Persze nincs semmi, ami ne legalább trilógia lenne, kicsit már unalmas is, de ha így írnak, akkor így írnak. Most egy vikinges sorozatba vágtam bele, tényleg csak trilógia, és nem lesz belőle 20 kötetes, semmiről szóló rétes. (Legalábbis a Wiki szerint.) Tim Severin Odin gyermeke című regényéről van szó, ami egy jó kis vikinges regénysorozat első kötete. Maga az író, ahogy láttam, komoly történész és utazó, nem kifejezetten regényíró. Ezt nem tudtam, mikor olvasni kezdtem, de tényleg nem annyira lendületes az írás, mint ami megszokott egy regényírótól. Egyáltalán nem rossz persze, csak kicsit zötykölődősebb. Nem zavaró.

A regény Thorgils Leifssonról, egy "viking" gyerekről szó, aki hányatott körülmények között, törvénytelen gyermekként születik, anyja hamarosan meghal, apja pedig (érthetően?) nem látja szívesen maga mellett, így inkább elküldi Grönlandtól Vinlandig mindenhova, csak mellette ne legyen a kölök. Aki utazgatás közben mindenféle településeken, népekkel él együtt, tanulja a szokásokat, a nyelveket, egyszerre az ősi vallást és a keresztény hitet, univerzálisan kavarog minden a fejében csakúgy, mint az egész regényben. Igazából ennyi a sztori, semmi különös, csak történik egyik dolog a másik után. Nem unalmas, de kicsit didaktikus. Inkább olyan a könyv, mint egy dramatizált dokumentumregény, ha lenne ilyen műfaj. Elképzelt élet elképzelt krónikája, ahol azonban az utolsó szögig mindennek valós alapja van. Kellemes történelemkönyv lehetne a regényből, mert amennyit tudok a viking-kelta és egyéb világról, az nagyrészt benne van, méghozzá pontosan és megalapozottan. Olyan jó ilyen könyveket olvasni, ahol nem kell azzal bajlódni, hogy utánanézzek, tényleg így volt-e, mert megbízhatóan tárja elém a kort és benne az embereket.

Tetszett, jöhet a következő. (Mondjuk remélem, abban nem lesz olyan jelenet, mint itt, hogy a törvénylátó napon a nem tetsző ítélet után megölték az egyik jogászt...)

A bejegyzés trackback címe:

https://akik-olvasnak.blog.hu/api/trackback/id/tr875676002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása