A különleges lelkiállapot továbbra is fennállt, mert hiába volt három kötet, úgy beszippantott, hogy "seperc" alatt kivégeztem. Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regénye volt soron. Megint nem csalódtam, nagyon jó volt, igazi mesélő az író, fantasztikusan olvasmányos, sokszálú, de végig olyan feszültséget tud fenntartani, ami keveseknek sikerülne ilyen hosszan.

A sztori ismert, egy antipatikus fater és három (plusz egy) fia története, amely az apa meggyilkolásával és az egyik fiú ártatlan bűnhődésével végződik. Az érdekesebb inkább az, ahogy bemutatja a környezetet, a körülöttük lévő társadalmat, a múltat, amiből "ki tud nőni" a történet és ezek a karakterek. Mert nem csupán hat-nyolc szereplő kisded sorsáról van itt szó, hanem egyetemes kérdésekről, mi a jó, mi a rossz, ki miben hisz és miért (vagy nem), mik a családi kötelességek, hogyan élnek és miért éppen úgy az emberek. Ugyan a regényt erősen áthatja a hazaszeretet, és minduntalan az "orosz lélekkel" foglalkozik a szerző, de annyira nemzetek feletti az, amivel foglalkozik, hogy nyugodtan be lehet helyettesíteni a helyére az "ember" szót.

Mert hogyan is lehetne csupán orosz problémának tekinteni a társadalmi rétegek egymással küzdését, a szegénységet, az istenhitet vagy ateizmust, vagy éppen azt, hogy mit jelent a jó az egyes ember egyes szituációira lefordítva? Sehogy. Ezek örök kérdések.

A sok felvonultatott szereplő jön-megy, gondolkodik, cselekszik, néha kaotikus összevisszaságban, de valahogy a végére minden kikerekedik, és minden értelmet nyer, nincsenek elejtett szálak, minden a helyére kerül. Virtuóz, ahogy az író mindent ilyen jól "elrendez", bár menet közben néha úgy tűnhet, hogy el-elhagy dolgokat. Pedig nem. Végül a lényeg mindenhonnan elő-előbukkan, nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Benne van A nagy inkvizítorban, benne van az ördöggel való társalgásban, benne van a vád- és a védőbeszédben, benne van Zoszima, Mitya és Aljoska kifakadásaiban az igazságtalanságok ellen. A legfontosabb pedig, hogy ne felejtsük el megfogni egymás kezét, nehogy megkérdezzék, "miért szegény ez a kisgyermek?". Erkölcsi kötelező olvasmány.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.