Patricia Highsmith Kétarcú január című regényét olvastam most. Nem is tudom, hogy került a kezembe egy ilyen pszichopata sztori, de nagyon jó volt.

A XX. század elején járunk, Görögországban, amikor három idegen találkozik egy hulla fölött. A fickó egy rendőr, akit a Chester nevű amerikai tőzsdecsaló praeterintencionálisan nyírt ki, bár szerintem ha sokat bosszantja még a rendőr, szándékos is lett volna a dolog, ahogy kell. A hulla eltüntetésében segít neki fiatal felesége, Colette és egy ismeretlen amerikai srác, Rydal. Hárman ezután összezárva és egymásra utalva menekülnek az igazságszolgáltatás meg a saját életük elől. Végül a futást többen nem élik túl.

A sztori nagyjából ennyi, a lényeg ugyanis a belső harc, a szereplők motivációi, egymáshoz való viszonyuk. A kóros összezártság és az abból kialakuló feszültségek. Rydalnek tetszik Colette és viszont, az idős férj ezt nehezen viseli. Chester hasonlít Rydal zsarnoki apjára, aki fiatalkorában megfélemlítve és zsarnoki szellemben nevelte. Colette szerintem csak simán unatkozik, de őt valahogy nem sikerült megfognia a szerzőnek, mert olyan kis semmilyen maradt. Az unatkozó fiatal feleség, aki gazdag, idősebb férje mellett kis izgalomra vágyik. Chesterről sem sok minden derült ki, max. annyi, hogy tényleg oka volt lelépni Amerikából és az öreg kontinensen tölteni némi időt, hátha távollétében elcsitulnak a hullámok. Legfeljebb kriminológiailag lehet érdekes az a dolog, hogy a sima csalóból, aki végül is csak emberek pénzét veszi el, hogyan lett többszörös gyilkos az események sodrában. Bár szerintem elég egyértelmű volt, hogy könyörtelen fajta, úgyhogy tekinthetjük bűnözői karrierje logikus állomásának is a dolgot. Azért az asszonyt nem tudom, miért nyírta ki, dramaturgiailag nem illett a képbe.

A legkidolgozottabb Rydal volt, akinek jellem és múlt is jutott, rokonokkal, ismerősökkel, múltbeli tragikus szerelemmel, nehéz gyermekkorral meg mindennel. Ami az érdekes volt vele kapcsolatban, hogy 25 évesen gyakorlatilag még soha nem csinált végig semmit az életben, az iskolát nem fejezte be, pedig okos, nem tanult ki semmit, nem dolgozott stb. Egyszerűen csak úgy volt a világban és tengett-lengett. A nagyitól örökölt pénzen persze, mert ezt másképp nem lehetne. De mégis érdekes a felvetés, hogy valakinek az az élete, hogy nem csinál semmit, csak várja a Kalandot. Ami végül is utoléri Chester miatt, de majdnem bele is hal a fickó. Érdekes karakter volt, mert nem volt romlott, nem akart ő résztvenni bűncselekményekben, ugyanakkor olyan könnyedén vette a szabályokat, mint egy szimpatikus Rejtő-hős: egy kicsit gazember, de aranyszívű. Romantikus ábránd, hogy ilyen jellemek léteznek.

A könyv olvastatta magát, és nekem nagyon tetszett ez a baljóslatú hangulat, amit végig sikerült fenntartania az írónak. Pöpec kis cucc lett, jó lenne még olvasni valamit tőle.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.