Sikerült a tavaszt egy nyomasztó könyvvel kezdeni, de nem bánom, mert jó volt. Még az Ulpius-akció keretében vettem meg a Nézz magadra! című regényt Petra Nagyová-Dzerengovától. Elsőre egy nyugis kis lányos könyvnek tűnt, de aztán kiderült, hogy mégsem annyira egyszerű a dolog.

A regény ui. a családon belüli erőszakról szól. Amit nem romantikus regényben szoktak boncolgatni, hanem kriminológia előadáson meg a bűnügyi statisztikák között. A téma tehát elég erős, és mondhatjuk tabudöntőnek is, hiszen az álszemérmes polgári neveltetés megkövetelte társadalmi viselkedésminta azt kívánja, hogy ilyen esetben mindenki nézzen félre, mivel az ilyesmiről "nem illik beszélni". Mintha normális és elfogadható viselkedés lenne testi-lelki terrorban tartani valakit. Nem az.

A hősnő Lydia, aki ikerlányaival van gyesen, miközben egyetemi professzor férje, Filip egyfolytában terrorizálja. A mindennapi megaláztatásokhoz elég annyi, hogy a férj szerint össze nem illő törölközőket tesz ki a fürdőben, vagy a szekrény mögötti lambérián nem törli le a port. Egyebekről nem is szólva. Dührohamaiban a pasas gyakran megveri Lydiát, amit mindig azzal magyaráz, hogy nevelnie kell a feleségét, mert az egy ügyefogyott liba. Mivel Filip emellett rendelkezik a pszichopata bájjal is, ezért sikeresen elhiteti a környezetével, hogy ő egy elegáns, okos, elbűvölő fickó, aki mintaférj és mintaapa. Aztán otthon néha kijön belőle a vadállat, de ezt már csak Lydia látja. A férfi emellett elszigeteli a nőt a külvilágtól: nem járhat sehova, nem dolgozhat (mert hát gyerekei vannak, akik ugyan már öt évesek, de ez kit érdekel), alig láthatja a családját, nincsenek barátai stb. Világa a négy falra és a két kislányára szűkül le. Amíg bele nem trappol a képbe Filip egy szexis tanítványa és annak az exe, Róbert. A két fiatal felforgatja a házaspár életét, megcsalások, még több dráma, végül a robbanás, amikor a férj kidobja a feleséget a házból, hogy akkor menjen, amerre lát, persze "egy szál ingben". Ez az a pont, ahol Lydia megérti, hogy ki kell állnia magáért, különben tönkremegy, mert a férjétől akár meg is halhat az utcán. És ott vannak persze a kislányai is, akiket nem akar a pszicho férjre és a még pszichóbb anyósra hagyni. (Utóbbi külön tanulmány lehetne pszichiáter hallgatók számára: az özvegy, aki az egyszem fiára inkább mint férjre és nem mint gyerekére tekint, és kritikátlanul elfogadja annak minden cselekedetét. Uh, félelmetes volt a nő, na!)

Szerencsére Lydia családja csak a szokásos mértékben zizi (inkább aranyosan), így a kezdeti értetlenkedés után mind anyja, mind testvére mellé állnak, és minden segítséget megadnak neki, hogy véglegesen ki tudjon törni a korábbi életéből. Lakást, munkát, óvodát szerveznek, és a régi sérelmek is feloldódnak az új családi szövetségben. (Mert hát a "jó" családokban is vannak hibák, mint itt, hogy anyjuk jobban szerette a másik lányát, Lydiáról meg általában elfeledkezett, hiszen az úgyis önállónak és talpraesettnek tűnt.)

A regényben ugyan kriminológiai iskolapéldák jönnek-mennek, de olyan életszerű az ábrázolás, hogy olyan igazi lesz az egész. Szerethető és utálható karakterekkel. És azzal a tudattal, hogy a cselekmény bizony nagyon közel van a valósághoz. Ez egyrészt riasztó picit, másrészt meg talán jó, mert így kissé megtöri az ilyen eseteket jellemző csendet és látenciát, ami mindig jól jön, ha "titkos", de elítélendő dologról van szó. Tetszett. Jöhet a következő kötet, "szomszédasszony".

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.