az összes személyiségtesztünk eredményeit, tartok tőle, hogy egy-két dolgot majd visszahallunk egy nem kívánt helyzetben ezekből... vagy leteszteli az itthon maradtakat is.

A tréning során amúgy egy csomó hasznos skillre derült fény mindenkinél, ami azért kamatoztatható a jövőben is. Itt van mindjárt a papírsárkány építés. Működő minimodellt hoztunk össze, és volt: "fuss, Fo(r)rest Dreamliner, fuss!" És ez csak látszólag képzavar! :)

Hétvégén adunk a regenerálódásnak és a reszocializációnak és a tréning szót is visszapakoljuk az eredeti jelentésébe.

5:58. Never better. Yeah!

Az útravaló kockás kendőben, holnap már csak be kell pakolni.

Tudok, na.

Erre most rákattantam:

Szilszakáll ellovagolt a naplementébe. Se tanárom, se pszichológusom nem lesz eztán. És "levegőt vevős" csevegés sem lesz. Szomorkodás. :(

Magyarul nem találtam, de a lényeg így is benne van: