Azért néha hihetetlen érzékkel nyúlok rá a könyvesboltban keresés nélkül a legfurcsább könyvekre. Roberto Bolaño A harmadik birodalom című regénye megint egy ilyen történet.

A szerzőtől már korábban is olvastam, és ugyan nem a "hűdejóbiztoskedvenclesz" érzéssel tettem le a Vad nyomozókat, de azért van valami abban, ahogy a csávó ír. Egyfajta új nézőpont, valami, ami távol van az én európai fülemtől-szememtől-agyamtól. De egy kísérletet mindenképpen megért.

A történet nagyjából annyi, hogy A Harmadik Birodalom című szerepjáték (wargame) német bajnoka, Udo elmegy nyaralni Spanyolországba a barátnőjével. Ott aztán mindenféle helyi elemekkel ismerkedik meg, többek között a baljós kinézetű és viselkedésű Égettarcúval, akit beavat a játékba, és meglepetésére méltó ellenfélre talál benne. (Ebből az jön le, hogy nem minden az, aminek látszik, az Égettarcú ugyanis finoman szólva nem egy intellektuális emberke, és valahogy mégis a magáévá teszi a nem könnyű stratégiai játékot.) A játék lényege egyébként a II. világháború táblás-kockás "társasjátékként" való újrajátszása, a háttérben olyan őrült rajongókkal, akik mindenféle stratégiákat írnak le, speciális újságokat adnak ki a témában, nemzetközi versenyeket rendeznek, tehát igencsak komolyan veszik a dolgot. Udo is közéjük tartozik tehát, és bár a játékban teljesen benne van, azért az látszik, hogy az élete egyébként egy kicsit unalmas, furcsa, leülepedett, valahogy semmi nem érdekli igazán.

Aztán a nyaralás alatt egyre furcsább dolgok történnek, az ott szerzett alkalmi ismerőse, Charly belefullad a tengerbe, nyomozás van, stb., a helyiek egyre furcsábbak, véget ér a szezon, Udo mégsem tudja rászánni magát, hogy hazamenjen, csak teng-leng a szállodában, próbálja elcsábítani a tulajdonosnőt, próbálja legyőzni az Égettarcút, próbálja nem álmodni a rémálmait, próbálja nem tudomásul venni az életet, vagy azt, hogy elhagyta a barátnője.

Az egész regény egy borzalmasan nyomasztó, kilátástalan hangulatban telik, időről-időre pedig hosszú oldalakon ékelődik be a játékleírás, stratégiával, zászlóaljakkal, amiktől az ember legszívesebben kitépné a haját. Van egy olyan érzésem, hogy Udo megőrül a végére, de ki tudná pontosan megmondani, hogy mi az őrület? A lényeg, hogy közben a szerző érdekes témákat feszeget (élet, halál, szerelem, hűség, mi az értelmes cselekvés, hogyan lehet jól élni stb.), tehát olvasás közben mindenképpen el kell gondolkodnod mindenfélén. És végül is ez az irodalom feladata, nem több. Az, hogy nem ad kész válaszokat, engem nem zavart, hiszen egy jó könyv attól jó, hogy fejben folytatom. És ez ilyen volt, minden furcsasága ellenére is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.