A társadalmi munka olyan, mint a társadalom. Vannak, akiknek munka, másoknak meg sörözés. Fejetlenség és spontán összedolgozás. Volt itt minden a tűztől a napszúrásig meg az elvadult kert flórájának teljes feltérképezéséig. Eredményképpen meggyűlöltem a borostyánt, de nagyon. Vagy csak nem volt megfelelő eszközöm ellene. A következő study touron szeretném kérni napirendi pontnak valamilyen erdőművelési folyamat megtekintését, jó lenne megtudni, hogyan lehet ezt profin csinálni. A laikus változatot is túléltem persze, de azért biztos vannak trükkök az összegyógyult szilva-bodza-csipkebokor-málna kombók hatékonyabb szétválasztására. Voltak amatőr favágók is, akiknek kb. úgy áll a kezében a láncfűrész, mint egy sorozatgyilkoséban, és bármely munkavédelmi felügyelő sírva rohant volna el a helyszínről az olyanok láttán-hallatán, mint "OK, kivágtam, merre is dőljön? ott, hé, vigyázzatok! ja, nem, bocs, a másik irányba megy... hupsz, majdnem ráesett a tetőre!" meg attól, hogy a fickó az egyik kezében rángat egy bazinagy levágott ágat, a másikban meg lóbálja a járó láncfűrészt, közben meg átsétál a színen egy másik muki, aki szegélyvágóval füvet nyír. Szürreális! Csoda, hogy mindenki életben maradt, és annyi testrésszel távozott, amennyivel érkezett. :) Viszont jó érzés kiszabadítani egy kertet a dzsindzsa alól, mert a tüskés bozót alól csak előkerült egy kis telep fellélegző gyöngyvirág, jó így ügyködni. Műveljük kertjeinket, emberek! És tartsátok szemmel a borostyánt!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.