Hal Vaughan Egy ágyban az ellenséggel című könyve csak azért érdekes, mert egy kém írja egy másik kémről. A szerző hírszerző volt (szia, Dani!), most pedig "megkutatta" Coco Chanel II. világháborús tevékenységét és megírta.

Az életrajz eme eleme nem túl hízelgő.

Chanel ui. egy végtelenül cinikus, pénzsóvár és antiszemita nőszemély lehetett, akivel elég sok baja lehetett a környezetének. Mivel szegény árvából lett kőgazdag párizsi pénzes előkelőség, foggal-körömmel ragaszkodott a vagyonához. A munkásaival igazi kapitalista cápaként viselkedett, bár utólag szeretett tetszelegni a "kedves mademoiselle" szerepében, hogy jaj, de rendes volt tőle, hogy elengedte a munkásokat szabadságra. Öööö... fizetetlenre, de mindegy, és csak tessék-lássék. Mindegy. A megszokott jólétet aztán a II. világháborúban, a német megszállás éveiben is fenn akarta tartani, ha már az üzemét be kellett zárnia, legalább a parfümeladásait biztosítani akarta. Meg persze az életét meg a családjáét. Aztán egy unokaöcs kiszabadítása örvén szépen elkezdett "kémként" együttműködni a németekkel. Amit aztán folytatott a rokon kiszabadítása után is, mert kényelmet és biztonságot jelentett, ha jóban van a fritzekkel. Annyira összemelegedett velük, hogy még egy szintén német kém szeretőre is szert tett, pedig ekkor már igencsak hatvan felé járt. No comment.

Ami különösen érdekes, hogy a háború utáni kollaboránsként ellene indított perben a haja szála sem görbült, szépen mehetett a dolgára, mintha mi sem történt volna. Csak későbbi életrajzírók göngyölítették fel a szálakat igazán és derítették ki, hogy valóban komolyan és hosszasan együttműködött a nácikkal, ami akkoriban igencsak főbenjáró bűn volt (és sok kollaboránst végeztek ki a háború után emiatt). Kicsit furcsa, hogy ő megmenekült. A pénz meg a kapcsolatok már akkor is sok mindent elegyengettek. (Ettől ez még undorító.)

Persze a dolog "vicces" oldala az, hogy a szerző által bizonyára nagyon hosszas és nagyon alapos kutatómunkával felderített egybeesések, összefüggések és kis információdarabkák csak egy kém fejében állhatnak össze olyan egésszé, hogy Chanel tevékenységét igazán "hazaáruló kémkedésnek" lehetne tekinteni. Ui. lényeges információkat nem továbbított, írásbeli jelentései nem maradtak fenn, nem ölt meg senkit, nem adott fel senkit, tehát egy kicsit érdekes a tevékenységét a szó szoros értelmében hazaárulásnak bélyegezni, bár tény, hogy az adott helyzetben a nácikkal való bármilyen "cimborálás" finoman szólva is visszás, még ha nem is valósít meg semmilyen tényállást.

A könyv amúgy ilyen részletekben elvesző, elég szaggatott olvasmány volt, rengeteg ismétléssel, ugyanakkor átugrott, amúgy magyarázatra szoruló részekkel. Mint pl. kinek kéne megjegyeznie minden varrónő meg szobalány nevét? A végén meg úgy ír egy fickóról, akiről addig csak mellékesen tett említést, mintha tudnom kellett volna, hogy az Chanel ügyvédje. Ja, bocs. Szóval voltak érdekességek, de összességében a könyv nem regényes, nem életrajzos és semmiképpen sem szórakoztató. Inkább sivatagszáraz, de vannak benne jó részek. Nem túl sok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.