Belinda Alexandra valahogy jól működő könyveket ír. A megfelelő arányban adagolt történelem, romantika, intrika, viszálykodás, konfliktusok és a végén egy nagy fordulat, hogy az olvasó más kontextusba tudja helyezni az előző hatszáz oldalt. De ettől jó.

A Flamenco Párizsban című regénye egy sokszoros családregény, több család életét követi több generáción keresztül, megmondom, hogy nekem nagyon kellett figyelnem, mert ennyi név nem szokott előfordulni egy történelmi regényben, most meg... A végén még családfát is rajzoltam. Aztán átrajzoltam. Szóval voltak meglepetések.

A történet a "szokásos" több idősíkban elmesélt sztori, amin nagyon kellemesen enyhített, hogy nem 1:1 arányban volt a régi és az új adagolása, idegesítő módon felváltott fejezetekkel, hanem sztori a sztoriban módokon történt a dolog. A múlt néha önálló fejezetet kapott, néha egy a jelenben élő szereplő mesélt róla, más szempontból. Többen narrálták tehát a múltat és a jelent is, amitől olyan szép mintává állt össze több generációnyi ember egymásba fonódó sorsa, mint valami gobelin. Ha együtt nézted, kiadták a nagy képet. De ehhez minden egyes "öltést el kellett olvasni", ami nagyon izgalmas volt.

A múlt valahol a XX. század elejének Spanyolországában kezdődött, ahol egy gazdag és egy szegény család sorsa először csak érintőlegesen, majd pár évtized múltán erőteljesebben találkozott egymással. A vadkapitalista gyáriparosok, az évszázadok óta elnyomott nép, szabadság iránti vágy, szocialista eszmék, kavarognak, és valahogy az egész spanyol társadalom forrong. Az új idők éreztetik hatásukat, mindenütt. Munkás sztrájkok vannak a szegénység miatt, szabadságjogokat követelnek, a régi rend urai pedig mindezt próbálják elnyomni.

A főhős Celestina Sánchez, egy koldusszegény család egyetlen túlélője, mivel családtagjai vagy meghaltak a szegénységtől vagy a hatalom áldozatai lettek. Celestinát a cigányok nevelik fel, és világhíres flamencotáncost faragnak belőle. Sorsa ennek ellenére összefonódik a gazdag és előkelő Montella család két tagjáéval. Xavier, az idealista, a nép felemeléséért küzdő fiatalember élete szerelme lesz, míg Evelina, a barátnője, akire rábízza a gyermekét. Sorsát Paloma, a tehetséges balerina nyomozza ki évtizedekkel később, nem kevés fájdalmat és családi drámát felfedezve a saját családjában is.

A tánc szeretete végigkísér több generációnyi leányt, szinte anyáról lányra száll a tehetség és a tánc imádata. Közben a háttérben pedig egyre durvább a politikai helyzet, ami végül a spanyol polgárháborúban csúcsosodik ki. Az írónő ugyan érintőlegesen, de azért nagy realizmussal mutatja be a háború borzalmait, realisztikus képet festve nem csak a hősiességről, hanem az értelmetlen halálokról, a szükségtelen kínzásokról, a megfélemlítésről és a nacionalista megtorlásokról is.

Nagyon olvasmányos, nagyon letehetetlen a könyv, szinten minden fejezetben történik valami olyan fordulat, ami miatt képtelenség nem tovább olvasni. Ez mondjuk egy hatszáz oldalas könyvnél akár gonoszságnak is tűnhet az író részéről, de szerintem inkább jó.

Azt hiszem, fogok még a szerzőtől olvasni, mert ez igencsak megtetszett. Különösen örülök, hogy ennek hatására kicsit utánanéztem a spanyol polgárháborúnak is, és megvilágosodtam egy-két dolgot illetően, ami korábban nem volt egészen tiszta.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.