Ez a hét eddig csak hétfőkből áll. Annak minden következményével, nyűgével és nyilaival. Nem jó. Annyiszor küldtek el anyámba melegebb éghajlatra, hogy már nem is számolom.

Ma "megvádoltak", hogy sokat mosolygok mostanában. Konklúzió: annyira jó színjátszós lehettem, hogy kéne kapnom valami díjat, mert igen jól játszom azt, ami nem vagyok. A boldog embert.

Annyiszor néztek keresztül rajtam, hogy már azt hiszem, üvegváza lettem.

Annyiszor szóltak be, hogy azt nézem a tükörben, nem lettem-e véletlenül kormányplakát.

A jó dolog ebben pedig az, hogy tényleg ilyenkor derül ki, hogy ki az a maroknyi (tényleg van az 3%, Józsi?) ember, akire lehet számítani. Akik kitöltik a pálinkát, megkérdezik, mi baj, ökörködnek egy jót a csapattal, összeborulunk sírni vagy valami. Őket most nagyon szeretem. Mert tényleg nagyon kevesen vannak.

Hang On Little Tomato... :D

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.