... és igen, megint a cári család kivégzése. De! Shakespeare óta (is) tudjuk, hogy nem mindig a történeti hűség és az eredetiség számít, hanem az is, hogy egy ismert történetet hogyan tálalunk eredeti módon.

Carolly Erickson követte el A cárné lánya c. regényt. Az íróról nemhogy nem hallottam még, de még legjobb netes barátaim, Google és Wiki sem ismeri túlzottan, úgyhogy nagyon, nagyon híres és elismert lehet. Ettől persze még lehet jól írni, amint azt be is bizonyította.

Adott a Romanovok utolsó generációja meg Oroszország, amint éppen sodródik az első világháborúba meg a romlásba. Itt éldegél Tánya, a cári család második lánygyermeke, aki a főhősünk. Az ő szemszögéből látjuk a családot (gyenge apa, neurotikus anya, és a frigyükből származó elképzelhetően nem teljesen épelméjű számos gyerek) és a távolabbi rokonokat, ismerősöket. A jó nevelés nagyon fontos, van is itt minden, táncórák, nyelvleckék, és miegymás, meg a háttérben az élet iskolája, mert már a gyermek Tányához is eljut a cselédség meg a család pletykája, hogy melyik rokon milyen botrányosan él, kicsapong vagy szeretőket tart és így tovább, szóval elég dekadens világ ez, kérem.

Itt növöget Tánya, aki aztán tizenévesen egyre nagyobb szerephez jut, elkezdenek gondolkodni a kiházasításán, de végül a politikai helyzet miatt nem megy férjhez a szőke herceghez, Adalbert német kuzinhoz. Milyen kár, pedig biztos szép beltenyésztett gyerekeik lehettek volna. :) Amúgy jelzés értékű, ahogy az író bemutatja a német-angol-orosz résztvevőkkel zajló királyi (családi) találkozót, ahol mindenki mindenkinek a rokona, de azért ezerrel megy a nagyhatalmi áskálódás is a háttérben.

Tánya otthon is benne van a dolgok sűrűjében, ki-kiszökik a városba a palotából, mert hát mi lenne természetesebb, minthogy egy nagyhercegnő kíséret nélkül és szabadon kószál a szegénynegyedben? Még pasizik is, mert az is természetes, ugye, hogy összeszed valami orvostanhallgatót, de akiből aztán gyorsan kiábrándul és csak barátok maradnak a továbbiakban. Annál több köze van egy Gradov nevű katonához, akit már a háború alatt, ápolónőként ismer meg. Van szerelem meg nagy fogadkozások, de persze az egész nagyon nem életszagú.

A család meg egyre inkább széthullik, főleg, ahogy a "politikai helyzet fokozódik". Van itt munkásfelkelés, hisztéria, sztrájk, tömegbe lövetés és egyéb finomságok, nem részletezném. Végül jönnek a bolsevikok és a családot Szibériába száműzik, ahol kb. az éhhalál és a fagyhalál között lehet csak választani. Finom. És mi történik? Tánya megszökik Amerikába Gradovval, a nagy szerelmével, ahol boldogan élnek, míg meg nem halnak. Természetesen. Ja, a családot kivégzik. Klassz.

Egy kicsit furcsa ez a könyv. Olvasmányos, meg regényes, néhány karakter még elég rendesen ki is dolgozott (pl. az idegesítő Olga, a neurotikus cárné, vagy a zsarnoki Minnie nagymama), de valahogy az egész nem akar egységgé összeállni. A valószínűtlen elemek újra és újra visszatérnek, pl. abban, hogy látszólag Tánya az egyetlen értelmes lény a családban, aki átlátja a dolgokat, a többieknek semmi hozzáfűznivalójuk nincs a politikai eseményekhez, vagy amikor "csak úgy" kiszökik a palotából, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne a dolog. Vagy ahogy mindenféle viszonyokba keveredik - ezt sem gondolnám tipikus nagyhercegnői életvitelnek (bár amilyen családi pletykák voltak ott, talán mégis...). Az ilyen következetlenségek zavarják a történet élvezetét, de egyszer el lehetett olvasni. Nyaralásra kiváló. Nem fekszi meg a gyomrot.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.