Persze a szöszitől kaptam kölcsön, ez sok mindent megmagyaráz. Viszont együtt találtuk, mert jó ötletnek tűnt a Pére Lachaise-ben (kattintsatok, van virtuális barangolás, nagyon állat!) játszódó gyilkosságról olvasni. Mark Pryor A kriptatolvaj című regényéről van szó.

Elég beteg sztori, de nem annyira durva, hogy rosszat álmodjak tőle, inkább csak thriller, nem horror. A történet persze egy pszichopata fickó körül bonyolódik, aki Szkarabeusz néven fut a nyomozás során. Röviden annyi, hogy beteges állat apja által megkeserített gyermekkora ott ér véget, hogy az apja megöleti vele az anyját, még 13 éves korában. Ettől persze bekattan a csávó és évekkel később azt találja ki, hogy kriptákból lopott csontokból, meg frissen kinyírt csajokról lenyúzott tetkókból "újraalkotja" az anyját. A végén komolyan azt hittem, hogy valami feltámasztó varázslatot is akar nyomni, de nem, csak magára és a remek kis "csont-bőr" gyűjteményre akarta robbantani a házat, de azért ez az "újraegyesülök anyámmal a halálban" dolog így is elég betegre sikeredett. Kriminológiailag eléggé kiszámítható volt a gyilkos jelleme, de hát nem minden olvasónak azonos velem a szakmája, úgyhogy talán annyira nem zavaró. (Egyébként az író is jogász, szóval nincs meglepetés.)

A gyilkos nyomába eredő nyomozó Hugo Marston, aki egy ilyen eléggé semmilyenre sikerült karakter. Magas és jóképű és bomlik érte a gyönyörű és okos párizsi riporternő, de amúgy nem sok személyeset tudunk meg róla. Kár, mert ő a főhős. A barátja, Tom valami CIA-s fószer, és finoman szólva is egy gennyláda (iszik, kurvázik, elérhetetlen, amikor szükség lenne rá, ok nélkül gyilkolászik, stb.), de őszintén nem értettem, hogy mit keres a könyvben, mert ugyan állítólag ő is benne volt a nyomozásban, de annyival sem vitte előre a cselekményt, mint Watson doktor. Ha ő a sidekick, akkor az már régen rossz. Szóval a hősök vonala lehetett volna kicsit kidolgozottabb.

A regény amúgy olvasmányos, rövid fejezetes, szórakoztató darab, ilyen egynapos, strandos olvasmány. De! Nem lehet tőle rosszat álmodni, szóval királyság!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.