Daphne du Maurier Madarak című elbeszéléskötete csak úgy szembejött. Mint "könnyű" olvasmányt vettem, aztán kiderült, hogy borzongató és elgondolkodtató dolgok is vannak benne.

Valamennyi történetben közös, hogy hétköznapi helyzetekből borzongató és szürreális történetek kerekednek, ahol a téboly veszi át az uralmat a józan ész felett. És ha az ember el bírja engedni a valósághoz kötő szálakat, akkor egészen bele lehet merülni az írónő képzelete által kreált fantasztikus valóságokba.

Nekem a kedvencem a Monte Veritá című, kisregény hosszúságú történet volt. Eleinte minden rendben, két fickó normális életet él, dolgoznak, kirándulnak, néha találkoznak, néha nem. Aztán az egyik elvesz egy különös lányt feleségül. Aki mindenáron egy bizonyos hegyre, a Monte Veritára akar felmenni, pedig egyébként utálja a férje hobbijaként számontartott hegymászást. A férj elviszi és aztán a lány felmegy a hegyre és ottmarad. A helyiek meg különös legendákkal szórakoztatják a férjet, hogy így szokott ez lenni, a hegy "elszólítja" a nőket a faluból, akik mennek és soha nem térnek vissza. Kiderül, hogy valamiféle szektába szerveződnek odafönt és tényleg soha nem mozdulnak el a hegyről. Nagyon fatalista elbeszélés. Nem az a nyugtalanító benne, hogy emberek megunták a normál életüket és inkább felköltöznek egy szent hegyre, ilyet már láttunk a történelemben. Inkább az, ahogy az író ezt szenvtelen, hűvös, tárgyilagos angol stílusban elmeséli az olvasónak. Minden normális, hétköznapi módon történik, csak éppen ami történik, az nem normális. Ez a kontraszt hátborzongató. Nekem nagyon bejött.

A másik különösen jól sikerült darab szerintem Az almafa című elbeszélés. Egy középkorú, gyermektelen házaspár unalmas vidéki életét mutatja be, igazi nőies aprólékossággal. A feleség egy idegesítő nőszemély, kitalált feladatokkal és szabályokkal szórakoztatja saját magát és hitvesét, és folyton morcos, lemondó, depressziós hangulatot kelt. Pl. nem tud anélkül elolvasni egy újsághírt, hogy ne tegyen valami lehangoló megjegyzést még a legjobb hírek láttán is. A férjében állandó lelkifurdalást kelt, ha az élvez valamit, legyen szó akár egy pipázásról vagy egy meleg kályháról a szalonban egy hűvös estén. Szép lassan megmérgezi az egész életüket. A férj mindent elkövet, hogy ne legyen otthon. Aztán egy nap a feleséget elviszi egy gyors lefolyású kór. A férj végre szabad és megtehet minden apróságot, amit korábban nem mert. Egészen addig, amíg rá nem ébred, hogy a kertben egy satnya, vén almafa egészen az elhunyt feleségére emlékezteti. Meg akar szabadulni tőle, de végül a fa szabadul meg tőle. Nagyon beteg sztori ez is, de valahogy nem lehet abbahagyni az olvasását, mert az ember várja az újabb és újabb valószerűtlen fordulatot. Ami jön is, egészen az utolsó oldalig.

A többi elbeszélés is hasonló helyzeteket bont ki, mindig a hétköznapiból kiindulva, az egészen furcsa irányokba elvitt sztoriig. Van itt megkéselt pilóta, csapodár feleség, gyermeküket megölő szülők stb., csak győzze kapkodni az ember a fejét. Mindez feszesen elbeszélést narrációban, hideg, pontos stílusban. Őrjítően jó. Tetszett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.