rhapsody rovat: a kistigris és a kiscica
2012.01.25. 19:38
Mindennap tanulok valamit. Hol hasznos dolgokat, hol türelmet, hol azt, hogyan kell esés után felkelni, hol azt, mennyire szívtelenek és idegesítőek tudnak lenni az emberek, hol azt, hogy én magam mennyire szívtelen és idegesítő tudok lenni, vagy hülye, vagy gyűlölt, vagy gyűlölő.
Biztos jó ez a sok tudás valamire (felírják valahová a nirvánára vagy mennyországra jogosultsághoz az ilyesmit?), de néha rohadtul csak azt érzem, hogy olykor túl sok az élet, hogy rohadna meg. Sokszor csak megyek előre, és nem tudom, van-e értelme, vagy jó lesz-e az nekem vagy másnak, hogy azt és úgy csinálom, amit és ahogy. Mert néha bizony belefutok olyanokba, amiktől rám jön a wtf életérzés, meg az önképzavar, avagy "biztos, hogy minden tuti"?
Egyáltalán nem biztos, hogy minden tuti.
Mert hiába fejlesztettem ki a fogvicsorgató kistigrist magamban, ha egyszer az emberek a nyávogó kiscicákat szeretik, mert azok milyen kis aranyosak, ugye. Hogyne. A kistigris nyíltan bunkó, a kiscica meg a hátad mögött. Melyik a jobb...?
Ha engem kérdeztek, legyetek aljas kiscicák, nekik azt hiszem, kevesebb gondjuk van az életben.
Megyek, iszom egyet a "gyűlöljük Anitácskát" napra. Egs!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
trezeguet20 · http://wttj.blog.hu/ 2012.01.25. 20:16:21
www.youtube.com/watch?v=sMqNFAU0tOw